Hirdetés

Hukaya Simon, a Tipton vezető designerének saját kollekciója is helyet kap az üzletben.

Nemrégiben a japán Masunaga márkával bővült a hazai szemüveggyártó üzletében elérhető termékek sora, most „házon belül” lépnek tovább ezen az úton, hiszen vezető tervezőjük, Hukaya Simon saját kollekciójával bővül a kínálat. Japán pedig ezúttal is fontos szerepet kap.

 

Simon már közel tíz éve dolgozik közösen a Tipton alapítójával, Zackkel és a Tipton csapattal. Ez idő alatt pedig számos ikonikus darab került ki a kezei közül, a Vinylize Ashbyért pedig a Red Dot Design díjat is elnyerte.

A designer Tokióban született és nevelkedett, majd a formatervezői tanulmányait Olaszországban és Magyarországon, a MOME-n végezte. Munkájáért itthon is több elismerésben részesült, például a Magyar Formatervezési díjjal is kitüntették.


Japán origami, kis sci-fi és némi neo-noir formavilág

Optifold névre keresztelt kollekciójának első darabja, a Pollux kerül elsőként bemutatásra a Budapest Design Hét keretei között. Ez egy olyan különleges koncepción alapuló szemüvegkeret, amelyet speciális, vékony lemezterítékből hajtogattak össze. Az így létrehozott pehelykönnyű, mégis erőteljes tartású darab egyszerre tartós és mutatós.

A keret magán viseli tervezője japán gyökereit. A hajtogatási technika, amellyel készül, felidézi az ősi, távol-keleti origamiművészetet. Ennek letisztultságát azonban a szigetország modern, high-tech világával is ötvözi, felidézve a sci-fik és neo-noir alkotások formavilágát is.
 


A Tipton beavat a tervezési folyamatba is

A Design Hét során nem csupán a kereteket szemlélhetik meg az érdeklődők, akik betérnek a Tipton Showroomba, de a tervezési folyamatba is betekintést nyerhetnek. Kiállításra kerülnek a prototípusok, terítékek és tervrajzok is, így az ötlettől a kész termékig átlátható, hogyan is született meg a Pollux.

A hivatalos termékbemutatót a márkához híven egy bulival ünneplik meg október 15-én az Erkel utcai üzletben. Az estet a hazai designer- és divatszakmában jól ismert – a Nubu márka társtervezője, illetve a tokiói olimpia magyar csapatának formaruha megálmodója – Kovács Adél, trendkutató nyitja meg. A Tipton üzletében található Budapest egyetlen Mezcal bárja is, ahol gondoskodnak az italokról. MnemonicKiss ft. Novan élőben zenél, DJ Bodoo pedig a bemutató előtt és után pörgeti a lemezeket. Az új termék, a Pollux és a Tipton-szemüvegek is felpróbálhatók lesznek.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tervek a Városháza parkra – Lima Design

Tervek a Városháza parkra – Lima Design

A megosztott harmadik helyezést elérő tervet az alkotók mutatják be.

Álmok újraálmodói | Porsche Classic (X)

Álmok újraálmodói | Porsche Classic (X)

Klasszikus Porsche – a jövő legélvezetesebb befektetése.

Ha nekem egy rózsaszín Zsolnaym lehetne!

Ha nekem egy rózsaszín Zsolnaym lehetne!

Persze nincs, de Winkler Barnabás és Hübner Teodóra könyve kárpótol...

Hirdetés