A Projekt Showroom 16. pop-up boltja március 10-én nyílt a Paulay Ede utca 29-ben. 

Hirdetés

A Projekt Showroom 16. pop-up boltja március 10-én nyílt a Paulay Ede utca 29-ben. Ezúttal a bútoroké a főszerep az otthonok tavaszi megújulása jegyében. A dán modernizmus, a 70-es évek és újjáépített bútorok állnak a középpontban, de a korábbi évek vintage kínálatához hasonló romantikus darabok is elérhetők lesznek.

Fotó © Agócs Péter

Tizenegy napon át minden a bútorokról fog szólni a Projekt Showroom következő pop-up boltjában, amelyet idén is Matisz Alíz enteriőrtervező és stylisttal közösen rendezett be a csapat. A március 10-én 10 órakor nyíló válogatás sok különlegességet foglal magába, és a szervezőktől megszokott módon több stílusirányt is felölelnek a kiállított és megvásárolható bútorok. „Az újjáépített bútorok nagyon felpezsdítették a lakberendezést, egyre több műhely lép túl az egyszerű restauráláson és alkotnak valami újat és kortársat, ami nagyon izgalmas összhatást eredményez.” – mondta Csikós Krisztina, a Projekt Showroom alapítója.

Fotó © Szőke Dániel Bogdán

Jelen lesznek a boltban a dán modernizmus és a 70-es évek bútorai, melyek amellett, hogy önmagukban is gyönyörűek, tökéletesen illeszkednek a mai otthonok eklektikus stílusába. A korábbi évekhez hasonlóan a vidéki romantikus stílus darabjai is megtalálhatók lesznek: ruhás és könyves szekrények, fésülködő asztalok, komódok, tálalók, ebédlő - és konyhai asztalok, ládák, éjjeli szekrények, és rengeteg szék. Újdonság lesz idén a bútorszövet és az antik, kézi csomózású szőnyeg.

Fotó © Szőke Dániel Bogdán

Sokféle kerámia és apróság is helyet kapott a kínálatban, így bárki nagyon egyszerűen felfrissítheti otthonát. A termékek sokszínűsége mellett az árak is nagyon széles spektrumon fekszenek, hogy biztosan találhasson mindenki egy számára elérhető megfelelő darabot.

A bútorbolt elérhetősége: március 10-20.

Nyitva tartás: minden nap 10-20 óráig.

Helyszín: 1061, Paulay Ede utca 29. / Paulay Ede és Székely Mihály utca sarka

További információk: http://www.facebook.com/projektshowroom

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

70-es évekbe repít vissza az IKEA

Az IKEA Nytillverkad kollekciójának legújabb termékei

Az elektromossá alakított veterán autó az év nagy húzása

Elektromos hajtással tesz jövőbiztossá veterán autókat a Garage Italia kreatív ügynökség. A milánói cég nemcsak visszahozza a klasszikus autók szellemiségét, de fenntarthatóvá és még szórakoztatóvá is varázsolja őket.
Hirdetés