VILÁG-VÁROS

Közép-Európa zsidó képzőművészeti kistükre.

A Világ-Város – Közép-Európa zsidó képzőművészeti kistükre című, január 29-én nyíló időszaki kiállítás a Páva utcai zsinagóga karzatára hozza a város fényét, valamint neves kortárs művészek tolmácsolásában járja körül a zsidó hagyomány és a közép-európai városi identitás kérdését. Ez lesz az intézmény első kortárs képzőművészeti kiállítása a karzaton, egy izgalmas, progresszív alkotócsoporttal.
 
Az élmény, ahogy Kulcsár Géza, a kiállítás kurátora fogalmaz

„egyfelől a történelem traumáival és felfényléseivel való találkozásaink története, másfelől a közép-európai nagyvárosi élmény egyszerre hétköznapian ismerős, néha mégis oly különös és idegen formáival való szembesülés.”

Kiállító művészek: Asztalos Zsolt, Csizik Balázs, Andreas Fogarasi, Majoros Áron Zsolt, Mayer Éva, Katja Pratschke és Hámos Gusztáv, Szolga Hajnal, Závorszky-Simon Márton

A kiállítás kurátora: Kulcsár Géza
 
PROGRAM:

  • Köszöntő: Dr. Zima András, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója
  • Beszédet mond: Pataki András, művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium
  • A kiállítást megnyitja: Bódi Lóránt, társadalomtörténész
     
VILÁG-VÁROS Közép Európa zsidó képzőművészeti kistükre

Helyszín: Budapest, Páva utca 39. – a zsinagóga karzata
Időpont: 2023. január 29., 17:00 óra

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A jövő laboratóriuma a Madách Imre téren

A jövő laboratóriuma a Madách Imre téren

Tizenhét cseh designmárka vagy tervező munkája, akik a fenntartható designszemlélet elsajátítását tűzték ki elsődleges céljuknak.

Kortárs pécsi építészek kalandozása a design világában

Kortárs pécsi építészek kalandozása a design világában

Kiállítás rendhagyó tárlatvezetéssel.

Hirdetés
2020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1