A Városi Platform szervezésében idén először valósul meg országos összefogással a Szecesszió Világnapjához kapcsolódó fesztivál. 

Hirdetés

A rekordszámú programot felvonultató fesztivál célja, hogy közelebb hozza az Építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.

A programkínálatban vezetett séták, épületbejárások, előadások, kiállítások, beszélgetések és kulturális események egyaránt helyet kaptak. Az idei fesztivál különlegessége, hogy olyan épületek is megnyitják kapuikat a látogatók előtt, amelyek a mindennapokban nem vagy csak ritkán látogathatók. Ilyen például a Dob utcai Általános Iskola, amely a budapesti szecessziós iskolaépítészet egyik különleges emléke.

A fesztivál programjai a szecesszió világát több nézőpontból mutatják be. Fertőszögi Péter művészettörténész „Szecesszió, ahogy én látom” című előadásában személyes megközelítésből, a korszakhoz kapcsolódó tárgyakon keresztül mesél a szecesszióról. A volt Balettintézetben az épület felújításában részt vevő szakemberek – tervezők és restaurátorok – engednek betekintést a rekonstrukció kulisszatitkaiba. A Puskin Moziban a „Lechner Ödön és a fiatalok” című mozitörténeti séta várja az érdeklődőket, míg a Zeneakadémián koncerttel egybekötött épületbejárás mutatja be az épület szecessziós értékeit.

A fesztivál nemcsak Budapestre koncentrál. A csatlakozó vidéki helyszínek között szerepel Szeged is, ahol a „Szeged szecessziós csodái – Magyar Ede öröksége” című séta idézi fel a város egyik legjelentősebb építészeti korszakát. A programokhoz a határon túlról a szecessziós örökségéről világszerte ismert Szabadka is csatlakozott.

A Városi Platform hosszú távú célja, hogy párbeszédet teremtsen az Építészet, a város és a lakók között, és közérthető módon mutassa be azokat az építészeti értékeket, amelyek meghatározzák mindennapi környezetünket.

„Nap mint nap olyan épületek mellett sétálunk el, amelyek különleges történeteket őriznek. A Szecesszió Világnapja lehetőséget ad arra, hogy ezeket az értékeket felfedezzük, és közelebb kerüljünk ahhoz a városhoz, amelyben élünk.” – mondta Bihar Krisztina, a Városi Platform alapítója.

Az ötnapos eseménysorozat június 10. és 14. között összesen 74 programmal várja az érdeklődőket Budapesten, négy vidéki városban és a vajdasági Szabadkán.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A hétvégén ismét útjára indul a Budapest100

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivál 10. alkalommal kerül megrendezésre.

Őszinteség és műemlékvédelem

A szeptemberi Látkép 2020 programján.

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivált májusban rendezi a KÉK.

Hirdetés