Az ütemterv szerint haladnak a Budavári Palotában újjászülető Szent István-terem munkálatai.

Elkészült a Budavári Palota Szent István termének látványos mennyezete és parkettája – közölte a Várkapitányság. Az egyedi bútorok többségének megmunkálásával is végeztek a szakemberek. Az egyik következő feladat a falburkolat kialakítása lesz, a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termét augusztus 20-tól látogathatják az érdeklődők.

A Szent István királyról elnevezett terem a Budavári Palota egyik legjelentősebb, forrásokkal dokumentálható belső tere, amely a századforduló magyar iparművészetének kiemelkedő teljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi sikert aratott belső tér kialakításában a kor legkiválóbb művészei és iparosai vettek részt. A terem berendezésében az alapvetően neoromán stílusjegyek mellett sok helyen felbukkant a magyaros ornamentika is. Az ötvös-, fém- és famunkákat művészi gonddal végző iparosok mellett Strobl Alajos szobrász és Zsolnay Vilmos keramikusművész alkotásai, valamint Roskovics Ignác festő királyalakjai nyomán készült pirogránit képek díszítik a belsőt.

Fotó: Várkapitányság

A termet a második világháborúban teljesen megsemmisült épületrész, a déli összekötő szárny rekonstrukciójával együtt alkotják újra a Várkapitányság szakemberei. A Nemzeti Hauszmann Program keretében számos művészettörténész, iparművész, restaurátor és más szakember dolgozik azon, hogy a Szent István-termet régi fényében állíthassa helyre. Első lépépésként régi dokumentumok és fotók segítségével igyekeztek a lehető legrészletesebben  rekonstruálni a terem díszítését és berendezését.

A jó minőségű archív fotókon is érzékelhető, hogy a terem leginkább meghatározó anyaga a fa, amely a padlót, a mennyezetet és a falakat borította. A parketta a századfordulón a Neuschlosz fivérek gyárában készült, most a szakemberek ezt is az eredetivel megegyezően készítették el háromféle fából. A rendkívül összetett intarziás padló fő motívuma a sárkányforma, az elemek minden anyaga három részből áll: vörös tölgy, fekete dió és dél-amerikai mahagóni. A parkettát a terem széleinél a falburkolat alá befutó, geometrikus mintájú díszcsík kíséri.

Fotó: Várkapitányság

A mennyezet, az oldalfal és a bútorzat egyaránt a dualizmus idején művészi famunkáival hírnevet szerzett Thék Endre műhelyéből került ki. A terem mennyezete gerendás, faragott díszítésű, kazettás részekből áll, a faanyag első osztályú, csomómentes, előgőzölt kerti dió, felületi díszítésére 24 karátos aranylapokat használtak. A mennyezet igazi különlegességét adják a kazettákba illesztett Zsolnay-pirogránit lapok, amelyek különálló képekként is értelmezhetőek.

Fotó: Várkapitányság

A terem rekonstrukciójának következő szakaszában a míves falburkolatot alakítják ki. A 2,4 méter magas, faragott díszítéses, aranyozott faburkolatot a felső sávban aranyhímzésű szövettel burkolt részek egészítik ki egészen 5 méteres magasságig. Az oldalfal kialakításánál a századelőn használt eljárásokat és fakötéseket alkalmazzák . A  sok száz kisebb-nagyobb, egymással kapcsolódó elemből álló burkolat különlegessége, hogy a látható panelek egyetlen fémcsavart, vagy más, ma használatos kötést sem fognak tartalmazni.

Fotó: Várkapitányság

A bútorok újraalkotásában azok a fotók segítettek a legtöbbet, amelyek nem az enteriőrben készültek, hanem egyesé­vel ábrázolják a székeket, asztalokat. Ugyanakkor a mai tervezőknek különleges kihívást jelentett, hogy meghatározzák a bútorok méretét, ezekről ugyanis nem maradt fenn adat. Sokszor csak a teremről készült fotók alapján, az intarziás parketta és az adott bútor egymáshoz való viszonyából tudtak erre következ­tetni a ma már használható, digitális technológiák segítségével. Jelenleg már elkészültek a karosszékek, a faragott díszítésű konzolasztal, valamint a hat darab zsámolypad is, melyek az aranyozóműhelyben várják, hogy elnyerjék végleges pompájukat.

Az újjászülető Szent István-terem augusztus 20-án nyílik meg a Budavári Palotában, az első napokban ingyenesen lesz megtekinthető.

1 / 6 fotó

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Izgalmas drónfelvétel készült a budai Vár újjászületett épületeiről

Izgalmas drónfelvétel készült a budai Vár újjászületett épületeiről

A Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán osztotta meg a videót. 

Barokk homlokzatrészletek kerültek elő a Budavári Palotában

Barokk homlokzatrészletek kerültek elő a Budavári Palotában

De Anjou-kori töredékeket és Hauszmann-kori burkolatok lenyomatait is megtalálták.

Renzo Piano filmakadémiai múzeuma, olyan mint egy űrhajó

Renzo Piano filmakadémiai múzeuma, olyan mint egy űrhajó

Mert a filmmúzeum tárlata is igazi űrutazás.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1