Alaprajz, újratervezés, kivitelezés – Glázer Attila alkotói útja a tájépítészettől a „multiartist” létig.

Hagyományunkhoz híven, ilyenkor év vége felé a legjobb anyagainkat ajánljuk nektek újraolvasásra! Ezúttal az OCTOGON online szerkesztői is kiválogatták kedvenceiket a 2023-ban online megjelent írásokból. Következzen Gollob Lilla szerkesztő ajánlása.

„Számomra az OCTOGON online legnagyobb erőssége és megkülönböztető értéke, hogy az építészetről nem csak épületeken, hanem karaktereken, embereken keresztül is ír. Hogy az építészetet kitágítva, más műfajok tükrében és összefonódásában értelmezi. Ennek egyik tökéletes kikristályosodása az Építészek új utakon című cikksorozat, amelyet az OCTOGON online főszerkesztője, Farkas-Zentai Lili jegyez. Glázer Attilát bemutató anyaga komplex, ízes és érzékeny. Épp, ahogyan mi, a csapata is próbálunk az építészetről, designról és kultúráról gondolkodni” – szól Lilla ajánlója. 

A „Építészek új utakon | Glázer Attila” című cikkünk eredetileg 2023. május 23-án jelent meg.
 



„Építészek új utakon” című sorozatunkban azokat az alkotókat mutatjuk be, akik bár építészként indították karrierjüket, új utakat keresve, más-más kreatív területen találták meg számításaikat.

Olyan családból jön, ahol a szülők azt gondolták, az átlagostól eltérőnek lenni veszélyes dolog. A mai napig bizonyítja az ellenkezőjét. Nem is tud másképp tenni, nem is tud másképp létezni. Ahogy mondja, tíz tévét néz egyszerre a fejében, folyamatos mozgásban van, rajongója a mindenfajta érzékelésnek, legyen az látás, szaglás, ízlelés vagy tapintás – hajtja a hatni akarás, az állandó változás. Mindezt pedig a tájépítészektől tanult mérhetetlen alázattal teszi. Úgy hat, hogy közben ad is – gondolatokat, érzéseket, és egy kicsit önmagából is. Életimádat a mindenség oltárán – The Multiartist.

 

ALAPRAJZ

 

Már gyerekként is meg akarta váltani a világot. 1991-ben, amikor még rendezvényszervező szeretett volna lenni, az akkor még nem létező Diákszigethez (későbbi Sziget Fesztivál – a szerk.) hasonló nagyszabású eseményt álmodott meg a Teleki Blanka, a Radnóti és a Szent István gimnázium közös sulinapjaként. „A mi iskolánk – a Teleki – volt a három közül a leggyengébb, de büszkeségből meg akartam mutatni, mi is nagyon jók vagyunk!” – mesélte Attila. Aztán a rendelkezésre álló pénzből az iskola inkább stúdiófelszerelést vett. 

„Ez azóta sem változott ebben az országban – nem bíznak meg azokban, akik valami nagyon újat szeretnének csinálni!” – jegyezte meg.

Harmadikos korában került elé az a bizonyos – akkoriban – kék könyv, a pályaválasztási útmutató. Nem tudta, pontosan merre menjen tovább, hiszen már akkor is annyira sok minden érdekelte: többek között fotózott és novellát is írt. Kakukk című írását az akkori fiatalok számára készült, Geszti Péter által vezetett televíziós tehetségkutató műsorban, az ÁSZ-ban is bemutattak. Aztán a felsőoktatási intézményeket felsorakoztató könyvben egyszer csak megpillantotta „A szakot”: táj- és kertépítész mérnök. 

„Ez annyira idétlenül hangzott, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A nyílt nap után pedig már biztos voltam benne, hogy ez szeretnék lenni” – mesélte Attila. 

Az egyetem elvégzése után bár egy ideig dolgozott kivitelezés-vezetőként, és azóta is kapcsolatban van a tájépítészettel, ugyanis minden évben ő szervezi az Év Tájépítésze Díjat, sőt ő találta ki a Tájépítészeti Nívódíjat is, igazából soha nem lett tájépítész. Attól még, hogy nem „műveli”, fontos számára ez a hivatás. Közel száz szakmai cikket írt korábban különböző lapokban, elmondása szerint kicsit azzal a szándékkal is, hogy túllépjünk a gyep alapra helyezett „muskátli-tuja-flair szék” szentháromságon.

„Az, hogy tájépítész vagyok, azért is olyan nagyon fontos, mert ismerem ezeket az embereket – vidékieket, városiakat, belemenős-bátrakat, szerény-visszahúzódókat. Rengeteg olyan emberi értéket képviselnek, amelyek a mai napig meghatározóak abban, ahogyan élek. Ilyen például az alázat is. És ez nem valami aláfekvés vagy meghunyászkodás. Ez egy attitűd. Lehet, hogy nem ők fognak egy adott helyzetben diktálni, de ha megkérdezik őket, mindig lesz adekvát válaszuk a kérdésekre.” 

198 köbméter városi tér – buborékban. ÖGLA-Landschaftsarchitekturpreisfür StudentInnen – 1998. Glázer Attila, II. díj. Konzulens: Orosz László


Attila ezt a hozzáállást viszi tovább a munkáiban, az életében – fotósként, költőként, zenészként, szakácsként, képzőművészként, emberként. Bár hozzáteszi, egy művésznek úgy kell alázatosnak lennie, hogy közben érvényesíteni is kell tudnia magát, különben elnyomja az adott közeg. Szerinte 

„a művészetben az alázat az alkotás pillanatáig fontos, de ahogy kikerülsz azzal a munkával a közönség elé, egy nagyon-nagyon mosolygó rózsaszín tankká kell válni”.


ÚJRATERVEZÉS

„Ember tervez, Isten perverz. Beleköp a levésbe.” (Sziámi: Vonal, Törvények)

Attila életét áthatja a szinkronitás; szimultán csinál sok mindent. A folyamatos változásban tájépítészként tervez, „komponálja” az életét újra meg át, miközben nagyon is tudja, mit akar. Önmagát finom, de határozott szálakkal átszőve, a kezei között minden nagyon „Glattilás” lesz: ösztönös és érzékeny. Miközben „tíz tévét néz egyszerre a fejében” mindig tudja, épp hová kapcsoljon. Mozgásban van – ez az ő állandósága.
 

„Az egyik kedvenc zenekarom a Kispál és a Borz, de ha belegondolok, hogy mondjuk gitárosként a Szőkített nő című számot ötszázszor el kellene játszanom az életemben, hát, én attól agyfaszt kapnék. Ilyenkor az jut eszembe, milyen jó, hogy nem lettem zenész” – jegyezte meg.

Tíz éves kora óta fotózik. A fényképezőgép – fényképész nagyapja és édesanyja által – számára mindig is nagyon természetes önkifejezési eszköz volt. A kameraman iskolát a Kertészeti Egyetemmel párhuzamosan végezte el, és bár Einspach Gábor galériája képviseli már évek óta, fotósként soha nem tartotta magát művésznek, pedig a művészet, az alkotás minden eddigi tevékenységét átjárja. Írt már zenés tánc darabot, álmodott meg kvázi szakácsként évszakokra hangolt paradicsomszósz kollekciót és jó pár éve ad ki saját köteteket a haikuival. 
 

Glázer Attila kötetei

„Mostanra érkeztem meg oda, hogy én minden vagyok; minden, úgy egyben, amit eddig csináltam. Azt hiszem, ezen a ponton teljesen felesleges álszerénynek lenni. Ugyanakkor tudom, ha a szellemi energiáimat egy valamibe fektettem volna, egészen biztosan messzebbre jutok. Ha tájépítész lennék, már rég nem Magyarországon dolgoznék, és nagyon jó dolgokat tervezhetnék. Ha kizárólag fotóművészként alkotnék, akkor nem csak a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja lennék, nem csak a Mai Manó Házban lett volna kiállításom, nem csak Einspach Gábor figyelt volna fel a munkáimra, hanem a legjobbak közé tartoznék, akár nemzetközi szinten is. Nem így történt. A nehezebb utat választottam: mindent szeretnék, ráadásul egyszerre. Könyörtelenül hajt a kíváncsiság” – mondta el Attila.


KIVITELEZÉS

Az elmúlt két évben készült képzőművészeti alkotásaiban –, melyekből a napokban nyílik tárlat a KLAUZÁL6-ban – összpontosulnak talán leginkább Attila képei, ízei, illatai és írásai. 
 


Ha szöveget kellene írnom Attila kiállításához, az valami ehhez hasonló lenne: 

Merített beton és akrillfesték csöppen a kezeletlen vásznakon. Valami megoldvad, elfolyik. Vajon holnap mi marad belőle? Lesz-e még, marad-e? Időben és térben is a változás érzetét keltik. Nem ragaszkodnak a tegnaphoz. Mozgásban vannak, ahogy Attila is. Egyfajta ars poetica ez, ahol magát látja; vagy magadat látod? Tükrökké igazán fény hatására válnak – ma mit mond neked? Csak hümmögsz, mint amikor egy haikut olvasol. Érted a szavakat, de az egész értelme benne alakul. Pont úgy, ahogy te is változol. Sárba cuppanósan, a velejéig.


Valahogy így kell ezt. Bátran, néha a mocsárban dagonyázva, sötét esőfelhők súlya alatt is hinni abban, amit tudunk, hinni magunkban és amivé válhatunk. Attila nagy álma, hogy negyven év múlva megjelenhessen róla egy könyv, The Multiartist címmel, ami az ő teljes munkásságát mutatja be. Az egyik oldalon egy vers, a másikon egy képzőművészeti alkotás, a harmadikon egy fotó, a negyediken egy skeccs lenne látható még a régi tájépítészeti terveiből, ami bár az egészet tekintve meglehetősen szerteágazó, valahogy mégis egységes képet mutat – egy „parabola antenna szerűen mindent magába szippantó” ember látásmódját tárja elénk, aki nem fél megélni, kiélni mindazt, ami benne megszületik.
 

„Előttem van egy 40 x 40 centis, 400 oldalas TASCHEN könyv, ami a Frida Kahlo és az Andy Warhol album mellett, valahol ott a sarokban pont elfér a könyvesbolt polcán. És akkor én nyugodtan és boldogan pörgök majd a síromban. Persze jó lenne addig majd még egy olyan kiállítás is, ahol a shopból minden érdeklődő hazavihetne egy-egy hűtőmágnest a verseimmel, egy posztert az általam tervezett abc-vel vagy egy üveggel az egyedi ízvilágú paradicsomszószomból. Ezek által szeretnék »beköltözni« kicsit mások életébe, hogy adhassak nekik valami jót. Igen, úgy hatni, hogy adni…”

Glázer Attila | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészek új utakon | Vidó Nóri

Építészek új utakon | Vidó Nóri

Új sorozatunkban azokat az alkotókat mutatjuk be, akik bár építészként indították karrierjüket, új utakat keresve, más-más kreatív területen találták meg számításaikat.

Építészek új utakon | Horváth Lóczi Judit

Építészek új utakon | Horváth Lóczi Judit

Új sorozatunkban azokat az alkotókat mutatjuk be, akik bár építészként indították karrierjüket, új utakat keresve, más-más kreatív területen találták meg számításaikat.

Művészeti szervezetek építésze | Szántó András – 1. rész

Művészeti szervezetek építésze | Szántó András – 1. rész

Budapestről New York magaslataira

Hirdetés