Újra a designné lesz a főszerep a hét folyamán Sepsiszentgyörgyön. 

Újra a designné lesz a főszerep a hét folyamán Sepsiszentgyörgyön. A november 21 –27. között zajló rendezvény során számos kiállításra, szakmai beszélgetésre és workshopra kerül sor, de a tavalyi hagyományokat folytatva idén is lesz divatbemutató, design-vásár és zenés-szórakoztató program. 

A kiállítások közül a legemblematikusabb a már tavaly is megszervezett Transylvania Tranzit, amely kortárs erdélyi designereket vonultat fel, és azok munkásságába kínál betekintést. Hagyományosnak számít szintén a Partiumi Keresztény Egyetem reklám-grafika szakos diákjainak a kiállítása is, amely idén a Photo Ludens címet viseli. Szintén design-szakos diákok munkáit mutatja be a Csernátoni Design Tábor alkotásaiból készült kiállítás, illetve a CsomóPont kézdivásárhelyi design-műhely által szervezett NOISE- tábort ismertető tárlat. Lesz két egyéni alkotót bemutató tárlat is: Ianis Vasilatos közlekedési eszközöket tervező designer munkái az  Erdélyi Művészeti Központban, Patrick Morăraş játékdesign-kiállítása a Lábasházban lesz majd megtekinthető. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben idén a könyvgrafikáé lesz a főszerep.


 
A szakmai beszélgetések, workshopok és bemutatók során a Design Hét idei témáját, a játék és kommunikáció design-ban betöltött szerepét igyekszünk körbejárni. A játék és kommunikáció a design-ban című nyilvános szakmai beszélgetés során fiatal, de már befutott, ismert brandekkel rendelkező designerek, divattervezők osztják meg a témával kapcsolatos tapasztalataikat, a Van-e erdélyi design című szakmai fórumon viszont az idősebb generáció cserél eszmét az erdélyi formatervezés múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A workshopok közül kiemelésre érdemes a háromnapos 3D-workshop, amelyet Bagoly Levente és Fekete Bálint designerek tartanak az Erdélyi Művészeti Központban, Sztuchlak Gergő (Transylvania App) aplikációíró workshopja, amelynek lesz külön bemutatója is, illetve a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben sorra kerülő könyvkötő workshop. Utóbbiakra elsősorban gyerekeket várunk.

Idén a divatbemutatót is a játék és a kommunikáció szellemében szerveztük meg. Olyan divattervezőket, divatműhelyeket hívtunk meg rá, akik munkáikban kiemelten reflektálnak erre a témára: Jánosi Ágnes, KreaKids, Miklós Kata, Oláh Gyárfás, Simó Júlia és Zsigmond Adél. Ékszer-, illetve táskabemutatóval is kibővítettük a show-t, amelyen a ReKKo, a Delicates és a Marikó brandek kiegészítői lesznek majd láthatók.
A design-vásár megszervezésével idén is az a célunk, hogy helyi, de minőségi design brandeket mutassunk meg és tegyünk elérhetővé szélesebb közönség számára.  A sepsiszentgyörgyi volt Art Gallery-ben működő kétnapos vásáron olyan brandek szerepelnek majd, mint:  DELIKATES, BIRKASÁGOK, ERIKA CSOKI, FAHÉJ, GALFFIS CSOKOLÁDÉ, ILKAPILKA, IVACSON REBEKKA, MARIKO, ReKKo DESIGN, POMPO, SZÁSZ ZSUZSA BAGS, YUKKA, WILD TO WEAR.



A rendezvény részletes programja a www.designweek.ro oldalon érhető el, illetve a Design Week Sepsiszentgyörgy Facebook-oldalon: https://www.facebook.com/sepsidesignweek/

A Design Hét Sepsiszentgyörgy szervezője az Országos Képzőművészeti Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja (UAP), a Focus Rectus Egyesület és a Csagasa Visual Communication. Partnerek: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, a Balassi Intézet és a ProWood Faipari Klaszter. Társszervezők: a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az Erdélyi Művészeti Központ, a Lábasház, a Tein Teahouse és az Andrei Mureşanu Színház. További támogatók: EuroGSM, MultiNr, SUGÁS Áruház, Kobak Design, Best Western Hotel Park, Grizly & Co, Estico Srl. Médiapartnerek: Transindex, Háromszék, Székely Hírmondó, Mesagerul de Covasna, SepsiRádió, Erdély TV, Nőileg, Intarzia & Castor. 

forrás: sajtóközlemény

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sepsiszentgyörgy is kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023-hoz 

Sepsiszentgyörgy is kapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023-hoz 

A székelyföldi város is csatlakozik az Európa kulturális fővárosa programsorozathoz.

Győrben is indul a Design Hét

Győrben is indul a Design Hét

A Design Hét Győr a városban élő és alkotó tervezők munkáira összpontosít.

Hirdetés