A magyar fejlesztésű termékről nem csak mi, de a nagy külföldi design újságok is írtak.

Nagy sikert arattak idén a Sekhina betonból készült villanykapcsolói, melyek esztétikusak, praktikusak, strapabíróak és védik a környezetet. Az ötletgazda Kasza Gábor fotósként és képzőművészként kezdte karrierjét, saját bevallása szerint az anyaggal való kísérletezés részeként kezdett el betonkapcsolókat és aljzatokat fejleszteni.

A természetes összetevőkből készülő termék környezetbarát mivolta mellett kitalálója szerint még a lelket is ápolja, ha azt vesszük, hogy a tárgyakkal való fizikai érintkezés kihat a testünkre, és így a lelkünkre is. Ugyanúgy, ahogy van különbség egy természetes anyagból készülő vagy egy poliészter sál között, egy műanyag vagy egy üvegpohár között, az sem mindegy, mivel szereljük fel az otthonainkat. 

A termékeket kézzel gyártják, a beton anyaga és természete miatt nincs köztük két egyforma. A manuális előállítás lehetővé teszi, hogy egyedi színekben is elérhetőek, így pedig a lakás berendezéséhez valóban jól passzoló villanykapcsolók születhetnek.  

Habár a globális műanyag szennyezésnek csak nagyon kis részét teszik ki a villanykapcsolók és aljzatok, sok kicsi sokra megy. Kasza Gábor és csapata büszke arra, hogy hozzájárulhatnak a világ fenntarthatóbbá tételéhez például azzal, hogy nem használnak mesterséges gyantát és szennyező anyagokat.  A termékek erősek, tartósak és könnyen tisztíthatóak, magas teljesítményű betonból állítják elő őket. A cég kizárólag a takaróelemeket gyártja, ezeket olyan biztonságos, jól ismert, ipari rendszerekhez kapcsolják, mint amilyen a Legrand vagy az ABB.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Design 2020: Sekhina beton villanykapcsolók

Design 2020: Sekhina beton villanykapcsolók

A magyar fejlesztésű termékről nem csak mi, de a nagy külföldi design újságok is írtak.

Betonból készít villanykapcsolókat egy magyar startup

Betonból készít villanykapcsolókat egy magyar startup

Egy kampány keretében most 300 lelkes jelentkezőt keresnek, akik megrendelik a termékeket.

Meghalt Frisnyák Zsuzsa

Meghalt Frisnyák Zsuzsa

A muzeológus, közlekedéstörténész az új Közlekedési Múzeum állandó kiállításának tervezésén dolgozott.

Hirdetés