Barlangfal

Víz alatti fantáziavilág elevenedik meg a Színes Város Csoport legújabb murális alkotásán.

Háromszáz négyzetméteres víz alatti világ kapott helyet a II. kerületi Frankel Leó út 46. számú ház tűzfalán. A murális alkotás a MOME és a Színes Város Csoport együttműködéseként, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre; fókuszában a tűzfalak kommunikációs szerepének újragondolása állt.

 

A MOME kapcsolódó kurzusán 22 diák, 3 oktató részvételével tanulmányozta a műemléki épületek egyedi vizuális rekonstrukcióját, ezek műemlékvédelmi szabályozásait, lehetőségeit – így vizsgálva egy murális alkotás városszínesítő funkcióját. A festett falat a szomszédos telken található Molnár János barlang inspirálta, a vizuális elemek a barlangvilág tematikájából merítenek.
 


A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Színes Város Csoport között 2018-ban megkezdődött együttműködés keretében több kurzus épült eleinte a Tervezőgrafika Tanszéken, az idei tanévben pedig már a Média Intézet KFI (Kutatás-Fejlesztés-Innováció) kurzusaként arra a szakmai tartalomra, melynek középpontjában a tűzfalak, mint közösségi kommunikációs felületek újragondolása áll.

Az első közös projekt eredménye a Bertalan Lajos u. 16. szám alatt ma is látható Kócsag című alkotás volt, és ennek a programnak a keretében valósult meg a Frankel Leó út 46. számú társasház tűzfalának festése is. Idén a Nemzeti Kulturális Alap Összművészeti Programok Kollégiuma támogatta az egyetemi kurzus megvalósulását.

 


A MOME Média Intézetének kurzusán 22 hallgató, 3 oktató részvételével működött együtt, a 2021 szeptemberétől kezdődő félévben a köztéren folytatott közösségi kommunikációs platformokat állították középpontba. Az épületet a kurzus hallgatói terjesztették elő a projektre, melynek lényege egy tűzfallal rendelkező, műemléki védelem alatt álló épület megújítása, újragondolása volt a környező városi szövetben.

A kiválasztott épületre több vizuális projektterv született, melyeket az erre a célra felállított szakmai testület zsűrizett. A zsűriben Budapest Főváros Kormányhivatalának Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályának szakemberei, a II. kerület főépítésze, valamint a MOME tanárai vettek részt.
 


A grafikai kialakítás a szomszédos ingatlanon (Frankel Leó út 48.) található Molnár János barlanghoz kapcsolódik, mely Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik, valamint hazánk víz alatt lévő legnagyobb, a Budai-hegység és Budapest egyetlen, jelentős hosszban feltárt aktív hévizes barlangja. A MOME-s hallgatók ezt a rejtőzködő természeti kincset, és annak víz alatti fantáziavilágát vizualizálták a tűzfalra.

A tervezőcsapat tagjai Kérdy Zsófia, Pilbák Petra, Pittmann Glória, és Szabó Marci, a kurzus oktatói Schmidt Andrea, Lakner Antal és Vargha Balázs kurzusvezető voltak. A falfestés és a festést megelőző felújítás öt héten keresztül tartott a Színes Város Csoport művészeivel és a hallgatók bevonásával, a 300 négyzetméteres alkotáshoz 330 liter festéket használtak fel.
 

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Február 24-én tartják a 2022/23-as első féléves eredményhirdetést.

Budapesti összepillantás a Berlinalén

Budapesti összepillantás a Berlinalén

Erhardt Domonkos Szemem sarka című animációjának szurkolhatunk a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Február 24-én tartják a 2022/23-as első féléves eredményhirdetést.

Budapesti összepillantás a Berlinalén

Budapesti összepillantás a Berlinalén

Erhardt Domonkos Szemem sarka című animációjának szurkolhatunk a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Február 24-én tartják a 2022/23-as első féléves eredményhirdetést.

Budapesti összepillantás a Berlinalén

Budapesti összepillantás a Berlinalén

Erhardt Domonkos Szemem sarka című animációjának szurkolhatunk a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1