Hirdetés

Nemzetközi hangzó-tárgy kiállítás és eseménysorozat, a Határtalan Design 20. jubileumi kiállítássorozat programja

A Határtalan Design kiállítás és összművészeti rendezvénysorozat első ízben valósul meg tematikus tárlatként 14 ország 76 művészének részvételével a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A különleges nemzetközi válogatás Ligeti György zeneszerző születésének 100. évfordulójához kapcsolódva, Ligeti sokrétű alkotói tevékenységének inspirációjára született. 


A válogatásban hangszerektől kezdve, hangzó bútorokon át, a design és a képzőművészet határán létrejött hangzó tárgyakon, installációkon és az azokat bemutató filmeken keresztül, egészen a hangzó vagy zenei asszociációkkal bíró ékszerekig terjedő anyagot láthat a közönség. 

Szigeti Szilvia

A kiállító művészek között olyan, nemzetközileg is jelentős alkotók szerepelnek, mint a fiatal finn Hemmo Honkonen akinek harmonika hangját idéző akusztikus széke, illetve nyitáskor az ajtóba épített cintányért megszólaltató fali szekrénye látható Budapesten. Az Osloban élő grúz származású zeneszerző és hangművész, Koka Nikoladze zenélő objektjébe a Koka's Drone Box No. 1-be hétköznapi tárgyakat – műanyag poharat, rugót, gyöngyöt és fenyőtobozt – is beépít. A Koppenhágában élő művészeti, mérnöki és zenei alapokról induló görög képzőművész és akusztikai mérnök, George Koutsouris From an analog to a digital world – Variation 1 című tárgyában rozsdamentes acél gépcsavarok között elektromos motorral mozgatott festett bükkfa golyók találhatók az analóg és a digitális világ egymásra hatását szimbolizálva. A formatervezett tárgyak között különleges színfoltot képvisel a lengyel Kamil Laszuk Red Dot díjas Musicon-ja, valamint az olasz Lorenzo Bravi Hit the beat című interaktív hangzó tárgya, amely izgalmas példa arra, miként válhatnak hétköznapi tárgyak valódi hangszerré. 
 

Lorenzo BraviHemmo Honkonen

George Koutsouris

A magyar alkotók munkái közül látható például a Hermina Alkotócsoport egyik tagja, Kertész Krisztián fizikus fény-mozgás-hang kapcsolatára épülő GOTO 10_2 című interaktív objektje, Sztruhár Zsuzsa „biciklikerekes” zenegépe, Váczi Dániel és Terebessy Tóbiás Glissonic fúvóshangszer-családjának Glissotar névre keresztelt darabja, valamint Pinviczki Judit résdobjai és hangzó ékszerei. Az Ejtech Dung-Dkar Cloak fraktál faliszőnyege is szerepel a szelekcióban, amely intuitív módon tárja elénk a tapintás és a hangképzés összefüggéseit. 

Külön tematikus egységet alkotnak a hangzó, illetve a zenére asszociáló ékszerek. Ezek közé tartozik a pozsonyi VŠVU/AFAD Studio S+M+L_XLMetal and Jewel tanszékén frissen végzett ukrán származású Ilarii Omelchenko az Öröm hangjai című ékszersorozata, amelyet a nyugat-ukrajnai végtelen mezők hangjai inspiráltak.
 

Pinviczki JuditKertész Krisztián
Bali János, Lakatos Áron, Kertész KrisztiánKárpáti Judit Eszter, Esteban de la Torre


A Határtalan Design kiállításokon hagyományosan minden évben más ország alkotói állnak a középpontban. A korábbi szlovén, finn, cseh fókusz után ezúttal a spanyol alkotások kapnak kiemelt szerepet.

Enrique del Castillo alkotásaiban egyedi hangtérképek rajzolódnak ki. Régi vetítőgépek újrahasznosított alkatrészeinek felhasználásával olyan optikai olvasókat hoz létre, amelyek a celluloidon megjelenő mintákat hanggá alakítják. A Phonoptic Reader 2020-ban elnyerte a PowSOLO Best Sound Art díjat. Sofia Montenegro Ven y Ver című installációja a vizualitást hanggal és performatív elemekkel ötvözi, kiindulópontja a Manzanares folyó megfigyelése volt, amint az egy adott ponton és időben áthalad a Madrid Ríó parkon.

A spanyol válogatásban két eltérő alkotói attitűddel dolgozó ékszerművész, a világhírű Trinidad Conteras egyedi kerámiaékszerei mellett Juan José Ibáñez régi villanyborotvák újrahasznosításával készülő hangzó kitűzői is helyet kapnak. 
 

Trinidad ConterasGertrud Fischbacher - Marius Schebella


A kiállítás önálló egysége a IX. TEXHIBITION, amely szintén a Ligeti tematikához kapcsolódik. A zeneszerző Musica ricercata című, 11 rövid darabból álló zongoraciklusából kiindulva textilművészek és egy grafikus közösen tervezett egy 11 darabos textilsorozatot. 

A kiállítás a  Budapest 150 emlékév részeként, az NKA és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával a Határtalan Design 20 jubileumi kiállítássorozat keretében, a Budapest Design Week hivatalos eseményeként valósul meg.
 

Időpont: 2023. október 15. – november 26.
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti központ, 1052 Budapest, Petőfi S. u. 5.
Nyitva tartás: Szerda - Vasárnap 14:00 – 19:00 között, október 15-én 11:00 – 16:00 között
Részletes program: ITT

Kiállításmegnyitó: 2023. október 14. 18:00 
A kiállítást Mácsai János zenetörténész nyitja meg.
A részvétel regisztrációhoz kötött: ITT
Kurátori tárlatvezetés: október 15. 11:00 - 13:00 

 


Forrás: sajtóanyag


 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Összművészet mindenáron

Összművészet mindenáron

A Határtalan Design kiállításról.

„Nem használom azt a szót, hogy futurisztikus”

„Nem használom azt a szót, hogy futurisztikus”

Interjú Kas Oosterhuis építésszel.

Cseh üvegművészek a Határtalan Designon

Cseh üvegművészek a Határtalan Designon

Az Üveg Nemzetközi Éve kiállítás- és programsorozat alkalmából idén cseh, olasz, szlovák és magyar kortárs üvegművészek munkáiból álló válogatást tekinthet meg a közönség.

Hirdetés