Hetvennegyedik életévében elhunyt Lovas Ilona Kossuth-díjas textil-és képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Lovas Ilonát augusztus 15-én érte a halál, a művészt az akadémia saját halottjának tekinti – közölte az MMA.

Lovas Ilona 1948. január 1-jén született Budapesten. A budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán 1969 és 1974 között végezte tanulmányait, majd pályafutását textilművészként kezdte, bekapcsolódott a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely munkájába.

1975 és 1977 közt New Yorkban élt és alkotott, 1987-89-ig szintén.

Az 1980-as évek elején kezdett lágy anyagból objekteket létrehozni, és az 1989-ig tartó periódusáig munkáit a papírmassza, a búza, a víz anyagkombináció alkalmazásával készítette. 1991-ben már teljesen új, a textilművészettel már csak nagyon távoli kapcsolatokat feltételező és sejtető műegyüttessel jelent meg.

Műveivel az 1970-es évek közepe óta volt jelen magyarországi és külföldi csoportos kiállításokon, és 1980 óta önálló kiállításokon is bemutatkozott. Szobraival, installációival a természet szeretetére, megbecsülésére hívta fel a figyelmet. 

Lovas Ilona haláláig a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem docenseként dolgozott. Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1973-ban elnyerte a milánói textil triennálé ezüst díját, 1993-ban Ferenczy Noémi-díjat, 2005-ben Érdemes Művész-elismerést, 2019-ben Prima díjat kapott. Munkásságát 2020-ban Kossuth-díjjal ismerték el. 

Legfontosabb művei egyebek mellett a Stációk, valamint az Orsó-installáció és Zarándokút című alkotás.

Lovas Ilona férje a tavaly júliusban elhunyt Nagy Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a MOME Építészeti Intézetének professzora volt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Árendás József és Bakos István életmű kiállítása a Vigadóban

Árendás József és Bakos István életmű kiállítása a Vigadóban

Válogatás Bakos divatfotóiból és filmplakátjaival, valamint Árendás utóbbi tíz évben készített politikai, kulturális plakátjaiból. 

Művészekért a covid ellen

Művészekért a covid ellen

Pályázatot hirdet az MMA művészek, valamint könyv- és folyóirat-kiadók támogatására

Nagy Ervin a Nemzet Művésze

Nagy Ervin a Nemzet Művésze

A Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életműve elismeréseként kapta meg a díjat.

Hirdetés