Párizs szeme

Brassaï-ról készült egész estés magyar dokumentumfilm a Capa Központban.

2022. március 10-én, csütörtökön, 19 órától a Párizs szeme – Brassaï című dokumentumfilmet vetítik a Capa Központban.

Párizsban világhírű, Budapesten csak a szakma ismeri

Erdélyi Lajos: Brassai, 1973


Brassaï, aki Halász Gyula néven született Brassóban 1899-ben, a 20. század egyik legnagyobb fotóművésze. Magyarként sikerült beilleszkednie a harmincas évek párizsi művészvilágba, ami akkor a világ elitjét jelentette (a társaságba tartozott Picasso, Miró, Dalí, Matisse, Le Corbusier). Nem véletlen, hogy még a hatvanas években is készült róla francia dokumentumfilm. Még akkor is érdekesnek gondolták látásmódját és művészetét. Sőt, egy 1990-ben, a kicsapongó párizsi művészvilágot bemutató Henry és June című amerikai filmben is megemlékeznek róla.

Egész estés magyar dokumentumfilm viszont még nem készült róla. Borsody István és Borsody Roland évekkel ezelőtt elhatározta: ez nem maradhat így. Két éven át tartó tervezés és kutatás után jött a megvalósítás. Két, azóta elhunyt művész, Erdélyi Lajos fotós és a lengyel Atty zongoraművész még 2018-ban adott interjút a filmhez, az utolsó forgatási napok pedig 2021 nyarán fejeződtek be. Hiánypótló film született.
 


Párizs szeme – Brassaï
Hossz
: 50 perc
Operatőrök: Kiss Sándor, Kiss Soma, Jártas Viktor, Szabó-Biczók Szilárd, Vojtahovszky Miklós
Hang: Koch Simon
Vágó : Szentkirályi Vajk
Szerkesztő: Borsody István, Borsody Roland
Rendező: Borsody István
Producer: Janovics Zoltán
Gyártó: OmegaKreatív


 

Időpont: 2022. március 10., csütörtök, 19 óra
Helyszín: Capa Központ (1065 Budapest, Nagymező utca 8.)

A filmvetésen 1000 Ft-os belépőjeggyel és regisztrációval lehet részt venni. Regisztrálni a e-mail-címre e-mail-címre küldött üzenettel lehet. A levél tárgyaként kérik beírni: Brassai filmvetítés.

A vetítés után pogácsa mellett beszélgetés az alkotókkal.

A Capa Központ teljes területén kötelező a maszk viselése. Javasoljuk a kézfertőtlenítő használatát, továbbá kérjük, hogy tartsák a megfelelő szociális távolságot.

 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Párizs szeme

Párizs szeme

Brassaï-ról készült egész estés magyar dokumentumfilm a Capa Központban.

Elszántság, kitartás, ambíció

Elszántság, kitartás, ambíció

Beszélgetés Demeter Nóra építésszel a Structures of Feminarchitecture sorozatban

Invokáció (a múzsák segítségül hívása)

Invokáció (a múzsák segítségül hívása)

Balatonfüred, Modern Műtár

Hirdetés