A Ustory Design Stúdió Red Dot Design Díjat nyert a Dembell Motorhomes-nak készített hazai fejlesztésű luxus lakókamion formatervével. A Ustory a Dembell csapatával közösen alakította ki a márka alapjait is, a stratégiától kezdve a márkaüzeneteken át az összes fontos arculati elemig.
 

Fotó: Mosoni Péter

A Red Dot Design Díj 50 nemzetközi szakértőből álló zsűri az alábbi véleményt adta a díjazott munkáról:

„A Dembell termékében az időtálló és elegáns esztétika ötvöződik a modern technológiával és a magas szintű kényelemmel.”

A Ustory többek között olyan díjazottak mellett kapott elismerést, mint az Apple, a Google vagy a Ferrari. Díjuk azért is különleges, mert azt nem csupán egy koncepcióval, hanem egy már létező, piaci forgalomban kapható termék designnal nyerték el. 
 

A luxus yacht kényelmével bíró lakókamion

A Dembell high-end lakókamionokat fejleszt, egyedülálló design- és mérnöki innovációkkal, nagyrészt hazánkban. Modelljeikbe, melyek a luxus yachtok kényelmével bírnak, a versenytársaktól eltérően alapfelszereltségként beépítenek szinte minden elérhető extrát.

A felépítmény egy Mercedes-Benz Actros Gigaspace alvázra kerül. A felépített lakókamion 12 méter hosszú, 4 méter magas és 2,5 méter széles. A lakrészben a kényelmet egy amerikai konyhás lounge, egy fürdő- és egy hálószoba biztosítja. A tér oldalirányban ún. „slide-outok” – kicsúsztatható bővítmények – segítségével még tovább növelhető. A lakókamion háromféle garázstípussal rendelhető: oldaltárolóval – motorok, quadok vagy kerékpárok szállítására –, kis garázzsal – Smart vagy egyéb kisméretű járművek számára – vagy nagy garázzsal, amiben akár egy négy méter hosszú autó is elfér. 

Az első modelleket a 2021-es Caravan Salon kiállításon mutatták be Düsseldorfban. A Dembell az esemény egyik fő attrakciója volt, a bemutatkozás nagy és rendkívül pozitív visszhangot keltett a nemzetközi sajtóban. Azóta az első járművek már meg is találták büszke tulajdonosaikat. 
 

 Fotó: Mosoni Péter

Elegáns és időtálló design

A Dembell a fejlesztés során a Ustory Design Stúdió csapatával együtt azt a megközelítést alkalmazta, hogy a designt – beleértve a márkaépítést is – a mérnöki fejlesztéssel egy szinten, holisztikus módon kell kezelni. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően a stúdiónak csak minimálisan kellett kompromisszumokat kötnie, így részletekbe menően szofisztikált és minőségi megjelenést tudott kialakítani a járműnek. 

A tervezési és fejlesztési folyamat több mint három évet ölelt fel a kezdeti vázlatoktól kezdve. A design stúdió számára a lakókamion külső formatervezése során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a jármű megjelenésében semmiképpen sem egy teherautóra vagy buszra hasonlítson. A cél egy elegáns, időtálló, valóban autószerű jármű kialakítása volt úgy, hogy mindeközben a nagyvonalú élettér kialakítására is elegendő hely maradjon a jármű belterében. 
 

 Fotók: Mosoni Péter

A lakóautó oldalán végigfutó jellegzetes, egyfajta védjegyként használt „Dembell-piros” csíkot fontos design- és márkaelemnek szánták, ami konzekvensen köszönhet vissza a legkülönbözőbb felületeken. Megjelenítésre került például a járművekhez járó, egyedi kiadású Vespa robogó és Smart autó fényezésén is. Ahogy a lakókamion külsején, úgy a belsejében is minőségi anyagok dominálnak. Az enteriőrt egy prémium hajók belterére specializálódott olasz építészstúdió, a Galeazzi e Minotti tervezte.


A Ustory márkatörténeteket ír

A Ustory Design Stúdiót Ruppert Dániel formatervező és Csonka Fruzsina márkastratéga alapították. Ruppert Dániel korábban Németországban, a Mercedes-Benznél, illetve a DaimlerChryslerhez tartozó Evobus Design Studio-ban szerzett tapasztalatokat. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervezői, azon belül is járműtervezői szakán végzett, amelynek jelenleg egyik szakvezető tanára. Csonka Fruzsina a Budapesti Corvinus Egyetem marketingkommunikáció, az olaszországi Cattolica Egyetem designmanagement, illetve a Krea Kortárs Művészeti Iskola enteriőrtervező szakokon végezte tanulmányait. Márkastratégaként jelentős tapasztalatot szerzett a reklámügynökségek világában.

A Ustory Design Stúdió csapata márkatörténeteket ír. Stratégiai tervezési szemléletükkel olyan márkát segítenek megalapozni a partnereiknek, ami hiteles, megkülönbözteti őket másoktól és egyértelműen beazonosíthatóvá teszi őket a piacon. 

Fotó: Aradi Nóra

Céljuk nem egy nagy ügynökség építése, hanem egy valódi szakemberekből álló kisebb, minőségi csapat felállítása, ami – projekttől függően kiegészítve az adott szakterületen profi alvállalkozókkal – a profiljukba tartozó bármilyen léptékű szakmai kihívást meg tud oldani. Jellemzően hosszú távon, komplex gondolkozást igénylő munkákon dolgoznak együtt partnereikkel. Részmegoldások helyett integrált megoldásokat tesznek le az asztalra. A designnak náluk szerves része a tartalom is, legyen szó akár szöveges, akár képi (fotó- vagy a videóanyagokról. 

„A legtöbb vállalkozás küzd azzal, hogy a design anyagai hatékonyan, az üzleti célokat támogatva szülessenek meg. Mi arra fókuszálunk, hogy az általunk tervezett design valóban hozzájáruljon partnereink üzleti eredményéhez. A kreatív költségek így változtathatóak befektetéssé. Hiszünk a jó termékek és a mögöttük álló történetek erejében. Fontosnak tartjuk, hogy segítsük kiemelni azokat a márkákat, amik valódi hozzáadott értéket képviselnek és rendkívüli dolgok megvalósítására törekszenek.  Rengeteg potenciált látunk a hazai vállalkozásokban. A munkánkkal szeretnénk hozzájárulni, hogy ezt az értéket minél többen megismerjék szerte a világban.”

 

Ustory Design Stúdió | Web | Facebook | Instagram | Behance
Dembell Motorhomes | Web
Galeazzi e Minotti | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy hónapja még forgattak a felrobbantott csepeli toronyban

Egy hónapja még forgattak a felrobbantott csepeli toronyban

Az 57 méteres toronyházat csütörtökön robbantották fel.

Hogyan kapcsolható össze a játékelmélet és a design szerepének kutatása?

Hogyan kapcsolható össze a játékelmélet és a design szerepének kutatása?

Egyebek mellett erre keresi a választ Zalavári József második, Design játékok. A forma tervezésének játékai és játszmái című könyvében. 

Hirdetés