Esti épületek és tájak Nikita Busyak rajzain.

Az ukrán alkotó rajzai egy sajátos technikával, a Glowing Archisketch nevű módszerrel idézik vissza az éjjeli fényeket.


Nikita Busyak, a fiatal ukrán grafikus rajzai az utóbbi évben nagy figyelmet kaptak az interneten, az Instagramon több mint kétszázezren követik munkásságát. Épületgrafikái aprólékosan kidolgozott tollrajzok, melyek részletességük miatt már önmagukban is látványosak, a szélesebb közönség érdeklődését azonban azok a munkák keltették fel, amelyeken éjszakai fényhatásokat is láthatunk.

Busyak a rajzokat és azok alkotói környezetét fotózza be, majd az így készült fényképeken digitális utómunkát végez. Az utószerkesztésnek köszönhetően a rajzok hatása olyan, mintha fény áradna az épületekből, melyek a rajzok környezetében található tárgyakra is átragyognak. A technológiát Glowing Archisketch módszernek nevezte el.

2016-ban kezdtem kísérletezni a Photoshoppal, ekkor szerettem bele a digitális rajzolásba. Az idő hiánya miatt sokat gondolkodtam rajta, melyik rajzolási technika (hagyományos papíralapú tollrajz vagy a digitális rajz) lenne jobb választás hosszútávon. Valószínűleg tudat alatt ekkor kezdett foglalkoztatni a kettő kombinálása. Habár a kézi előrajzok digitális utómunkája koncepcionális szinten nem újdonság, én szerettem volna mégis valami újat mutatni benne, ami egyúttal arra is ráerősít, hogyan tud a fizikai és digitális világ találkozni. 2021-ben készítettem el az első Architectural Glowing skiccemet.


Számos rajzán otthonát, Harkivot és annak nevezetességeit ábrázolja. Busyak jelenleg Ukrajna biztonságosabb felén él, de néhány hét múlva szeretne visszamenni szülővárosába.

Harkiv kezd egy kicsit élhetőbb lenni, de még mindig fennáll a veszély, hogy az életedbe kerülhet ott lenni. Ennek ellenére a harkiviak mind szeretnének hazatérni. Most 1,1 millióan élnek a városban, ez a fele a korábbi lakosságnak. Kicsit olyan a hangulat, mintha mindannyian barátok lennénk, mert együtt éljük át a nehéz pillanatokat, együtt küzdünk meg mindennel. A város a legjobb oldalát mutatja – büszke vagyok rá, hogy Harkivból származom. 

Harkiv mellett más nagyvárosok, például New York és Lisszabon épületei, illetve fából készült kabinházak és vidéki tájak is feltűnnek Instagram-oldalán. Munkáit legtöbb esetben fotók után készíti.

Amikor harkivi épületet rajzolok, szeretem azt többször is meglátogatni, megfigyelni különböző napszakokban, hogy elkapjam a hangulatát, de az is előfordul, hogy egyszerűen csak megtalálok egy izgalmas épületet a Pinteresten, amit aztán lerajzolok. Helyszínen ritkán dolgozom, mert ezek a munkák sok időt és odafigyelést igényelnek, amit a város nyüzsgésében nehéz kivitelezni. Gyakran készítek referenciafotókat, melyeket a rajzoláshoz használok, ekkor már maga a fotó is aszerint készül, ahogyan később a grafikán látni szeretném az épületet.


Busyak ugyan kedveli a modern építészetet, rajzain túlnyomó többségében mégis régebbi korok épületeit ábrázolja, a tagolt homlokzatok és épületdíszítések részleteinek visszaidézésében találja az igazi kihívást. Munkáit 2016 óta osztja meg az Instagramon, ma már több, mint kétszázezren követik alkotói folyamatát.

Összesen 1300 követőm volt egészen 2021-ig. Ekkor tettem közzé az első néhány Glowing Archisketch rajzomat, amelyek vírusszerűen terjedni kezdtek, a felhasználók mindig megjelöltek a posztokban és elkezdett a felületem követőbázisa növekedni” – mondja Busyak, aki hozzáteszi, az első öt évben ugyanolyan erőbedobással dolgozott a képeken, mint most, és rengeteget tanult időközben a fotózásról, amely ugyancsak része az alkotói folyamatnak. Ez a terület vele is maradt a hétköznapokban, a grafikai munkái mellett autófotózással foglalkozik.
 


Nikita Busyak | Instagram
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az éjszaka fényei Nikita Busyak épületgrafikáin

Az éjszaka fényei Nikita Busyak épületgrafikáin

Esti épületek és tájak Nikita Busyak rajzain.

Elindult Az Év Irodája verseny közönségszavazása

Elindult Az Év Irodája verseny közönségszavazása

Lezárult a jelentkezés, február 7-ig szavazhatunk kedvenc irodánkra. 

Zöldet nagyon, BUBI állomást kevésbé akarnak a helyiek a Markusovszky tér átalakításánál

Zöldet nagyon, BUBI állomást kevésbé akarnak a helyiek a Markusovszky tér átalakításánál

A ferencvárosi tér a TSPC tervezőinek vezetésével és a lakosság bevonásával alakul át

Hirdetés