A Sporaarchitects magyar standja Lipcsében.  

Idén új szemléletű standdal mutatkozik be Magyarország a Lipcsei Könyvvásáron. Európa egyik legnagyobb könyvszakmai és irodalmi rendezvényén, március 17-20. között a magyar stand az elmúlt év talán legnagyobb németországi magyar könyvsikerére: Dragomán György Máglya című regényének világára épít. A standot a magyar sporaarchitects tervezte a Collegium Hungaricum Berlin felkérésére.

„A legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja úgy érezze, hogy vele történt meg, az ő története. Nagyapa tudta ezt, így mondta el neki a saját történetét, és ő is így mondta el Nagyapának, amit tudott. Nekem is így fogja elmondani. Szép lassan.”
Dragomán György: Máglya (részlet)

A magyar stand koncepciója és megjelenése az elmúlt évekhez képest merőben új. Az installáció a Dragomán regényének ihletésében készült, erdőt idéző falgrafikából és egy kortárs többfunkciós bútorelemből áll. Szemben a hagyományos könyvvásári pavilonok elrendezésével, amely külön felületeken és funkciókban kezeli az információátadást, a kiadványok bemutatását, illetve az olvasási, pihenési lehetőséget, a komplex tárgy mindezen funkciókat egybesűríti: alkalmas elmélyült olvasásra, eszmecserére, kapcsolatépítésre és nem utolsósorban a könyvek fókuszált bemutatására is. A többszintes, dőlt elemekkel tagolt polcrendszer ülő- és támaszkodó felületet is kínál a látogatónak, az önmagába záródó, de nyitott alaprajzi formát pedig a sarokstand elhelyezkedéséhez igazítva alakították ki. A szoborszerű tárgyat a beépített világítás teszi különösen látványossá. 

FotóCOPYRIGHT SIGNDanyi Balázs

A sporaarchitects a legismertebb magyar építészirodák közé tartozik. A Kortárs Építészeti Központ alapító tagjaiként tíz éve meghatározó szerepet töltenek be a szakmai közéletben is, emellett a legismertebb építészeti megbízásuknak számító két állomás, a 4-es metró Fővám és Gellért téri megállói országos és nemzetközi sikereket arattak. A Lipcsei Könyvvásár magyar standjának tervezésére Kopek Gábor igazgató elképzelése nyomán, a Collegium Hungaricum Berlin meghívásos koncepciópályázatát követően kaptak megbízást. A tervezőcsapat tagjai: Hatvani Ádám, Dékány Tibor, Pásztor Bence, Tarcali Dávid, Korompay Attila, Evva Ambrus, Harcsa Dia és Pavlicsek Nándor.

FotóCOPYRIGHT SIGNDanyi Balázs

A Lipcsei Könyvvásáron való magyar jelenlét a Balassi Intézet – Publishing Hungary című programján keresztül valósul meg, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

További információk 

A Lipcsei Könyvvásár Németország és Európa egyik legnagyobb könyszakmai és irodalmi rendezvénye. Idén a vásáron 2000 kiállító várja a könyvszakma képviselőit és az érdeklődő közönséget, a 25. születésnapját ünneplő Leipzig liest! irodalmi fesztiválon pedig 3200 programra kerül sor 410 különböző helyszínen mintegy 3000 fellépővel, hogy a publikum megismerhesse a frissen megjelent köteteket és találkozhasson az ismert és még felfedezésre váró szerzőkkel, a kultúra, a tudományos élet és a politika prominens képviselőivel.

A magyar standon jelen van Dragomán György, akit németül nemrég megjelent regénye, a Máglya kapcsán Daniel Kehlmann sorolt a legfontosabb magyar írók közé, és Kemény István, akinek legutóbbi verseskötetét az év legjobbjai közé választotta A Német Nyelvészeti és Költészeti Akadémia. A fiatalabb generációt a vásáron az ugyancsak új fordítással megjelenő Nemes Z. Márió és a Holtverseny című regényével német fordításra pályázó Totth Benedek képviseli.

szöveg:sajtóközlemény

Fotó©Danyi Balázs, sporaarchitects




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mit találunk a legbelső térben?

Mit találunk a legbelső térben?

A szóközök jelentésével, ritmusával, szimbolikájával játszik a Csend Legbelül című installáció. 

Design, költészet, hipnózis

Design, költészet, hipnózis

A Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonjának arculata Farkas Anna tervezőgrafikus munkája.

Egyszülős Központ, Biennále és gyapjú ház az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Egyszülős Központ, Biennále és gyapjú ház az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Drón, robot, gyapjúház vagy esetleg egy közösségi tér lesz a nyertes? Inspiráló alkotások a hazai kreatív világból, január 28-ig lehet szavazni.

Hirdetés