Hirdetés

KIállítás a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben

Október 8-án nyílt meg a Matrix of Flowers | textilművészeti kiállítás & design vásár az idén 25 éves Gödöllői Iparművészeti Műhelyben (GIM Ház). A 2024. június 30-ig megtekinthető tárlatot az OCTOGON online főszerkesztője, Farkas-Zentai Lili nyitotta meg. Az eseményen elmondott beszédével ajánljuk a kiállítást. 
 


Amikor készültem erre a délutánra, elsőként az egyik kedves vizuális művész barátom munkáiban is rendszeresen megjelenő vörös fonál és annak japán mítosza jutott eszembe. És leginkább az, ahogy ez a vörös fonal láthatatlan, vékony érként köti össze az eget a földdel, engem és téged, művészt a művésszel, múltat és jelent – így hozva létre szövevényes hálózatként, korszakokon átívelő kapcsolódásokat. Egyfajta „életszőtteseket”.

És hogy mit jelent számunkra az élet? Szubjektív felsorolásunkban a természet szépsége, és ezen belül is a virágok minden bizonnyal kitüntetett szerepet kapnak, hiszen vizuális élményt adó létezésük mellett mélyebb érzelmi és szimbolikus értékeket is hordoznak. Ahogy a képzeletbeli vörös fonal, a virágok is átszövik a mindennapjainkat. Az első gyerekrajzainkon keresztül kertünk csinosításán át egy-egy meghatározó találkozás szereplői is lehetnek. 

Épp ezért nem is csoda, hogy a virágok szövési motívumként való alkotói felhasználásának gazdag és régre visszanyúló hagyományai vannak, legyen szó hétköznapi használati tárgyakról vagy ünnepi alkalmakra készített díszítésekről akár itt, a gödöllői művésztelep falai között is. Az ilyen virágos szőttesek képesek továbbörökíteni a természet harmóniáját  és az emberek közötti kapcsolatok mélységét, miközben kifejezik az alkotói kreativitást és a művészi érzékenységet is.

Ezt élteti, viszi tovább Hidasi Zsófia textilművész, a GIM Ház művészeti vezetője, kurátora is a Matrix of Flowers című, ma megnyíló tárlattal. A kiállításon a 2021-es Florárium mentorprogram folytatásaként megvalósuló 2023-as Textilműhely+ mentorprogram meghívott alkotói az egykori szecessziós gödöllői művésztelep szövőműhelyének hat kiválasztott, „virág vázával” tematikára épülő szőnyegére reflektálnak. Egyedi koncepciók mentén feldolgozott mintaterv-kollekciók és handtufting alkotások ezek, amely sík kompozíciókat a tárlat egy-egy installatív kontextusba, anyagba, struktúrába és térbe is beemeli.
 


Az idei mentorprogramban részt vevő, ma kiállító 10 fiatal pályakezdő textiltervező művész és textiltervező hallgató – Bárány Fanni, Éger Csenge, Frankó Nóra, Kecskés Fanni, Köves Renáta, Róka Flóra, Szabó Lilla Laura, Szalay-Bobrovniczky Janka, Ujváry Berta és Zimonyi Gwendolin – kortárs átiratai élénk színeikkel, és nem egy esetben a mai digitális világ forma- és eszközrendszerének behívásával tisztelegnek a gödöllői művésztelep egykori alkotói előtt.

Elemeztek, inspirálódtak, rekonstruáltak, újraterveztek, miközben olyan sajátos hívószakat fogalmaznak meg munkáik kapcsán, mint: a hétköznapi idillikusság, merészség, játékosság, mélység, ellentétek harmóniája, lehetséges valóságok, pixel-építkezés és élettel teliség. A több mint száz évvel ezelőtti és a 2020-as évek személyes történeteinek mátrixa, horizontális és vertikális strukturáltsága így további rétegeket kap, és mindezt magunkon átszőve egészen biztosan bennünk is újabb olvasatokat eredményez. 

Amit aztán még inkább elmélyíthetünk, hiszen a kurátor koncepciója szerint, kiemelve az esztétikai nevelés és az igényes tárgykultúra megismertetésének fontosságát, az itt kiállított alkotások különböző designtermékként – például füzetként, táskaként, párnahuzatként vagy akár neszeszerként – haza is vihetünk, megvásárlásukkal pedig a GIM épületének felújítását támogathatjuk.
 


A Matrix of Flowers tehát különböző virágok és világok kapcsolódásának egyfajta lenyomata, összegzett mintaterve. Hidasi Zsófia pedig, mint egy virágszálban meghosszabbított vörös fonal, felfejtve a lényegi pontokat mindezt az ígéretes jövőhöz köti és ezzel szövi újra a történelmet. Legyünk részei ennek mi is.


A kiállításról további infók az esemény Facebook-oldalán.

Gödöllői Iparművészeti Műhely | Web | Facebook | Instagram

 


Bárány Fanni mintatervének felhasználásával Ipsics Barabara tervezte a kiállítás grafikai arculatát.


 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Séta az éjjeli nap alatt

Séta az éjjeli nap alatt

A Fuzzy Earth, Tüdős Anna és a BÜRO imaginaire pályázata a 2023. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennáléra.

„Reziduum – the frequency of architecture”

„Reziduum – the frequency of architecture”

Bemutatjuk a 2023-as Velencei Építészeti Biennálé pályázat nyertes koncepcióját.

Művészek a kamera fókuszában

Művészek a kamera fókuszában

A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián.

Hirdetés