Több mint másfélszeresére nőtt a Budapesti Metropolitan Egyetemre felvett magyar hallgatók aránya a tavalyi tanévhez képest. Különösen az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karra nyertek nagy számban felvételt a jelentkezők, itt 78,9%-os a növekedés. A hazai felsőoktatási palettán is kiugró sikernek számító felvételi létszám az egyetemen évek óta zajló jelentős változásoknak is köszönhető. Az egyéni készségek fejlesztése, a naprakész tudásátadás, a piaci igényekhez való gyors alkalmazkodás és a nemzetközi környezet minden bizonnyal szerepet játszik abban, hogy a hallgatók ilyen kiemelkedő arányban választották a METU-t.


A Budapesti Metropolitan Egyetemen 53,3%-kal nőtt a felvett hallgatók aránya a múlt évhez képest, ezen belül az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karon 78,9%-kal, a Művészeti és Kreatívipari Karon pedig 11,6%-kal lesz több elsőéves, mint tavaly. 

Az Üzleti Kommunikációs és Turisztikai Karon a gazdaságtudományi képzéseken mutatkozik a legnagyobb hallgatói létszámnövekedés: a felvettek száma 87,9%-kal magasabb, mint tavaly. Az Üzleti Karra jelentkezők között legnépszerűbbek az üzleti és emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos szakok, de a kommunikáció, média szakokra is közel 300 hallgató került be és továbbra is komoly szerepet töltenek be az MBA programok is. Az államilag finanszírozott mesterképzésekre felvettek aránya 24,7%-kal nőtt a karon, a levelező képzés esetében ez a szám 21,6%. 

A Művészeti Karra a jelentkezők alkalmasságát vizsgáló portfólió és a gyakorlati felvételi vizsga alapján lehetett bekerülni. A művészeti nappali mesterképzésekre felvételt nyertek aránya 41,2%-kal nőtt, az államilag finanszírozott helyekre felvettek aránya 37%-kal, a levelező képzésre felvett hallgatók száma pedig 25%-kal emelkedett a tavalyihoz képest. A kar sikeréhez bizonyára az is hozzájárult, hogy két új szakkal bővül: a Mozgókép BA - filmírás szakirány és Forgatókönyvíró MA képzésekkel.
 


A növekedés egyik oka a megváltozott felvételi rendszer, amely lehetővé tette, hogy többen bejussanak a felsőoktatásba. Ez összecseng hazánk legnagyobb magánegyetemének filozófiájával, miszerint szélesre tárja kapuit, hogy aztán minden hallgatójának egyéni fejlődésére koncentrálva a legtöbbet hozza ki belőlük. Ennek érdekében az egyetem sajátos oktatási módszerrel működik. Az innovatív myBRAND tanulási és tanítási módszerrel a hallgatók felépíthetik a tudáson alapuló személyes márkájukat és saját szakmai portfóliójukat, amivel sikeresen léphetnek majd ki a munka világába.

A Budapesti Metropolitan Egyetem másik vonzereje a nemzetközi oktatási környezet. Jelenleg is 1000 külföldi hallgató tanul itt, és igény szerint minden szak angolul is indul. A hazai hallgatók számára pedig továbbra is működik az Erasmus program, és mintegy 200 külföldi felsőoktatási intézménnyel áll a METU partneri kapcsolatban, így hallgatói a világ szinte minden régiójába eljuthatnak, hogy vendéghallgatóként szakmai tapasztalatot szerezhessenek.

„Az idei felvételi számok is igazolják, hogy az utóbbi években az egyetemünkön meghozott döntéseknek meglett az eredménye. Nemcsak láthatóvá vált a Budapesti Metropolitan Egyetem a hazai és – teszem hozzá – a régiós felsőoktatási piacon, hanem kedvelt is lett, ezt bizonyítják a folyamatosan végzett hallgatói felméréseink is. Az is látszik, hogy egyre többen jelentkeznek hozzánk és minket jelölnek meg első helyen a felvételi lapjukon. Köszönhető mindez az egyetem munkaerőpiaci fókuszának, az egyéni készségfejlesztésnek, az egyre inkább gyakorlatorientált képzésnek. Számoltunk azzal, hogy az egyetem törekvései eljutnak azokhoz, akiknek szánjuk. Felkészülten és izgatottan várjuk a Budapesti Metropolitan Egyetem új polgárait”

– nyilatkozta Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója.

 


METU |  Web |  Facebook  Instagram
 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tanulj a belsőépítészet mestereitől!

Tanulj a belsőépítészet mestereitől!

Nyilvános előadássorozat indult a METU-n neves építészek, tervezők, szakemberek részvételével.

18 nyertes terv fogant a Bölcsödeépítészeti Ötletpályázaton

18 nyertes terv fogant a Bölcsödeépítészeti Ötletpályázaton

Öt pályázat részesült kiemelt megvételben.

A METU hallgatói letesztelték az új hirdetési felületet

A METU hallgatói letesztelték az új hirdetési felületet

A LuxRoll újítást hoz a vizuális megjelenítés területén, a cég pályázatot írt ki az egyetem diákjainak.

Hirdetés