Válogatás a győri FORMA10 kiállításról

A győri Tortula Művésztérben megrendezett FORMA10 című kiállítás az alkotók egy fontos életszakaszát hivatott elmesélni: a diploma megszerzése előtti három alkotó esztendő testet öltött történéseit. Ebben az értelemben pályaívet rajzol, amely mentén nyomon követhetők a művészi önkifejezés állomásai és változásai, melynek végpontján, mintegy lezáró aktusként jelennek meg a diplomamunkák. Addig azonban élmények, vívódások, útkeresések, kísérletek, utazások tárgyi és képi világa vall a személyiségről, annak metamorfózisáról. 

A falakon, posztamenseken látható válogatások egyaránt magukba fogadnak festményt, szobrot, ékszert, grafikát, plasztikát, és természetesen formatervezett tárgyakat, terveket, koncepciókat, melyek a hétköznapi életünk részét képezhetik. 

A kiállításon megjelenő tíz alkotó a koronavírus megjelenésekor látott hozzá diploma-projektjéhez. Mindnyájan megtapasztalhattuk, hogy a kényszerű elszigeteltség milyen végtelenül hosszúnak tűnhet. A művészek azonban gyakran ebben a vég nélkül folyó időben alkotnak, az elmélyült befelé fordulás inspiráló csendje dús táptalaja lehet a teremtő gondolatnak. Érdemes lehet tehát a kiállítás anyagát ilyen szemmel is nézni: megnyilvánul-e benne, s ha igen, mi módon a létünket alapjaiban befolyásoló, rendkívüli helyzet, az alkotók egyéni látásmódja, művészi érzékenységük, ifjúságuk életigenlése hogy reagál a váratlanra, a nyomasztóra? 

Kiállítók: Bechtold Fülöp, Csermely Virág, Csipkó Csilla, Ézsöl Bettina, Gál Vera, Kondákor Eleonóra Terézia, Pátzay János Pál, Reményi Dóra, Szatmári Miklós, Tóth Júlia

A KIÁLLÍTOTT ALKOTÁSOK KÖZÜL VÁLOGATUNK

Ézsöl Bettina fő szempontja a tervezés során az volt, hogy időtálló terméket alkosson, mely magába foglalja a slow design jegyeit. Emellett célja volt, hogy a porcelánra mindennapi használati tárgyként tekintsünk, hiszen a porcelán, meglátása szerint, általában a szekrényben porosodik.

„Fontos számomra népművészet továbbélése, éppen ezért a népi kerámiákból indultam ki. Azért választottam a tároló edényeket, mer t ezekre az embereknek már a kezdetektől fogva szükségük van. A termékkel interakciót szeretem volna elérni, hogy a terméket, tárgyat a tulajdonos még inkább magáénak érezze.”

Gál Vera tárgycsaládja a hallux valgus egy ortopéd betegséghez, a lábfejen lévő bütyök deformitásának gyógyítását támogatja. Ha nincs kezelve ez az  anatómiai elváltozás, akkor súlyosbodhat, illetve ízületi problémákat okozhat. Kezelésére műtét javallott, de használni kell különböző korrekciós eszközöket is.

„Gyermekkorom óta élek bütykös lábbal, így személyes tapasztalat miatt választottam ezt a témakört. Célom, hogy a felhasználó büszkén viselje korrigáló eszközét, és ne szégyellje ortopéd deformitását. Célom mindezzel az is, hogy felhívjam a figyelmet a problémára.”

Szatmári Miklós a síkfestészetben megtapasztalt vizualitás funkcionális megjelenítését célozta meg munkája során. Célja egy nem tömeggyártásra szánt termék megalkotása volt. Fajó János a következőképpen vélekedik a Szatmári által vizsgált kérdésről Síkfestészet című könyvében:

„Célunk: a személyiség egyszerű, letisztult kifejeződése. Festménnyé - esetünkben bútorrá - sajátos szín- és formaképződménnyé változtatása. A tiszta, világos megjelenítés, minél több szellemi és minél kevesebb formai eszközzel való fogalmazás. A gondolat a személyiség egyszerű, letisztult megjelenítése!"

Ezzel az összeállítással közelebb hoztuk picit az október végével lezárult kiállítást, ugyanakkor a kiállítás katalógusa és egy online tárlatvezetés továbbra is elérhető itt, még több információs. És a kiállítás háttere, például az azt befogadó Torula Művésztér története is érdekes, erről itt írtunk korábban. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az első lépésektől a diplomamunkáig

Az első lépésektől a diplomamunkáig

Válogatás a győri FORMA10 kiállításról

Az eszköz, amely ivóvízzé alakítja a tengervizet

Az eszköz, amely ivóvízzé alakítja a tengervizet

A tiszta vízhez való hozzájutás problémáit is szeretnék orvosolni vele.

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

A skandináv mitológiát idézi az izlandi válogatott új arculata

Elsőre kicsit zavarosnak tűnik, de nézzétek csak a képeket!

Hirdetés