...indul az első szájmaszk-design–verseny.

Nem egy áprilisi tréfa: az Első Magyar Karantén-Színház szájmaszk-design–versenyt hirdet. Megmutathatod, mennyi minden kihozható használt arcmaszkból is túl a Bárányok hallgatnak, a Maszk, vagy a V, mint vérbosszú című filmek legendás maszkjain egy, a koronavírus diktálta élethelyzetben. A beérkezett pályaművek közül neves képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki a legjobbakat, akik megjelenhetnek a Herself zenekar új klipjében.

A koronavírus-járvány új szokásokat hozott mindannyiunk életébe. Az utcákon, köztereken, boltokban egyre többen viselünk különböző típusú szájmaszkokat, hogy ezzel is védjük magunkat és egymást a vírussal szemben. A kialakult helyzet senki számára sem egyszerű, számtalan nehézséggel találkozunk, azonban az Első Magyar Karantén-Színház alapítói úgy gondolják, hogy most aztán különösen fontos, hogy ne veszítsük el a humorunkat.

Bárki jelentkezhet a versenyre két fekvő formátumú, félalakos, jó felbontású és minőségű fotó beküldésével április 18-ig – egy maszk nélküli és egy maszkos portréval.

A fotók elküldésével a pályázók engedélyt adnak a felvételeik nyilvános felhasználására. A kiválasztott maszkok a Herself zenekar a koronavírus-járvány okozta rendkívüli élethelyzetre reflektáló, természetesen a zenekartagok otthonában rögzített új dalához készülő klipjében szerepelnek majd. A beérkezett pályaművek közül neves képzőművészekből és kurátorokból álló zsűri választja ki azokat, amik a klipben is láthatóak lesznek. A klip animációját Hajdú Levente készíti. 

A pályázati anyagokat a kiírók a TRIP Facebook-oldalára várják Facebook-üzenetben. További részletek az Első Magyar Karantén-Színházat létrehozó TRIP oldalán találhatóak.

A 2020 márciusában megalapított Első Magyar Karantén-színházban színészek, zenészek, előadóművészek dolgozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre közösen. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak. A virtuális társulat tagjai Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

Forrás: közlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Felejthetetlen szájmaszkot tervezett egy magyar-kolumbiai pár

Felejthetetlen szájmaszkot tervezett egy magyar-kolumbiai pár

A ZapMask a megoldás a fülön lógó, táskába gyűrt szájmaszkokra. És nem lehet otthon felejteni.

10 WELL-megoldás, ami segít egy iroda újranyitásában

10 WELL-megoldás, ami segít egy iroda újranyitásában

A Bánáti+Hartvig Építésziroda házon belül szállította a megoldást.

Szobanövényeknek adott koncertet a barcelonai operaház vonósnégyese

Szobanövényeknek adott koncertet a barcelonai operaház vonósnégyese

Az eseménnyel a természet fontosságáról emlékeztek meg.

Hirdetés