A Bartók Béla Boulevard utcái, közterületei, vendéglátóhelyei, galériái és kreatív műhelyei ismét megtelnek kultúrával.

Az Eleven Ősz fesztivál keretében művészeti sokszínűség, utcai performanszok, workshopok, beszélgetések és gasztronómiai ínyencségek várják a látogatókat a Bartók Béla Boulevard-on.

A szeptember 17. és 19. között megrendezendő eseménysorozat ideje alatt számos érdekes program fogadja az utcába érkezőket. Megtartják az Újbuda Anno című várostörténeti sétát, lesz prosecco-kóstoló a DiVino Bartók különtermében, a KultPontban az irodalmi szöveg megszületéséről tart előadást Juhász Anna irodalmár, és mindeközben megtekinthetjük a 20 év, 20 művész, 20 történet című kiállítást is a Faur Zsófi Galériában.

Az Eleven Ősz évek óta lehetőséget ad designerek, építészek, művészek bemutatkozására az 1 Művész 1 Porta kezdeményezésen keresztül, amelynek eredményeként a Bartók Béla út kirakatai és közterei kortárs művészi alkotásokkal telnek meg. A Kelet Kávézóban például Korbuj Ági illusztrátor munkáit ismerhetjük meg. Ugyanakkor a közterek se maradnak program nélkül: a Gellért téri metró bejáratánál a Petőfi Musical Stúdió Egyesület Utcabál című műsorára várnak minden érdeklődőt, a Móricz Zsigmond körtérről pedig Szabályosan szabálytalan címmel egy színházi kollektíva, a Reménytelen Konvoj utcai performansza indul el. Mindemellett lesznek gyerekprogramok és koncertek is. A Tilos Rádióból Dj Johnny Drama a Béla bárba, a Bujdosó János Akusztik pedig a Mitzi Kortárs kávéházba érkezik.

Mi több a gasztroélmény sem marad el. A fesztivál három napja alatt pazar piknik-hangulatot varázsolnak a szervezők a Bartók Béla Boulevard-ra: a gasztrohelyek ajánlatai bőven megtöltenek majd egy-egy piknikkosarat, amit a KultPontban és az értékesítésben résztvevő helyeken szerezhetnek be a látogatók.

A Bartók Boulevard Egyesület által szervezett Eleven Ősz gondolkodásra és cselekvésre ösztönöz. A nemzetközi pályázat (CUP) részeként megvalósuló INSERT platform, amely egy online és személyes tér a helyi közösségek fejlesztésére, jelentős hangsúlyt kap az esemény keretében. A kezdeményezés által a közösségi platform összeköti egymással a hasonló érdeklődésű és tehetségű embereket, és támogatja olyan új projektek, produkciók létrejöttét, amelyek akár több alkotót, vagy akár többféle tudást igényelnek.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fenntarthatóság a Budapest Design Weeken

Fenntarthatóság a Budapest Design Weeken

Tematikus programajánló.

„Bartók anno és ma”

„Bartók anno és ma”

Pályázati felhívás íróknak.

Komolyzene a lobbiban

Komolyzene a lobbiban

A Hard Rock Hotel Budapest különleges Virtuózok programokkal és ajánlattal várja vendégeit és a nagyközönséget.

Hirdetés