A nyári napokon képes 13 fokkal lehűteni a felhasználó testhőmérsékletét.

Itt a nyár, egyelőre ugyan nem szálldosnak a negyven fokok, de a globális felmelegedésből kiindulva erre nem alapozhatunk az elkövetkezendő években. Gondolt hát egyet a Sony, és létrehozott egy hordozható légkondicionáló szerkezetet, amely gondoskodik arról, hogy ne hevüljünk túl a forróságban.



A Reon Pocket a termoelektromos hűtés technológiáján alapszik, de a Sony szerint téli napokon akár fűteni is tud.

A cég közleménye szerint nyári napokon képes 13 fokkal lehűteni a felhasználó testhőmérsékletét, télen pedig 8 fokkal megnövelni.

Méretre nem nagyobb, mint egy bankkártya, terveztek hozzá egy pólót is, amelynek a hátulján van egy speciálisan kialakított zseb, ahova az eszköz becsúsztatható. Utána nincs más dolgunk, mint letölteni egy alkalmazást, amelynek segítségével ellenőrizhetjük a mindenkori testhőmérsékletünket. A hordható légkondicionáló akkumulátora kilencven percig bírja, aztán két óra alatt újratölthető. 

A Sony a Reon Pocket terveit már 2019 bemutatta, és azt tervezték, hogy a terméket a tokiói nyári olimpiai játékokkal egyidőben dobják piacra. A menetrendtől az olimpia elmaradásával sem tértek el, 120 dollárért bárki megvásárolhatja a saját testhűtőjét.

Forrás: Hypebeast




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan oldotta meg a belső terek hűtését Le Corbusier?

Hogyan oldotta meg a belső terek hűtését Le Corbusier?

Egy új könyv szerint a környezetszennyező légkondik helyett a modernizmus atyjainak módszereit kellene alkalmazni.

Pólóba csúsztatható légkondit dobott piacra a Sony

Pólóba csúsztatható légkondit dobott piacra a Sony

A nyári napokon képes 13 fokkal lehűteni a felhasználó testhőmérsékletét.

Milyen a fenntartható irodatrend 2023-ban?

Milyen a fenntartható irodatrend 2023-ban?

Bárhova költözhetnének, mégis a régit választják: 9+1 fenntartható irodapiaci trend a MádiLáncos Studiótól

Hirdetés