Februárban indul az Arkki tavaszi féléve

Korábban már bemutattuk a gyerekeket az építészet világába szisztematikusan és játékosan bevezető, nagy múltú finn Arkki Építészeti Iskola magyarországi meghonosítóit, és hírt adtunk róla, hogy 2023 őszén elindultak az első kurzusok.  Mivel hozzájuk hasonlóan nekünk is szívügyünk az épített környezeti nevelés, utána jártunk, mi történt szeptember óta. Az első félév tapasztalatait az egyik alaptó, Mikó Zsuzsanna Eszter osztotta meg velünk. A képek az őszi félév foglalkozásain készültek, illetve a tavaszi félévben újonnan induló Alkotók modul projektjeit mutatják be. 
 

Ksérletezők kurzus, Álomszoba

 

Hamarosan indul az új félévetek. Hogy sikerült az indulás?

Szeptembertől január végéig 110 gyermeket foglalkoztattunk a hosszú távú kurzusaink keretében, 5-12 éves korig. Felfedezők című kurzusunk 6-8 éveseknek, Kísérletezők című kurzusunk 9-11 éveseknek szól. A jövő héten lesznek az utolsó órák, majd az Arkki hagyományai szerint január 28-án vasárnap egy kiállítással zárul a félév. A K11 Művészeti és Kulturális Központban megrendezett kiállításon 10-13 óráig az új érdeklődőket, délután pedig az őszi félév diákjait és családjukat várjuk.

Alkotók modul, mozgó modellAlkotók modul, FénydobozFelfedezők modul, Árnyszínház


Hogy alakul a következő félév?

Februárban indul a tavaszi félév öt helyszínen: a Kollabban, a Bartók Pagonyban, az Óbudai Platán Könyvtárban, az AKG Általános Iskolában és az Arkki budapesti központjában lesznek az órák.

Izgatottan várjuk, hogy beköltözhessünk a saját bázisunkra, reméljük márciusra elkészül a Damjanich utca 46. szám alatt a budapesti Arkki Központ, ahol két teremben, igazi műhely hangulatban dolgozhatnak majd a gyerekek. A Damjanich utcai központ megnyitásáig az erzsébetvárosi órák a Hernád házban leszek. Fontos lépés, hogy februártól egy következő korosztályt is sikerül bevonni, új kurzus indul, elkezdjük itthon is az Alkotók modult a 7-10-es korosztály számára.

ALkotók modul, Szín és Tér


Hol és hogyan lehet a kurzusaitokra jelentkezni? 

Az időpontok és helyszínek megtalálhatók a jelentkezési lapon, a helyszínekkel igyekeztünk lefedni Budapest minél szélesebb körzeteit. Az érdeklődőknek azt javasoljuk, jöjjenek el vasárnap, január 28-án K11 Művészeti és Kulturális Központba és nézzék meg, milyen alkotások készültek az őszi félév Arkki foglalkozásain! 10 és 13 óra között várunk szeretettel minden érdeklődőt kiállított alkotásokkal, vetítéssel és mini workshopokkal!

Felfedezők kurzus, Görög templomFelfedezők kurzus, Görög templom festés előtt


Milyen további terveitek vannak?

Igyekszünk bővíteni a programban részt vevők körét. A tavaszi terveink között szerepel a "Hívj meg egy osztályt egy Arkki foglalkozásra!" támogatói programunk elindítása, mely során cégek vagy akár magánszemélyek egy adott összegű támogatással lehetőséget biztosíthatnak egy iskolai osztály számára, hogy ingyenesen részt vegyen egy délelőtti foglalkozáson az Arkki budapesti központjában. Szeretnénk itthon a finn Arkki által felnőtteknek kifejlesztett urbanisztikai hátterű csapatépítő programot is elkezdeni. Idén nyáron pedig végre megkezdjük az Arkki táborokat is. Minden programunkra szeretettel várjuk a jelentkezőket! Találkozzunk január 28-án a K11 Művészeti és Kulturális Központban.

További információ Mikó Zsuzsanna Esztertől kérhető a zsuzsi@arkki.hucímen, illetve telefonon a +36 70 232 2722 számon.

Alkotók modul, Urbanisztika 1.

Alkotók modul, Urbanisztika 2.

 

Arkki Hungary | Web | Facebook

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Felfedezők, Kísérletezők, Alkotók

Felfedezők, Kísérletezők, Alkotók

Februárban indul az Arkki tavaszi féléve

Élhetőbb építészet felé | Arkki

Élhetőbb építészet felé | Arkki

Indulnak az Arkki építészeti iskola őszi kurzusai

Ősztől indul a magyar Arkki

Ősztől indul a magyar Arkki

Az építészeten alapuló finn oktatási módszer hazai meghonosítóival beszélgettünk

Hirdetés