Kisebb egységekben is működőképes, a természet állandó jelenlétét biztosító házat tervezett a M Á S építészek.

Különleges épületet tervezett a Fejér megyei Csákberénybe a M Á S építészek stúdió: hét, párhuzamosan futó fal tagolja rendkívül szokatlan, de éppen ezért rengeteg játékra, és főként az épület funkcióinak szeparálására lehetőséget adó részekre az építményt. A ház kisebb egységesben is működőképes, és a természet mindenhol felbukkan.

Forrás: M Á S építészek

A Ház hét fallal koncepciója a megrendelő megismerésével, az általa támasztott igények alapján kezdett el kibontakozni – fogalmazott a stúdió. Egy olyan épület kialakítása volt a cél, amely bár egy nagy egységet alkot, mégis képes a különböző tereket elválasztani, és szeparált, védett tereket alakít ki az itt lakók számára.

Ennek érdekében az egyes funkciók egymástól elkülönítve, sakktábla-szerűen eltolva kerültek elhelyezésre.

Ez a tömegjáték (amelyről érzékletes felülnézeti képeket is közlünk a galériában) izgalmas belső kertek megvalósítását tette lehetővé, melyek egyedi hangulatot adnak a fedett funkcióknak. Másik fő kiindulási szempont volt az épületegyüttes ütemezhetősége, ezért a terek-térkapcsolatok tervezésekor fontos volt, hogy kisebb egységekben is működni tudjon az épület.

Forrás: M Á S építészek

A ház a telek különleges adottságaiból indult ki: egy fenyőerdő és akácos közötti mezőn helyezkedik el, kilátással a Vértes hegységre. Erre a két erdőre szerveződik tömegével, ez az erős irányítottság határozza meg az alapvető formát és homlokzati kialakítást.

A fenyőerdőből „kinövő” hét tömör fal között helyezkedik el egymástól eltolva a funkciós dobozok és belső kertek rendszere.

A lejtős terepből kiálló pengék tömörségét az ezek között elhelyezkedő, erdők felé forduló homlokzatok teljes megnyitása ellensúlyozza.

Ház hét fallal
Családi ház, Csákberény, Koncepcióterv
MÁS építészek
2019




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lakás, szobák nélkül
  • 2019-05-20 11:36
  • Deco

Lakás, szobák nélkül

A belső falakat kivették, a funkciók leválasztása a kreativitás diadala.

Kápolna a pusztában és megújult városháza - 2018 épületekben

Kápolna a pusztában és megújult városháza - 2018 épületekben

Összegyűjtöttünk tíz, számunkra fontos épületet az idei évből.

Az építészet megfagyott zene

Az építészet megfagyott zene

Ilyen munkahelyet még nem látott a világ: egy jazz-zenész megálmodta, norvég építészek pedig megvalósították.

Hirdetés