A NOS vintage- és designbolt idén nyáron a Balatonra költözött, ahol pop-up vásárokat tart, miközben a budapesti üzlet zárva tart, kivéve a kirakatot, ami különféle kreatív koncepcióknak szolgál bemutató helyszínéül, Kirakat Koncept projektnéven. Júliusban és augusztusban kéthetes váltásban érkeznek a különböző egyedi „dekoralkotások”, melyek művészi eszközökkel hívják fel a figyelmet társadalmi, szociális és ökológiai problémákra.

 

Július 11-én zárult Rácz Dominika, a midealista Instagram-oldal készítőjének fotótárlata, július 23-ig pedig Bagaméri Gergely Jó napod volt? címet viselő street artos műve volt látható a NOS kirakatában.

Július 23. és augusztus 10. között a Társadalomklinika Egyesületé a Batthyány utcai „shopvitrin”. Ők a szegregátumok komplex fejlesztésével, a Tanodák működtetésével és ifjúsági szociális szolgáltatások nyújtásával foglalkoznak. Kirakat Koncept-kiállításukon a teljes épületeket befedő falfestmények képei, a táborban készült képek és a gyerekek kézműves programokon alkotott művei voltak láthatók.

Majd e hét szerdától, azaz augusztus 10. és 22. között a Haniko művésznéven alkotó Herbert Anikó Hirundo (Fecske) című munkája lesz látható a NOS-nál, ami azért kongatja meg a vészharangot, mert a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt Magyarországról hamarosan eltűnhetnek a fecskék. A kiállítás különlegessége, hogy a kéthetes tárlat ideje alatt az öt nagyképet magában foglaló sorozat alkotásai, Farkas-Zentai Lili verseivel a Vinczemill papírmanufaktúra által készített, kézzel merített, limitált számú papírprint formájában megvásárolhatók lesznek Anikótól, amivel egyúttal a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is támogatható.
 

„Az ember mindig is felsőbbrendűnek gondolta magát, manapság pedig ez sajnos egyre inkább így van. Mindent uralni akarunk, a környezetünk, az ideáljaink, az érzelmeink, a félelmeink miatt. A fecskék, akik évezredek óta velünk élnek, tökéletesen szimbolizálják a mai ember tévképzeteit. Összepiszkítják a szép fehér insta-barát házakat, ráadásul hangosak is, így inkább leverik a fészkeiket. Ők meg ennek ellenére emberkövetők. Szóval, én most a fecskék oldalára állok, és át is szellemülök fecskelánnyá” – mondta el Herbert Anikó vizuális művész.

Végül az utolsó nyári tárlat (augusztus 22–29.) Hipp Tündéé, aki a médiában nap mint nap látható távoli, egzotikus tájak és különleges helyszínek helyett a saját mikrokörnyezetében keresi és találja meg a szépséget.

 

További infók a NOS Facebook- és Instagram-oldalán.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

IKEA FORSA Csodaországban

IKEA FORSA Csodaországban

LAMPAPA, avagy az óriás lámpa

Ázsiában találtak egy nagyon jó megoldást a műanyagzacskó-problémára

Ázsiában találtak egy nagyon jó megoldást a műanyagzacskó-problémára

Több szupermarket-hálózatnál banánlevélbe csomagolják a zöldséget és a gyümölcsöt, jelentősen hozzájárulva ezzel a nejlon elleni küzdelemhez.
IKEA FORSA Csodaországban

IKEA FORSA Csodaországban

LAMPAPA, avagy az óriás lámpa

Ázsiában találtak egy nagyon jó megoldást a műanyagzacskó-problémára

Ázsiában találtak egy nagyon jó megoldást a műanyagzacskó-problémára

Több szupermarket-hálózatnál banánlevélbe csomagolják a zöldséget és a gyümölcsöt, jelentősen hozzájárulva ezzel a nejlon elleni küzdelemhez.
IKEA FORSA Csodaországban

IKEA FORSA Csodaországban

LAMPAPA, avagy az óriás lámpa

Ázsiában találtak egy nagyon jó megoldást a műanyagzacskó-problémára

Ázsiában találtak egy nagyon jó megoldást a műanyagzacskó-problémára

Több szupermarket-hálózatnál banánlevélbe csomagolják a zöldséget és a gyümölcsöt, jelentősen hozzájárulva ezzel a nejlon elleni küzdelemhez.
Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1