Az új Ibiza minden bizonnyal a legjobb formatervezésű autó, amelyet a SEAT eddig az A0 szegmensben alkotott.

Az új Ibiza minden bizonnyal a legjobb formatervezésű autó, amelyet a SEAT eddig az A0 szegmensben alkotott. Több, mint harminc éves történetével és a spanyol márka fő pilléreként képviselt központi szerepével az Ibiza kitűnően vizsgázott. A SEAT oly jellegzetes "ecsetvonásait" nem csupán megőrizték, hanem új szintre emelték a formatervezők, így folytatva a SEAT formai génjeinek fejlődését. Ennek egyértelmű elismerése a termékdizájnért járó Red Dot díj, amellyel 2017-ben a SEAT Ibiza modellt tüntették ki.

Az 1954-ben alapított Red Dot díj egyike a világ legtekintélyesebb formatervezési kitüntetéseinek, amely a kiemelkedő minőség és innováció nemzetközi elismeréseként szolgál. Ezen belül pedig a termékdizájn kategória a legfontosabb mind közül. A Red Dot Award termékdizájnt értékelő zsűrije 40 olyan, a világ minden pontjáról érkezett szakértőből áll, aki egyetlen ipari gyártó vállalatnál sem tölthet be pozíciót illetve nem adhat le szavazatot azoknál a termékeknél, amelyek kifejlesztésénél ő is közreműködött. Az érdekkonfliktusok ily módon történő kizárása garantálja a pártatlanság és semlegesség mentén értékelt legmagasabb szintű formatervezés elismerését.
A SEAT Ibiza ötödik nemzedékét Barcelonában fejlesztették ki és 1984-es debütálása óta az Ibiza a SEAT márka ikonja. Az Ibiza a márka történetének leghosszabb múltra visszatekintő modellje, amely 5,4 millió eladott darabbal egyben a legsikeresebb is.
Az új SEAT Ibiza dinamikus menettulajdonságai és vezethetősége igazi élményt kínál, a modell emellett az utakon mutatott kiemelkedő stabilitásával és megbízhatóságával is hódít. Példátlan minőségi fejlődésen ment keresztül a modell belső tere, továbbfejlesztett kényelmi és biztonságos, ugyanakkor könnyen kezelhető műszaki megoldásai pedig igen vonzóvá teszik a modellt. Izgalmas formatervének köszönhetően pedig ezek a tulajdonságok már első pillantásra sem maradnak észrevétlenek.

„Az Ibiza a SEAT új formatervezési nyelvezetének csúcspontja, a legérettebb darabja annak az új formai nyelvezetnek, amelyet 2012-ben indítottunk útjára.” – nyilatkozta Alejandro Mesonero-Romanos, a SEAT formatervezési igazgatója.
Az új SEAT Ibiza olyan könnyen felismerhető, a SEAT márkára jellemző formatervezési jegyeket hordoz magán, mint a Full LED fényszórók és a nappali menetfény háromszög alakú világítási képe illetve a hűtőrácson elhelyezett, a motorháztetőn végigfutó kettős vonallal és a krómozott keret keskeny résével kiemelt logó. Az x-alakú formai megoldásokat dinamizmus és alapvető vizuális stabilitás jellemzi.
A karosszéria túlnyúlása elöl és hátul egyaránt rövid, a négy kerék így szinte az autó sarkaiba került, szintén stabilitást, dinamikát és sportosságot sugározva. A megnyújtott tengelytáv és az oldalablakok hosszabb sávja pedig az új Ibiza hosszát és szélességét emeli ki. „A lehető legtetszetősebb arányok kialakítására törekedtünk, az autó tömegének és felületeinek kialakításánál úgy alakítottuk a hangsúlyokat, hogy létrejöjjön egy háromdimenziós hatás, amely a legkritikusabb és legigényesebb szemlélődőkre is inspirálóan hat.” – tette hozzá Alejandro Mesonero-Romanos.

Az új SEAT Ibiza egyrészről a tökéletes arányok, az erőteljes karakter és az agilis fellépés megtestesítője, másrészről pedig egyszerre friss és fiatalos, mégis érett és kiegyensúlyozott.

„A szoborszerű megformálás és a karakteres megjelenés a külső formavilág és a belső tér minden részletén tetten érhető.” – hangsúlyozta Alejandro Mesonero-Romanos. 

A határozott vonalak és a lágy felületek ügyes kombinációja adja a karosszéria tetszetős formáját, amelynek a kettős karakteres vonal (blister) jellegzetes SEAT formai elemként kölcsönöz még kifejezőbb, háromdimenziós hatású megjelenést. A hátsó lámpatestek, amelyeket egyéni forma és kiváló aerodinamikai tulajdonságok jellemeznek, a fart körülölelve a hátsó karakteres vonalhoz csatlakoznak. A csomagtér és a lökhárító erőteljes vonalai az autó szélességét hangsúlyozva, szinte egy darabból öntött hatást kölcsönöznek, míg a hátsó fényvisszaverő elhelyezésével az új Ibiza még közelebbinek tűnik az útfelülethez. A különböző felszereltségi szintek megjelenését eltérő elemek hangsúlyozzák: az FR kivitel sportos karakterét például a kipufogórendszer a hátsó 

lökhárító két szélén feltűnő végcsövei emelik ki, míg az Xcellence változat különleges krómozott elemeket kap, amelyek kifinomult stílusát hangsúlyozzák.

Az új SEAT Ibiza belső tere tökéletes arányaival, tágasabb térérzetével illetve fokozott kényelmével hódít. Igényes anyagválasztásával még elegánsabb és magasabb minőségérzetet sugároz a beltér, míg a feszesebb és precízebb vonalvezetés, az erősebb "technikai" karakter könnyedséget, fiatalos és dinamikus karaktert biztosít a modell számára. A horizontális arányok dominálnak a belső térben, emellett a tervezők nagy hangsúlyt fektettek a különböző funkcionális területek logikus csoportosítására, köztük a kedvezőbb ergonómiai és biztonsági adottságokat szolgáló, megemelt középkonzollal. Minden műszer és kezelőelem a vezető körül, a lehető legmagasabb pozícióban elrendezve áll rendelkezésre, ezzel is biztosítva, hogy a vezető mindig az úton tartsa a tekintetét.

Ilyen például a sebességváltó kar, amelyet a lehető legmagasabb pozícióban helyeztek el, hogy a váltás a könnyű és zavartalan lehessen. Az új SEAT Ibiza csúcsminőségű részletei egyértelműen már a magasabb kategóriák színvonalát idézik. Számtalan egyéni kialakítási lehetőség áll az ügyfelek rendelkezésére, mint például a választható színárnyalatú, LED-technikájú hangulatvilágítás, a legfejlettebb fedélzeti technikát képviselő 8 col képátlójú érintőképernyő és a Full Link összekapcsolhatósági rendszer. Az utastér levegőjét az Air Care szűrő óvja, amely az allergénektől és a szennyező anyagoktól mentes légteret biztosítva védi a bennülőket.

A SEAT az egyetlen olyan vállalat, amely gépjárművek tervezése, fejlesztése, gyártása és értékesítése területein egyaránt folytat tevékenységet Spanyolországban. A Volkswagen-csoport tagjaként a multinacionális vállalat székhelye Martorell (Barcelona), teljes termelése több mint 80 százalékát exportálja, s a világ több mint 75 országában van jelen. A SEAT 2016-ban – a legjobb eredményként 2007 óta – összesen 410 200 gépkocsiját értékesítette világszerte.

A SEAT-csoport három barcelonai termelési központjában – Barcelona, El Prat de Llobregat és Martorell – együttesen több mint 14 ezer főt foglalkoztat. Itt készülnek a nagysikerű Ibiza és Leon sorozatok tagjai, míg az Ateca és a Toledo Csehországban, az Alhambra Portugáliában, a Mii pedig Szlovákiában gördül le a szerelőszalagról.

A spanyol multinacionális vállalat egyfajta szellemi központként saját műszaki centrummal is rendelkezik, ahol ezer mérnök jelenti az innováció folyamatos hajtóerejét az R&D területén Spanyolország első számú ipari befektetője számára. A SEAT a legújabb connectivity-technikát alkalmazza járműveiben, miközben már zajlik a vállalat globális digitalizációs folyamata a jövő mobilitásának szolgálatában.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Formatervezési díjat ért a futurisztikus autódesign

Formatervezési díjat ért a futurisztikus autódesign

SangYup Lee kapta a Hyundai Prophecy formatervéért és a húszéves munkásságáért.

Mies van der Rohe Díjra jelölték a Puskás Arénát is

Mies van der Rohe Díjra jelölték a Puskás Arénát is

A KÖZTI által tervezett stadion a hatodik magyar épület, amit idén jelöltek a rangos díjra.

Idén is meghirdették a Wéber Antal díjat

Idén is meghirdették a Wéber Antal díjat

 A környezet alakítása, fejlesztése és védelme szempontjából meghatározó alkotótevékenység elismeréséért

Hirdetés