Horváth Ákos Kisasztal együttes nappaliba és társasági térbe című mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

Horváth Ákos a MOME Formatervező művész MA szakán készült Kisasztal együttes nappaliba és társasági térbe elnevezésű mestermunkáját a klasszikus berendezési tárgyak lakótérben betöltött eredeti funkciójuk változásának elemzéséből kiindulva alkotta meg. A munkát a diplomázó leírásával közöljük.
 


Klasszikus bútorok – új felhasználói igények

A térben elhelyezett tárgyak amellett, hogy ellátják a rendeltetésüket, beépülnek a társadalmi és kulturális környezetünkbe, ezzel annak szerves részévé és megformálójává válnak. Így tervezőként és felhasználóként egyaránt formáljuk a környezetünket, a tárgyakon keresztül információkat közlünk, jeleket készítünk, emellett saját szubjektumunk is megjelenik bennük. A termékek maguk nem beszélnek, de projekciós felületeket kínálnak a jelentés számára.  Ez megkívánja az értelmezést. Fontos feltárni és megvizsgálni a tervező által alkotott tárgyak látható és nem látható jelentéstartalmát, figyelembe véve a produktumok jelentését, az anyagi és minőségi, valamint ergonómiai tulajdonságokat, a terméktől várt működést, az esztétikát, a kulturális sajátosságokat és a tárgy által közvetített emóciókat.

Szakdolgozatommal arra vállalkozom, hogy a klasszikus berendezési tárgyak lakótérben betöltött eredetét és szerepét vizsgálom a történelmi-kulturális háttér feltárásával és elemzésével. A kutatómunkám során többek között arra keresem a választ, hogy az általam vizsgált bútortípusok eredeti tervezett funkciójukhoz képest milyen szerepet kapnak egy mai lakótérben. Feltételezésem szerint a klasszikus berendezési tárgyak lakótérben betöltött tervezett funkciójuk mára több esetben csak részben látja el eredeti szerepét. Az eredeti funkciók a társadalmi változásokkal korrelálva részben átalakultak, igazodva a folyamatosan változó felhasználói és kulturális igényekhez, életminőségekhez, ami összefüggésbe hozható a lakóterek használatának és az életmódnak a változásával. 
 

Kisasztal együttes nappaliba és társasági térbe

Asztal együttes tervezése, ahol a modern eszközzé vált dekorációs funkciót kombinálom tároló funkcióval, lábtartó funkcióval és társasági alkalmakat kielégítő funkcióval. A funkciók kombinálását az asztal együttes különböző alakzatba rendezésével érem el. A többfunkciós bútort családok nappalijába, valamint a célközösséget kibővítve irodák, szállodák, illetve közületi terek előterébe tervezem.
 

Szakdolgozati konzulens: Wunderlich Péter
Témavezető: Kerékgyártó András


 

MOME | Web | Facebook | Instagram  

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Többfunkciós kisasztal

Többfunkciós kisasztal

Horváth Ákos Kisasztal együttes nappaliba és társasági térbe című mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

Ívek, élek, tükrök: új szobor a Corvin Sétányon

Ívek, élek, tükrök: új szobor a Corvin Sétányon

Mikus Áron Triptichon című szobra díszíti majd nyártól a Corvin Technology Park irodakomplexum udvarát.

Szociális otthon, csak kicsit másképp

Szociális otthon, csak kicsit másképp

Egy japán építész vigvamot épített az erdőben, csak éppen nem indiánok laknak benne, hanem nyugdíjasok.

Hirdetés