A budapesti divattervező Samsunggal közös kollekciója.

Elkészültek Daubner Anna budapesti divattervező Samsunggal közös kollekciójának tervei, amelyeken több, hazánkban védett állat is megtalálható. A könnyed, nyárias öltözeteken a művész rajzai lesznek láthatók olyan védett fajokról, mint a vidra, a zöld acsa vagy éppen az apácalúd. Az alkotó célja, hogy a különleges motívumokkal felhívja a figyelmet az ökológiai sokszínűség és a Magyarországon előforduló természeti értékek védelmére. A hazai fajok védelméhez a ruhák megvásárlásával a divatrajongók is hozzájárulhatnak, a kollekciót megálmodó márkák pedig a Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány támogatásával segítik a jó ügyet.

A Samsung és a fiatal magyar divattervező, Daubner Anna együttműködése a társadalom közös értékeire hívja fel a figyelmet. Az együttműködés során a designer a Galaxy S21 Ultra 5G készülékkel alkotta meg a kollekció darabjait, amely segítségével még könnyebben tudta kifejezni önmagát és megvalósítani a kreatív ötleteit. Az inspirációt azonban nem csak az Anna számára új technológia, hanem azok a jellegzetes magyarországi állatok is jelentették, amelyeket a ruhák mintájaként meg is rajzolt. A ruhák gyártása hamarosan elkezdődik, a művész szerint pedig igazán természetközeli, laza és nyárias darabokra számíthatnak a márka rajongói, amelyek ugyanakkor elegáns alkalmi öltözetek részét is képezhetik.

 Lepkék Apácalúd

„Nagyon élveztem, hogy olyan különleges állatokkal foglalkozhattam, mint a mogyorós pele, a hiúz, a vidra vagy épp a hermelin. Mindig szerettem az ország faunáját és fontos volt számomra, hogy a kollekció minden elemében a lehető legközelebb álljon a természethez – mondta el Daubner Anna. – Miközben a rajzokat és a mintákat készítettem, rengeteg mindent tanultam is, sok számomra meglepő újdonság is kiderült a mintán szereplő fajokról.”

A hermelint legtöbben talán Leonardo Da Vinci híres festményéről, a Hölgy hermelinnel című képről ismerik, sokan azonban nem tudják, hogy Magyarországon is előforduló, védett fajról van szó, amelyet 2021-ben az év emlősének választottak. Technikás, ügyes vadász, gyorsaságának köszönhetően akár nála nagyobb állatokat is zsákmányolhat. Szintén mozgékony ragadozó az elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park területén előforduló hiúz. Hazánkban nagyon ritka fajnak számít, 2012-ben a vadon élő hiúzok száma 10 alatt volt, azonban 2015 óta folyamatosan növekszik az állomány.  

Az európai vidra egész kontinensünkön veszélyeztetett faj, több nyugat-európai országban és egyes jellemző élőhelyein ki is pusztult. Az ujjai közötti úszóhártya és áramvonalas teste is segíti a gyors úszásban, így igazi vízi akrobata. A régies nevén nemes kócsagként is ismert gázlómadár az egyik legnagyobb gémféle. Európában hazánk nagyobb tavainak közelében él az egyik legjelentősebb populáció, a nagy kócsag pedig a magyar természetvédelem címerállata és az öt forintos érméken is látható. A keleti rablópille magyar neve egyike a legszebb és legtalálóbb rovarneveknek, mely ragadozó életmódjára utal. Jól fejlett szárnyai gazdagon erezettek, fekete-sárga színűek, ezek a feltűnő színek pedig elsősorban a madarak megtévesztését szolgálják. Ezek a különleges fajok most a figyelem középpontjába kerülhetnek Daubner Anna ruhadarabjain.

HermelinÁllatminták

A védett fajokat nem csak a minták inspirációjaként, hanem az értük rendszeresen dolgozó természetvédők támogatásával is segíti a két márka. „Fontos volt számunkra, hogy az együttműködéssel segítsük a hazai értékek megőrzését, ezért egymillió forinttal járultunk hozzá a Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány munkájához, hogy a szervezet szakemberei számos vadon élő faj élőhelyét biztonságossá tehessék – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen szervezettel működhetünk együtt, illetve, hogy a Galaxy S21 kollekción keresztül a divatrajongóknak is megvan a lehetősége, hogy támogassák őket, hiszen Anna egy támogatói pólót is tervez, amelynek a megvásárlásával bárki segítheti további 1000 forinttal a Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítványt, akik nap mint nap tesznek a természeti értékek megóvásáért.”  

Az Anna Daubner márka és a Samsung közös kollekcióját várhatóan júniusban ismerheti meg a közönség, az egyes darabok pedig a bemutatót követően lesznek megvásárolhatók. A készülő kollekcióról, a tervezési folyamatról és az inspirációt jelentő védett állatfajokról folyamatosan érkeznek a tartalmak Daubner Anna Instagram oldalára, a tervezéshez használt Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonról pedig ezen a weboldalon érhető el további információ.

A nagyobb méretű képekért kattints a galériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Anna Daubner ruhadarabokkal az ökológiai sokszínűségért

Anna Daubner ruhadarabokkal az ökológiai sokszínűségért

A budapesti divattervező Samsunggal közös kollekciója.

Gardróbfrissítés fenntartható módon

Gardróbfrissítés fenntartható módon

3+1 tipp ruhatárad őszi felfrissítésére a Samsungtól

A világ eltűnt remekművei egy virtuális kiállításon

A világ eltűnt remekművei egy virtuális kiállításon

Van Gogh, Monet és Cézanne is van az elveszettnek nyilvánított ikonikus műalkotások közt.

Hirdetés