Hirdetés

Az amerikai Pantone cég megválasztotta 2020 színét, amiben máris lehet gyönyörködni.

Az amerikai Pantone cég minden év előtt megválasztja a nyakunkon lévő év színét, ezúttal egy közönségkedvenc, a klasszikus kék győzött. A számok nyelvén: a Pantone 19-4052 lesz 2020 színe.

A klasszikus kék „jelenléte megnyugtató, bizalmat épít és kapcsolatokat teremt”  – idézte a cég közleményét a Dezeen.

Idén még egy sokkal merészebb szín, a Living Coral büszkélkedhet a címmel, ám míg az mozgalmas és életigenlő, addig a 2020-as győztes „menedéket kínál, megbékíti és lenyugtatja az emberi szellemet”, mondja a Pantone. Nézzék csak:

A színből a kommunikációra, az elemzésre és a tisztaságra is asszociálhatunk, segíti a koncentrálást, összeszedettebbé tesz.

Leatrice EisemanPantone Color Institute igazgatója költőien fogalmaz:

„A határtalan kék esti égboltot megidéző Pantone 19-4052 Classic Blue a nyilvánvalón túli fürkészésére, a gondolkodásunk tágítására csábít bennünket, mélyebb gondolkodásra sarkall, szélesíti a perspektívánkat, megnyitja a kommunikáció áramlását”.

„Olyan korban élünk, amelyben szükség van hitre és bizalomra – tette hozzá. – A Pantone 19-4052 Classic Blue egyfajta állandóságot és bizalmat fejez ki, szilárd, megbízható kék árnyalat, amelyre mindig számíthatunk.”

Az év színére ilyenkor szokásos módon máris lecsapott több divat- és designipari cég, elsősorban a Pantone partnerei. Mi most a Kravet bútor- és lakberendezés-gyártó, illetve a Copenhagen Design termékeit emelnénk ki:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hölgyeim és uraim, az év színe: 19-4052

Hölgyeim és uraim, az év színe: 19-4052

Az amerikai Pantone cég megválasztotta 2020 színét, amiben máris lehet gyönyörködni.

Egyszerre élénk és lágy: Living Coral az év színe

Egyszerre élénk és lágy: Living Coral az év színe

Közeleg az év vége, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a Pantone máris bejelentette 2019 meghatározó színét.

Meglepő helyen bukkant fel az ország legnagyobb karácsonyfája

Meglepő helyen bukkant fel az ország legnagyobb karácsonyfája

Kilátóból alakították át, 72 méter magas, több mint ezer színes LED-fényforrással.

Hirdetés