50 éve hunyt el Walter Gropius.

Hirdetés

A nagy hatású építész, Walter Gropius, a Bauhaus megalapítója, majd a Harvard professzora, akinek budapesti előadását Márai Sándor is meghallgatta, 50 éve, 1969. július 5-én hunyt el.

Gropius (középen) Kandinszkij (balra) és J. J. P. Oud (jobbra) társaságában a Bauhaus kiállításon, 1923 nyarán (Kép forrása: Probst – Schädlich: Walter Gropius)

„Időközben a Bauhaus eszméje mindenütt elterjedt; de annyira vissza is éltek vele és félre is értették, hogy ma már a vitákban (…) úgy dobálóznak az úgynevezett „Bauhaus-stílus” népszerű verziójával, mintha ilyen formalisztikus dogma valóban létezett volna. Éppen ellenkezőleg: az erősségünk az volt, hogy nem voltak előírások és szabályok, (…) hanem csak egy vezető kéz és rendkívül ösztönző atmoszféra (…)” – írta már 1966-ban Walter Gropius, a Bauhaus megalapítója, majd a Harvard professzora.

Walter Gropius 1883. május 18-án született Berlinben. Felmenői között többen is voltak, akik vizuális művészetekkel foglalkoztak. Apai dédapja ismert festő volt (mellesleg a waterlooi csatában is harcolt), és a nagy klasszicista építész, Karl Friedrich Schinkel baráti köréhez tartozott. Nagybátyja, Martin Gropius a korszak egyik legjelentősebb német építésze volt, a Gropius & Schmieden építésziroda egyik tulajdonosa, ezenkívül művészeti író és a berlini iparművészeti főiskola igazgatója. (Nevét ma többek között a Martin-Gropius-Bau elnevezésű múzeumépület őrzi Berlinben.) Apja szintén építészként a porosz építési igazgatás területén dolgozott, így nem meglepő, hogy Walter Gropius maga is az építészetet választotta hivatásául.

A müncheni műegyetemen töltött tanév és egy berlini építészirodában végzett nyári munka után egy évig önkéntes szolgálatot teljesített egy hamburgi huszárezredben. 1905-től a berlin-charlottenburgi műegyetemen folytatta tanulmányait, ezek befejezése helyett azonban – egy örökségnek köszönhetően – Spanyolországba utazott, ahol közel egy évet tartózkodott, kipróbálta magát műkereskedőként, tanulmányozta a katalán kerámiatechnikát és meglátogatta Antonio Gaudit Barcelonában.

Peter Behrens irodájában

1908 tavaszán tért vissza Berlinbe, ahol a Spanyolországban megismert Karl Ernst Osthaus múzeumigazgatón keresztül került Peter Behrens építészirodájába. (Ugyanebben az időben dolgozott ott Mies van der Rohe is, majd 1910-ben egy félévet itt tölt Corbusier is.) Gropius hamarosan Behrens jobbkeze, irodavezetője lesz, együtt utaznak Angliába gyárépületek tanulmányozása céljából, majd a Ruhr-vidékre a Krupp konszern lakótelepeinek megtekintésére. A Behrens iroda ezekben az években tervezi az AEG híres berlini turbinacsarnokát.

„Őtőle kaptam azokat az alapokat, amelyekre később saját építészeti fejlődésemet felépítettem” – írta Gropius Behrensről. „Átfogó és alapos érdeklődése az egész környezet megreformálása iránt, amely nemcsak az építészetre, hanem a színházra, az ipari termékekre és a tipográfiára is kiterjedt, nagy vonzerőt jelentett számomra. (…) Bevezetett a középkori építőcéhek rendszertanába és a görög építészet geometriai szabályaiba. (…) Nagy hatású személyiség volt, mindig kifogástalan öltözékben, kicsit hűvös magatartású, konzervatív hamburgi patrícius. (…) Sokat köszönhetek neki, különösen az elvekben való gondolkodás szokását.”

Gropius a Harvardon (Kép forrása: Probst – Schädlich: Walter Gropius)

1910 márciusában felmond, mivel egy hageni épület tervezése kapcsán nézeteltérésbe kerül Behrensszel. Saját építészirodát alapít Adolf Meyerrel, aki a düsseldorfi Iparművészeti Főiskolán végzett. Egy szanatóriumi kúra során ismerkedik meg Alma Mahlerrel, Gustav Mahler feleségével, aki később, a zeneszerző halála után a házastársa lett.

Gropius ebben az időszakban találkozik először Frank Lloyd Wright munkáival egy berlini kiállításon. Erről így írt: „Frank Lloyd Wrightot Európában már ismerték és tisztelték jóval azelőtt, hogy Amerikában elismerték volna. 1911-ben a berlini művészeti akadémia kiállítást rendezett műveiből, amelyről a Wasmuth kiadó albumot adott ki, és akkor ragadott meg először Wright képzeletgazdag építészete.”

Ipari épületek a Fagus-műveknek és a Deutscher Werkbund kiállítására

1911-ben belép a Deutscher Werkbund tagjai közé. Ez a néhány évvel korábban Münchenben megalapított szervezet építészek, művészek, kézművesek, gyáriparosok összefogásával jött létre, azzal a céllal, hogy az egyre jobban fejlődő német ipar termékei magas színvonalon fogalmazódjanak meg. Tehát tulajdonképpen az ipari formatervezés kialakulásáról van itt szó. Gropius – aki maga is tervez autókarosszériát, Diesel-mozdonyt, bútorokat – részt vesz a szövetség kongresszusain és kiállításain, ezek jó alkalmat adnak neki elképzelései kifejtésére. Ugyancsak 1911-ben tervezi meg a Fagus-művek gyárépületét is, amelyet tiszta logikájú szerkezetével és az ebből adódó újszerű megformálásával a modern építészet első alkotásai között tartunk számon. Jelentőségét az is növeli, hogy ez az első példája a függönyfalak alkalmazásának.

A Fagus-gyár, Alfeld an der Leine (1911-1914) (Kép forrása: Preisich Gábor: Walter Gropius)

A Deutscher Werkbund 1914-es kölni kiállítására Van de Velde, Behrens és Bruno Taut mellett Gropius is tervezett épületeket: egy üzemcsarnokot és egy irodaépületet. Az augusztusban kitörő I. világháború megszakította a pályafutását, bevonult katonának és egységével a nyugati fronton harcolt. Egy évvel később, 1915 augusztusában vette feleségül Alma Mahlert, akitől a következő év októberében lánya született. (Manon Gropius sajnos nem volt hosszú életű, 18 évesen meghalt gyermekbénulásban. Alban Berg az ő emlékére írta hegedűversenyét.)

A Bauhaus Weimarban

Van de Velde – akinek belga származása miatt az I. világháború elején el kellett hagynia Németországot – utódjául a weimari Szász Nagyhercegi Műipariskola élére 1915 áprilisában Gropiust vagy Hermann Obristet javasolta. Gropius októberben a Szász Nagyhercegi Képzőművészeti Főiskola igazgatójával is levelezésben állt, egy építészeti és alkalmazott művészeti kar létrehozásával kapcsolatban. A következő évben a weimari Szász Nagyhercegi Államminisztérium megbízásából javaslatokat dolgoz ki egy tanintézet felállítására, amely a nagyipar és a kézműipar számára tanácsadó központként funkcionált volna.

A Bauhaus műhelyépülete Dessauban (1925–1926) (Kép forrása: bauhaus-dessau.de)

A háborús helyzet közben egyre súlyosabbá vált, Gropiusnak véres csatákat és gyászos visszavonulásokat is meg kellett élnie. 1918 novemberében hadnagyként szerelt le és megpróbálta építészként újra megvetni a lábát, felvette a kapcsolatot Berlin avantgárd művészeivel. Decemberben az Arbeitsrat für Kunst (Művészeti Munkatanács) és a Novembergruppe (Novemberi Csoport) elnevezésű radikális művészeti társaság alapító tagjai között találjuk. Újra felveszi a fonalat a weimari művészeti felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban is, újabb levelezés és tárgyalások eredményeképpen 1919. április elsején – ekkor már a Weimari Köztársaságban – átveszi a Képzőművészeti Főiskola vezetését, amelybe a Műipariskolát is integrálják. Az iskola új neve: Staatliches Bauhaus Weimar.

Az ipar és a művészet szintézise

„Milyen klímának kell uralkodnia a nevelésben ahhoz, hogy lángra lobbantsa egy művészi tehetséggel megáldott fiatal ember fantáziáját, és egyben tökéletes technikai tudással vértezze fel? Mivel szenvedélyesen érdekelt ez a kérdés, és mert tudtam, hogy egy magányos »látnok«-nak alig van esélye rá, hogy megváltoztassa a nevelési rendszert és az iparosítás folyamatát, közel negyven évvel ezelőtt vállaltam, hogy megalapítok egy kísérleti intézetet, a weimari Bauhaust. A tanári kart az avantgarde-hoz tartozó festőkből, szobrászokból és építészekből verbuváltam. Mindnyájan azon a véleményen voltunk, hogy a tehetséges fiatal embereket ki kell képezni, még mielőtt elsüllyednének az ipari organizáció egyformaságában vagy bezárkóznának »elefántcsonttornyaikba«. Olyan képzés volt a célunk, amellyel áthidalható az üzletember és a technikus merev mentalitása és az alkotóművész fantáziája közti szakadék” – emlékezett vissza Gropius a hatvanas években a Bauhaus indulására.

A Bauhaus épületcsoportja Dessauban (1925–1926) (Kép forrása: bauhaus-dessau.de)

Tehát itt megint csak az ipari formatervezés témájához értünk, ami ma már egy teljesen magától értetődő fogalom, de a 20. század elején még csak keresték a válaszokat az egyre inkább kibontakozó ipari tömegtermelés által felvetett kérdésekre.

„A cél olyan formatervezők kiképzése volt, akik alapos tudásuknak és az anyagok és eljárások beható ismeretének birtokában képesek az ipari tömegtermelésben gyártható modellek megalkotására. Ezeket a modelleket a Bauhausban nemcsak megtervezték, hanem kivitelezték is. A formatervezőknek pontosan kellett ismerniük az ipari gyártási módszereket, és ezért képzésük során időnként gyárakban kaptak gyakorlati oktatást. Azonkívül gyári szakmunkások is jöttek a Bauhausba, hogy megtárgyalják a tanárokkal és diákokkal az ipar szükségleteit” – írta Gropius.

Találkozás Corbusier-vel

A Bauhaus vezetése mellett a tervezői munkát is folytatja, korábbi társával, Adolf Meyerrel együtt tervezik meg 1923-ban a jénai színházat. Még jelentősebb munkája lett volna az Erwin Piscator rendező számára tervezett „totális színház”, amelynek célja a nézőknek a játékba történő maximális bevonása volt, ez azonban nem épült meg. Ugyanebben az évben előadást tartott Hannoverben a művészet, a technika és a tudomány egységéről. Ekkor ismeri meg második feleségét, Ilse Frankot, a hannoveri vasmű tulajdonosának lányát. Alma Mahlertől még 1919-ben elvált, miután felesége gyakorlatilag már külön élt tőle Franz Werfellel. Ilsével októberben, miután összeházasodtak, Le Corbusier-hez utaznak.

 „Corbu-vel kötött barátságom 1923-ban kezdődött, amikor a weimari Bauhaus-kiállítást készítettem elő. (…) A kiállítás után találkoztunk először, Párizsban a Café des Deux Magots-ban, ahol a Ville Contemporaine de 30 000 000-hoz készített terveiről, és az épületek előregyártásáról és szabványosításáról beszélgettünk. Ezek a témák abban az időben mindkettőnket nagyon foglalkoztattak.”

A Bauhaus épületcsoportja Dessauban (1925–1926) (Kép forrása: bauhaus-dessau.de)

Később is tartották a kapcsolatot: „Miután 1925-ben megépült a Bordeaux melletti Passacban a lakótelepe, odautaztam, hogy megnézzem. El voltam ragadtatva ötleteinek gazdagságától és attól a poétikus szépségtől, amelyet az eszközök egyszerűsége ellenére elért, és elmondtam neki benyomásaimat. Ez megerősítette barátságunkat; mert akkor ő még kevés visszhangra talált és el volt keseredve emiatt. Ez a keserűség egészen élete végéig megmaradt. Túl szenvedélyes volt az érdeklődése, túlzottan meg volt győződve küldetéséről ahhoz, hogy megelégedjék azzal a kevés lehetőséggel, amelyet zseniális elképzeléseinek gyakorlati kivitelezéséhez nyújtottak neki. Minden későbbi találkozásunk alkalmával is az elismerés hiányáról panaszkodott, amit annak tulajdonított, hogy túlságosan is kora előtt jár.”

A Bauhaus Dessauban

Az I. világháború utáni Németország zavaros és sűrűn változó politikai helyzetében a Bauhaus helyzete is nagyon bizonytalan volt, ennek ellenére 1924-ben Breuer Marcell, Georg Muche és Molnár Farkas kezdeményezésére, amelyet aztán Gropius terjesztett a Meisterrat, a mesterek tanácsa elé, létrehoztak egy építészeti részleget is. Az év vége felé azonban bizonyossá válik, hogy a Bauhausnak mennie kell Weimarból.

Tanári lakóház (1925–1926) (Kép forrása: bauhaus-dessau.de)

Több német város is – Berlin, Frankfurt, Dessau, Hagen, Mannheim, Darmstadt – felajánlotta, hogy befogadja az iskolát, Gropius Dessaut választotta, mivel ott arra is lehetőség nyílt, hogy egy új épületkomplexumot építsenek. Saját építészirodáját is megnyitja a városban. Korábbi társa, Adolf Meyer kiválása után az irodavezető Ernst Neufert lesz, a legfontosabb munkatársak: Carl Flieger, Breuer Marcell, Molnár Farkas, Joost Schmidt és Max Krajewski.

A Bauhaus dessaui épületkomplexuma Gropius németországi működésének egyik legjelentősebb része. A tervek kidolgozásában a Bauhaus növendékei is részt vettek, elsősorban Breuer Marcell, aki a belsőépítészettel foglalkozott. Az épületegyüttes öt részből áll: tantermi szárny, irodák, műhelyépület, közösségi helyiségek és diákszálló. Ezekkel egy időben egy igazgatói lakóház és tanári lakások is épültek.

Sorházak a Dessau-Törten lakótelepen (1926–1928) (Kép forrása: bauhaus-dessau.de)

Gropiust mindig is foglalkoztatták az előregyártott technológiák a lakóházépítés területén. Már 1909-ben letett egy javaslatot ezzel kapcsolatban az AEG igazgatósága számára. Az elképzeléseit aztán 1926-tól kezdve tudta a gyakorlatban megvalósítani. A Dessau-Törten lakótelepen 314 sorházegység készült kísérleti jelleggel. Ezután 1927-ben a Deutscher Werkbund stuttgart–weissenhofi mintalakótelepén épít két acélvázas lakóházat. Itt különböző országokból tizenhét építészt – többek között Le Corbusier-t – kértek fel a részvételre, az egész projektet Mies van der Rohe fogta össze. Ezekben az években készíti el Gropius egy díjnyertes pályamű eredményeképpen a Karlsuhe melletti Dammerstock lakótelep városépítési tervét is. Nyolc másik építész mellett – akiknek a munkáját koordinálja – ő maga is tervez több épületet.

Berlini évek

1928-ban Gropius lemondott a Bauhaus vezetéséről. Döntéséhez minden bizonnyal hozzájárult az a rengeteg nehézség, amivel az iskola vezetése járt, távozását azzal indokolta, hogy a szervezési teendők elvonják az építészeti alkotástól.

„(…) a vállalkozásban részt vevők hallatlan erőfeszítéseiknek 90 százalékát a helyi és nemzeti jellegű ellenségeskedések elhárítása emésztette föl, és csak tíz százalék maradt a tulajdonképpeni alkotómunkára” – emlékezett később vissza egy írásában. Másrészt úgy vélte, hogy az iskola elleni támadásokat az ő személye is okozza, és abban reménykedett, hogy egy új vezetés kevésbé lesz ezeknek kitéve. Vagy ha mégis, akkor utódja, az erélyesebb személyiségű Hannes Meyer jobban fogja állni a csapásokat.

Könyvek Gropiusról és Gropiustól a Lechner Tudásközpont szakkönyvtárában (Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont)
Berlinbe helyezi át az irodáját és 1934-ig ott működik. Az 1928-as év arról is nevezetes, hogy ekkor jár először az Egyesült Államokban. Ekkorra a nevét már világszerte ismerik. Részt vesz a CIAM (Congres Internationaux d’Architecture Moderne – Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa) megalakításában és ennek 1929-től az alelnöke. 1930-ban Hannes Meyernek le kellett mondania a Bauhaus vezetéséről, amire ekkor újra Gropiust kérték fel. Ő azonban maga helyett Mies van der Rohe-t javasolta. 1932-ben a politikai változások következtében bezárták az iskolát. Mies van der Rohe tett még egy kísérletet, hogy a Bauhaust átmenekítse Berlinbe, de itt már csak hat hónapig működhetett az intézmény.

Gropius és Márai

1934 elején a CIAM magyar szekciójának meghívására Budapestre látogat, a Magyar Mérnök és Építész Egyletben tart előadást, amit nyomtatott formában a Tér és Forma 1934. márciusi száma is közöl.

„Szuggesztív egyénisége, lebilincselő előadásmódja, közvetlensége, sokoldalú érdeklődése felejthetetlen benyomást tett ránk – a CIAM körül csoportosuló fiatal magyar építészekre” – emlékezett vissza Preisich Gábor.

A két alkalommal is megtartott előadását nem csak építészek hallgatták, a sajtó is nagy érdeklődést mutatott, és például Márai Sándor is cikket írt Gropiusról. Márai nem volt elragadtatva az új, modern stílustól, írására válaszul Borbíró Virgil a Tér és Formában meg is jelentetett egy keserűen ironikus hangvételű cikket Levél egy magyar szépíróhoz címmel.
Siemensstadt, lakóépület három és fél szobás lakásokkal (1929–1930) (Kép forrása: Probst – Schädlich: Walter Gropius)

Gropius berlini működése alatt elsősorban a lakásépítés kérdésével foglalkozott, több lakótelepet tervezett, de ezek közül csak a berlin–siemensstadti épült fel. Tervezett egy előregyártott családi ház prototípust is. Az építészeti kiállításokon ebben az időszakban főleg enteriőrökkel szerepelt. Formatervezési feladatokat is megold, például autókarosszériát is tervez. 1933-ban Leningrádban kiállítást rendeznek a kortárs német építészet műveiből, Gropius ennek apropóján előadásokat tart a szovjet városban.

Emigrációban: London, majd az USA

Hitler 1933-as hatalomra jutása után Gropius nem nagyon kap megbízásokat, a helyzete egyre inkább ellehetetlenedik Németországban. A műveiből a következő év májusában a RIBA (Royal Institute of British Architects) által szervezett kiállításra Londonba utazik. Ezután még hazatér, de elkezd foglalkozni azzal a gondolattal, hogy Angliában dolgozzon tovább. Októberben Rómában ad elő a totális színházzal kapcsolatos elméletéről, innen utaznak tovább a feleségével Zürichen keresztül Londonba immár véglegesen. Maxwell Fry építésszel társul, együtt tervezik a cambridgeshire-i Impington College épületét.

Gropius saját lakóháza, Lincoln, USA (1937) (Kép forrása: Preisich Gábor: Walter Gropius)

1936 decemberében a Harvard Egyetem professzori állást kínált fel Gropiusnak. A következő év márciusában érkezett az Egyesült Államokba. December elejétől a MoMA-ban két hónapig tartó kiállítás nyílt a Bauhaus 1919–1928 közötti időszakáról, Gropius és Herbert Bayer rendezésében. 1937-ben pedig Moholy-Nagy László vezetésével elindult a New Bauhaus Chicagóban, amelynek megnyitóján Gropius mondott beszédet.  1938 és 1952 között Gropius a Harvard építészeti tanszékének a vezetője. Sok hallgató érkezik ekkor ide külföldről is, olyanok is, akiknek már van diplomájuk és szakmai tapasztalatuk. Gropius személyesen is vezet egy tizenhat fős csoportot, itt a hallgatói között volt például I. M. Pei – a Louvre üvegpiramisának megálmodója – is. Tervezőként Breuer Marcellal társul, akivel 1941-ig dolgoznak együtt, közösen tervezik Gropius saját lakóházát is Lincolnban.

Lakóépület a berlini Hansa negyedben (1956) (Kép forrása: Preisich Gábor: Walter Gropius)

1944-ben Gropius megkapja az amerikai állampolgárságot. A következő év decemberében nyolcadmagával megalakítja a TAC (The Architects Collaborative) építészirodát. A társai egykori diákjai és asszisztensei a Harvardról. Az alapgondolatuk a szinergia jelensége, vagyis hogy a jól összehangolt közös munka eredménye több lehet, mint az egyes tevékenységek összege. 1949-ben épül fel terveik alapján a Harvard új épületcsoportja. Az ötvenes évek első felében a bostoni Back Bay Centerrel először fogalmaznak meg egy egyetlen épületegyüttesbe összefogott üzletközpont–irodaház–szálloda komplexumot. Ugyanebben az időszakban Gropius a párizsi UNESCO épületek nemzetközi tanácsadó-testületének is az elnöke.

Munkák újra Németországban és a világ különböző tájain

A II. világháború után tanácsadóként szerepel a német városok újjáépítésében, és Berlinben előadást is tart amerikai tervezői tapasztalatairól. 1956-ban a nyugat-berlini Hansa negyedben tervez – ekkor már a TAC keretében – egy kilencemeletes, íves alaprajzú lakóházat. Ennek az épületnek a sikere is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megbízzák a Nyugat-Berlin déli részére elképzelt 16 ezer lakásos új városrész építészeti tervezésének koordinálásával. A központi épületcsoportot ő maga tervezi, és az 1961–1971 között felépített lakótelepet róla is nevezik el később Gropiusstadtnak.

Az USA követségi épülete, Athén (1956) (Kép forrása: Preisich Gábor: Walter Gropius)

1956-ban tervezi az USA athéni nagykövetségét is, amelynek különlegessége a vasbeton keretekre felfüggesztett szerkezeti megoldás. A következő évben kezdte meg a TAC a bagdadi egyetemi város tervezését. Az építkezés 1962-ben indult meg, a befejezését Gropius már nem érte meg. Az ötvenhárom emeletes New York-i PAN-AM Building az ötvenes évek végén épült fel, a bostoni J. F. Kennedy irodaépület pedig a hatvanas évek elején. 1965-ben készül el a németországi Rosenthal am Rothbühl porcelángyár új épülete, a cég számára Gropius porcelánkészlet prototípusokat is tervez. Az évtized végének termése a clevelandi Tower-east irodaház, amely lamellás homlokzatainak könnyedségével tűnik ki. Ugyancsak ekkor tervezi a Buenos Aires-i nyugat-német követséget, amelynek megvalósulását már nem érte meg, 1969. július 5-én Bostonban elhunyt.

Az említett munkák csak a jéghegy csúcsát jelentik, Gropius hatalmas alkotóerővel rengeteg épületet hozott létre. Hosszas listát jelentene a különböző elismeréseinek felsorolása is, több akadémiának és sok ország építész szervezeteinek volt a rendes vagy tiszteletbeli tagja. A hannoveri egyetem 1929-es műszaki doktori címe után a hatvanas években különböző művészeti és társadalomtudományi doktorátusokat is elnyert, ezenkívül több egyetem tiszteletbeli doktorrá fogadta. Több évtizeden át volt a CIAM alelnöke, illetve elnöke. 1953-ban elnyerte a Grand Prix International d’Architecture díjat, 1956-ban a RIBA, 1959-ben az AIA (American Institute of Architects) aranyérmét, 1961-ben a londoni Royal Society of Arts Albert-aranyérmét és a Goethe-díjat Frankfurtban.

Porcelánkészlet prototípusok (1968) (Kép forrása: Preisich Gábor: Walter Gropius)

A második világháború után a modern építészet egyik nagy mesterét tisztelték benne, a neve fogalommá vált. Írásait több nyelvre lefordították és vele is tanulmányok, könyvek sora foglalkozik. 80, majd 85 éves korában nemzetközi ünneplés vette körül. A Bauhaus megalapításának 50. évfordulójára rendezett kiállításon és ünnepségen Gropius tartja a megnyitó beszédet. Halálával – Frank Lloyd Wright (1959) és Le Corbusier (1965) után – a modern építészet harmadik nagy alakja távozott el, akit nemsokára, ugyanazon év augusztusában a negyedik mester, Mies van der Rohe is követett.

Ahogy a Bauhausszal kapcsolatban sok a félreértés, a leegyszerűsítés, a sematizálás, ugyanúgy a modern építészetnek a funkcionalizmussal való azonosítása sem helytálló. Gropius épületeinek tiszta logikája sem jelenti azt, hogy csak materiális szinten gondolkodott volna. Ahogy az Apolló a demokráciában című könyvéből is kiderül, mindvégig azt kutatta, hogy hogyan lehet az I. világháború után gyökeresen megváltozott világban a művészetet és ezen belül az építészetet méltó szerephez juttatni, hogyan lehet az indusztrializáció, a tömegtársadalmak korában esztétikai értékeket is létrehozni.

„Egy hosszú élet során egyre határozottabbá vált bennem az a meggyőződés, hogy a szépség szeretete nemcsak sokkal boldogabbá teszi az embert, hanem etikai erőit is fölszabadítja” – foglalta össze már élete vége felé ars poeticáját.


Források

  • Hartmut Probst – Christian Schädlich: Walter Gropius, Band 1, VEB Verlag für Bauwesen, Berlin, 1985
  • Walter Gropius: Apolló a demokráciában, Corvina, 1981
  • Preisich Gábor: Walter Gropius, Architektúra sorozat, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972
  • Walter Gropius: Architektur, Fischer Bücherei, Frankfurt/M–Hamburg
  • Az új építés mérlege, Walter Gropius előadása, Tér és Forma, 1934/3.
  • A kritika oldalai: Levél egy magyar szépíróhoz, Tér és Forma, 1934/3.



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mozdony a Fővámpalotában

Mozdony a Fővámpalotában

145 éves a Corvinus régi épülete.

Várnay Marianne, az első női építészhallgató

Várnay Marianne, az első női építészhallgató

Száz évvel ezelőtt szinte nyilvános lázadásnak számított egy nőnek az építészet felé kacsintgatni, ma külön programmal hívogatják a lányokat a mérnöki és tudományos pályákra.

Az első hazai mérnök doktor emlékére

Az első hazai mérnök doktor emlékére

95 évvel ezelőtt hunyt el Zielinski Szilárd, a vasbeton építészet hazai hírnöke, többek között a margitszigeti víztorony megálmodója.

Hirdetés