Február 1-jén kezdődik az Európa Kulturális Fővárosa program.

Február 1-jén ötszáz művész részvételével, hetven produkcióval harminc helyszínen nyitják meg a horvátországi Rijekában (Fiume) az Európa Kulturális Fővárosa programot – jelentette be Vojko Obersnel, a város polgármestere. Rijeka a nyitás napján egyike lesz a „legszórakoztatóbb és a legélénkebb városoknak”, nemcsak Horvátországban, hanem egész Európában. 

Emina Visnic, a Rijeka 2020 projekt szervezője elmondta: a programok már január 31-én elkezdődnek és egész hétvégén tartanak.

A megnyitó napján számos zenés és táncos fellépéssel, performansszal és kiállítással várják az érdeklődőket a Kvarner-öböl partján elterülő város utcáin és terein.

A hivatalos megnyitót délután rendezik a fiumei Horvát Nemzeti Színházban (HNK), ahol az Európai Bizottság képviselője átnyújtja Fiumének az Európai Kulturális Fővárosa plakettjét. Az eseményen számos diplomata, a horvát kormány, valamint a korábbi és a leendő Európa Kulturális Fővárosa címet viselő települések képviselői is jelen lesznek. A megnyitó központi programja a kikötőben zajlik majd. Az „Opera Industriale” című produkciót Dalibor Matanic rendezte, két zeneszerző, Josip Marsic és Zoran Medved műve alapján, amelyet Fran Djurovic hangszerelt. Az előadás hangok, zenék és zajok együttese, amelyet a fény és a sötétség effektjei kísérnek, és amelyhez olyan erős szimbólumokat használnak fel, amelyek Rijekára és Európára jellemzőek. A produkcióban 120 előadóművész vesz részt: táncosok, énekesek és zenészek. Az egyik szerző szerint a zene kamaraművek keveréke, amely hangos és kellemetlen elemeket is tartalmaz. 

Fiumében 2020-ban mintegy 300 kulturális programot és 600 egyéni rendezvényt szerveznek, amelyekben 300 partnerszervezet és művész vesz részt több mint 55 európai és más országból. A programok fő témái, Fiume és a kortárs Európa identitásának összefonódása, a víz, a munka és a migráció. 

A város 140 millió kuna (6,3 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatást is kapott az Európai Uniótól különböző épületek és helyszínek felújítására, egyebek között Josip Broz Tito Galeb (Sirály) nevű hajójának múzeummá alakítására. Előkészítés alatt áll továbbá a Frangepánok útján nevű kulturális-turisztikai útvonal projektje is, amelynek keretében 17 Frangepán-kastélyt és három szakrális helyszín újítanak fel a Tengermelléki-fennsíki megyében.

Borítókép: Flickr




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sepsiszentgyörgy is kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023-hoz 

Sepsiszentgyörgy is kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023-hoz 

A székelyföldi város is csatlakozik az Európa kulturális fővárosa programsorozathoz.

Portugál kisváros Veszprém nyomában

Portugál kisváros Veszprém nyomában

A portugáliai Faro 2027-ben lenne Európa Kulturális Fővárosa.

Egy troll metamorfózisai Veszprémben

Egy troll metamorfózisai Veszprémben

Az Európa Kulturális Fővárosa év szervezői várnak történeteket és képeket a Húszemeletesről.

Hirdetés