Erdővé változik a London Design Biennale helyszínének udvara.

Idén június 1. és 27. között rendezik meg a London Design Biennalét, aminek helyszínéül szolgáló Somerset House udvarára egy 400 fából álló szabadtéri installációt készít Es Devlin díszlettervező. A The Forest for Change nevű installációban 23 különböző, egyesült királysági és észak-európai fafajtát használ majd a tervező. 

A Somerset House erdősített udvara. Látványterv: London Design Biennale

„Amikor sok évvel ezelőtt először körbejártam a Somerset House-t, kiderült számomra, hogy a felvilágosodás alapelvei, amelyek alapján az épületet megtervezték, kifejezetten tiltották, hogy fákat ültessenek az udvarra

– mondta el Es Devlin, a 2021-es esemény művészeti vezetője a Dezeennek. – Így, természetesen az első dolog, ami az idei biennálé kapcsán ötletként felmerült bennünk az volt, hogy ellensúlyozzuk ezt a hozzáállást, vagyis az ember dominanciáját a természet felett, és lehetővé tegyük az erdő számára, hogy elfoglalja az udvart.”

A tájépítészekkel és kertészekkel kialakított minierdő fáit faiskolákból szerzik be, a Biennale után pedig erdőkben ültetik el őket. Az udvar térköveit természetesen nem törik majd fel az installáció miatt, hanem egy olyan közeget alakítanak ki, ami a biodvierzitás és az erdő illúzióját kelti majd. A látogatók egy labirintuson keresztül jutnak el a minierdő tisztására, ahova a Project Everyone nevű non-profit ügynökség pavilonja kerül majd, amelyben az ENSZ fenntartható fejlődéssel kapcsolatban megfogalmazott céljairól kaphatnak információt a látogatók. „Tervezünk egy olyan izgalmas interaktív szobrot, amely megmutatja, hogyan haladunk az egyes célok megvalósítása felé és hogyan vehetünk részt közvetlen módon ezek megvalósításában, hogyan változtatunk viselkedésünkön és hozzáállásunkon” – mondta el Devlin.  

A London Design Biennale plakátja

A harmadik alkalommal megrendezett London Design Biennale így fontos, globális kérdéseket is feszeget, és arra is igyekszik válaszolni, hogy a design hogyan adhat megoldásokat korunk legfőbb kihívásaira. A biennáléra, amit tavaly szeptemberben a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak, hat kontinens számos országából érkeznek meghívottak, és a járvány miatt a júniusban megrendezett biennálén is csak egy adott útvonalon haladhatnak majd a látogatók és a belépők is megadott időpontokra szólnak. Azok pedig, akik nem tudnak résztvenni rajta, online program keretében járhatják majd be a helyszínt. 

Klaus Wittmann kurátor a klagenfurti labdarúgó stadiont alakította át erdővé. Fotó: Gerhard Maurer

A The Forest for Change egyike azoknak a növekvő számú projekteknek, melyek tervezői amellett érvelnek, hogy a városokban egyre inkább visszatérjenek a „vadonok”. A mozgalom mögé olyan prominens személyek álltak, mint az Winy Maas (MVRDV) és számos más építész és tervező, illetve a svájci Klaus Littmann kurátor, aki egy egész futballstadiont ültetett be fákkal, azzal a disztópikus üzenettel, hogy a helyen a nézők szemtanúi lehetnek a látványosságnak, ahogy a fák évszakról évszakra változnak. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Erdőinstalláció London szívében

Erdőinstalláció London szívében

Erdővé változik a London Design Biennale helyszínének udvara.

Új hullám a Balaton partján, avagy családi nyaraló fából

Új hullám a Balaton partján, avagy családi nyaraló fából

A fával, mint építési anyaggal idehaza csak lassan barátkozunk, de a folyamat valós, és ez a ház is adhat neki egy löketet. 

Helló Veszprém, itt a KUNSZT! - Új dizájnbolt nyílik augusztusban

Helló Veszprém, itt a KUNSZT! - Új dizájnbolt nyílik augusztusban

A KUNSZT! nyílt pályázaton hirdet bemutatkozási és árusítási lehetőséget kortárs tervezőknek

Hirdetés