Megnyílt a DODO | Designban Otthon lakberendezési webshop első bemutatóterme Budapesten!

Március 21-22-én, két zártkörű rendezvény keretein belül nyitotta meg kapuit a DODO design bútor webáruház első bemutatóterme Budapesten, a Petzvál József utca 46-48-ban. A színvonalas rendezvényeken a szakmai sajtó munkatársai mellett számos ismert lakberendező, neves belsőépítész, és influencer is jelen volt. A megnyitón többek között megjelent Almási Kitti klinikai szakpszichológus, Cynthia Dictator és párja, Molnár Tamás, illetve Balogh Eleni szépségkirálynő és a korábbi Év Lakberendezője Díj nyertese, Zámbó Tímea, a ZESTILO stúdió alapítója.

 

A DODO idén nagy fába vágta a fejszéjét. Éppen hogy lecsengeni látszik a Covid járvány, amikor az eddig kizárólag webshopként üzemelő, 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás gondolt egy merészet és az online világ mellett a fizikai térben is megjelent. Az újonnan nyíló bemutatóteremben a legmagasabb odafigyelés mellett összeállított enteriőrök és a DODO-tól már online megszokott, kiemelkedő ügyfélélmény várja a lakberendezésre és az otthonszépítésre nyitott vásárlókat.

A megnyitókon a vendégek megnézhették a berendezett enteriőröket, illetve a DODO legszebb bútorait, lámpáit és kiegészítőit is. Minden vendégnek lehetősége volt egy játék keretében kiválasztania és egy táblával megjelölnie a DODO-s kedvencét, mely a későbbi tombola főnyereményeként szolgált.

 


 

8 markáns stílus, több mint 1400 bútor

A DODO óriási hangsúlyt fektetett arra, hogy a vásárlók ne egy boltban érezzék magukat, hanem megismerjék, és kész enteriőrökben megcsodálhassák a jelenleg legnépszerűbb lakberendezési stílusokat. A látogatók lakásról-lakásra járva, stílusról-stílusra ismerik meg a trendeket. Ráadásul a kiállításokhoz hasonlóan az elhelyezett edukatív tábláknak köszönhetően rengeteg lakberendezési tippel és háttérinformációval is gazdagodhatnak.

Az első DODO bemutatóterem 700 négyzetméteren mutatja be kínálatuk legszebb, legkülönlegesebb vagy legkeresettebb darabjait. A most már több mint 25.000 ezer terméket forgalmazó design bútor webáruház újonnan megnyílt bemutatótermében 8+1 design lakáson át, egy immerzív élmény utazás során lehet megtekinteni a kínálat több mint 1400 termékét.

 

 

Lakberendezési élményközpont

A DODO bútorboltja nem csak azzal a céllal jött létre, hogy egy újabb lakberendezési üzlet nyíljon, ahol bútort lehet vásárolni. A DODO ügyvezetője köszöntőjében elmondta, hogy a cég víziója az, hogy egy egyedülálló lakberendezési élményközpontot hozzanak létre.

“Nemcsak egy szimpla bemutatóterem megnyitása a cél, hanem egy olyan közösségi tér kialakítása, ahol rendszeres szakmai eseményeket és workshopokat tartunk majd. Sok szeretettel várjuk az influencereket, a fotósokat és videósokat, akik olyan igényes helyszínt keresnek, ahol garantáltan színvonalas tartalmakat tudnak előállítani!”

- mondta Vitvera Gábor a megnyitó beszédében.

 

 

Többcsatornás online-offline értékesítés

A digitális múltat persze le sem tagadhatná a vállalkozás. A termékeken elhelyezett QR kódok azonnal a webáruház termékadatlapjára vezetnek, ahol akár a képzett értékesítők bevonása nélkül, bármely mobiltelefonnal elérhető minden termékinformáció. Emellett számos olyan innovatív ötlettel álltak elő, melyek a vásárlók számára izgalmassá és szórakoztatóvá teszik a bútorválasztást.

A DODO tehát ráerősít a már védjegyükké vált “kiemelkedő ügyfélélményre”. Mostantól minden vásárló megtalálhatja a számára ideális csatornát, legyen szó a DODO.HU weboldalon keresztül, vagy a frissen megnyílt bemutatóteremben történő vásárlásról.

 

Forrás: sajtóanyag


 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Modern vintage, világos fa, absztrakt arc és otthoni menedék

Modern vintage, világos fa, absztrakt arc és otthoni menedék

2021 lakberendezési trendjei.

Elárverezik az Andrássy Rezidencia berendezési tárgyait

Elárverezik az Andrássy Rezidencia berendezési tárgyait

Az ötcsillagos borsodi hotelt felújítják, a berendezéseit újra cserélik.

Így teljes az ünnep: mézeskalács-bútorok az Ikeától

Így teljes az ünnep: mézeskalács-bútorok az Ikeától

Imbuszkulcsot nem mellékelnek hozzá, de a leírása ugyanolyan, mint a valódi bútoroké.

Hirdetés