Bemutatkozott az IDdesign 2015-2016 őszi/téli trend riportja, katalógusa és új kollekciója. 

A negyven éves múltra visszatekintő, dán gyökerekkel rendelkező, ugyanakkor a skandináv design üzenetét a világ számos szegletébe közvetítő IDdesign rendkívül izgalmas időszakát él át. Noha a cég rendkívüli energiákat fordított az elmúlt időszakban arra, hogy helyi üzleteiben a lokális kultúrát, illetve a skandináv design hagyományt sikeresen egyensúlyba hozza, nem kerülheti el a megújulás törvényeit. Mozgásban kell maradni, innovációkra van szükség, mert a mozgás maga az élet. 

A helyi üzletek vezetőivel karöltve a cég vezető designerei és stilystjai olyan átfogó analízist végeztek a termékpaletta, illetve a vásárlói igények terén, aminek révén az üzletek lakótér-installációjától az egyes bútorok megjelenéséig, valamint a termékkatalógusok arculatától az enteriőrfotók stílusáig mindent átfogó reformba kezdtek. 

Ennek a kreatív megújulásnak az első eredményeit az úgynevezett 2015-2016 őszi/téli trendriportban, illetve a kollekciók megújuló darabjait bemutató katalógusban, valamint az IDdesign megújuló üzleteiben fedezhetjük fel. Mielőtt azonban erről részletesebben beszélnénk, tágítsuk ki kissé a horizontot és vessünk egy pillantást a megújulás mögötti filozófiára.                 

Az új bútorokat, kiegészítőket és inspiratív termék-installációkat megalapozó stratégia megértéséhez a kiinduló pontot az IDdesign új jelmondatában kereshetjük. 

Your home is our passion. - Az önök otthona a mi szenvedélyünk. 

Az IDdesign az otthonosság fogalmának újradefiniálására törekszik, miközben nem felejtkezik meg design gyökereiről sem. Filozófiája szerint a pénzügyi válságok hullámainak elmúltával stabilitás optimista időszak köszöntött be. A béke és nyugalom az új luxus, ami a stílust is megújította. Az IDdesign olyan inspirációkon dolgozik, olyan összeállításokat alkot meg katalógusaiban és üzleteiben a vásárlói számára, ami a személyes terek, lakások szenvedéllyel teli megújítására sarkalja a vásárlóit. Arra ösztönöz minket a trendek, tervezők, stílusirányok, színek, anyagok bemutatásával, hogy egyfajta ihletett, inspirált állapotban gondoljuk végig mi is az otthonaink, tárgyi környezetünk igényeit.

Ez az új szemléletmód nem hagyja, hogy olyan éles törésvonalak alakuljanak ki az otthonokban, mint amilyen a férfias és nőies terek között volt bizonyos időszakokban. Ahogyan a kortárs divatipar napjainkban, úgy az új otthonok stílusa sem maszkulin, vagy feminin, hanem egyfajta "unisex" kiegyensúlyozottság uralkodik benne. Ez nagyon fontos általános trendjellemző! Ugyancsak ilyen általános trend az IDdesign analízise szerint, hogy kiemelt figyelmet kap újra a kilencvenes évek letisztult formavilága úgy, hogy közben melegebbé, taktilissá, érzékibbé is válik. ez egyfajta lágyság, amit úgy kel elképzelnünk, hogy a kilencvenes évek geometriájával találkozunk ugyan, ám egyfajta áramvonalas, lágyabb formában. Ebből a logikából az is fakad, hogy a színek maradnak ugyan, de nem erős kontrasztban használják atervezők, hanem kiegyenlítve, harmonizálva, pasztell tónusokkal visszavéve.

Mindez az általános design stratégia eredményeként az IDdesign új fejlesztésű kolekcióiban között négy fő csoportot lehet elkülöníthető egymástól 

1. MODERN-Classis 
Itt az üveg, a bronz, a réz használata váltja fel a sokkal harsányabb ezüst-arany párosításokat, miközben egyfajta Art Deco minőség és elegancia jellemzi a bútorokat, kiegészítőket.

2. ROMANTIKUS
Félreértéseket elkerülve ez nem a lányregények szentimentális romantikája, hanem, a női sztereotípiáktól ellépve, sokkal inkább a butik hotelek világát megidéző vonalak jelennek meg tompa vörös, kék tónusokban. Ebben a stíluscsoportban nagyon erősen beszűrődik a modern élet ritmusa, a modern élet elvárásai is. 

3. NORDIC - ÉSZAKI
A skandináv design legmeghatározóbb, legerősebb DNS-ei jelennek meg ebben a  stíluscsoportban. A skandináv és dán tervezők mindent tudnak arról a vizuális világról, ami harmóniát, nyugalmat, természetességet és minőséget hordoz. Világos fa, természetes anyagok, télies pasztell színek dominálják ezt a csoportot.  

4. VINTAGE
Évek óta értéke van a régi, használt tárgyaknak, ami a design világában nem feltétlenül az antikot, vagy történeti távlatot jelenti. Kevert tárgyak összessége ez egy olyan időszakból, amikor még nem voltak eldobhatóak tárgyak. Az IDdesign tervezőinek olvasatában annyi változás azonban mégis érezhető, hogy a franciás vidéki, vagy indusztriális hangulatok helyett, most nagyobb érdeklődés, nyitottság és kíváncsiság veszi körül a kanadai, Észak-Amerikai vintage tárgyakat. 

szöveg:OCTOGON/mj




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

EVA SOLO tavaszi újdonságai | Mobili Mania

EVA SOLO tavaszi újdonságai | Mobili Mania

Új színek, új termékek!

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

Elsőre kicsit zavarosnak tűnik, de nézzétek csak a képeket!

Hirdetés