Az egészségügyi magánintézmény világításáról a BE LIGHT! gondoskodott.
A MIND Klinika egy magánberuházásban megvalósult egészségügyi központ, amely a neurológia, az onkológia és a gasztorenterológia határterületein korábban ismeretlen eredetűnek tartott kórképek gyógyításának és kutatásának a műhelye. A páciensek számára a legmodernebb és legnyugodtabb körülmények között biztosítják a vizsgálatokat és a kezeléseket. A budapesti Lövőház utcában, egy műemlék épület belső átalakításával megvalósított létesítmény világítását a BE LIGHT! tervezte és szállította.
A magánklinikán csúcstechnológiás MR készülékkel diagnosztizálják a pácienseket. Az intézménynek eddig két üteme valósult meg: az első lépésben a konzultációs szobák és a betegfelvételi terület, ambulancia kialakítására került sor; majd pedig egy MR vizsgáló, gyógyszerészeti laboratórium és infúziós kezelésekhez szükséges szoba is helyet kapott az épületben. A BE LIGHT! csapata az első ütem tervezésétől kezdve segítette a belsőépítészettel megbízott Lenzsér és társa Kft. munkáját. A projekt kiemelkedő színvonalát tükrözi, hogy a kötött, egészségügyi funkció ellenére is pontosan megterveztek minden egyes szegletet, ami nemcsak az építészet megvalósításán, hanem a világításon is visszatükröződik – a funkción túlmutatóan a design is megkívánta a kiemelkedő minőségű lámpatesteket.
Az egészségügyi intézményben a betegek gyógyulásához szükséges legnyugalmasabb helyet alakították ki, a legkorszerűbb, nyugat-európai színvonalon. Ez már rögtön a váróteremben érezhető, ami sokkal inkább emlékeztet egy szálloda lobbyjára, mint egy hagyományos orvosi váróra. A világítástechnika tervezése során kiemelten fontos volt a kellemes légkör megteremtése mellett a design is. A 3,5 méter átmérőjű, kör alakú, valamint a falba süllyesztett, szinte teljesen perem nélküli lámpatestek beszerelése ugyan kihívást jelentett, de a végeredmény rendkívül esztétikus lett.
Timár Henrietta
Timár Henrietta, a BE LIGHT! architekturális csoportvezetője szerint bár nem volt szükség speciális világításra, mivel az egyedi világítótesteket az orvosi eszközök tartalmazzák, arra azonban kiemelt hangsúlyt fektettek, hogy a legmagasabb minőségű lámpatestek kerüljenek beépítésre.
„Különösebb nehézséget nem rejtett a projekt megvalósítása, köszönhetően a megrendelővel és az építész csapattal való példaértékű együttműködésnek. A beruházó a koncepció és a kiviteli terv elfogadása után nem kért módosítást, így pontosan a tervek szerint, a lehető leghatékonyabb módon valósulhatott meg ez a fantasztikus funkciójú épület.”
A létesítmény második ütemének kialakítása összhangban áll az első ütemével, ezzel együtt a lámpatestek is, aminek köszönhetően a komplexum harmonikus egységet alkot. Várhatóan a következő lépésben újabb egységek kerülnek kialakításra a MIND Klinikán. Ortopéd sebészet műtőkkel, újabb diagnosztikai és terápiás egységek teszik komplexszé a beruházást.
Világítástechnika: BE LIGHT!
BE LIGHT! | Web | Facebook | Instagram | Linkedin
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.