Egy New- York-i építésziroda szerint a koronavírussal eljött a lehetőség, hogy máshogy gondoljunk a feleslegre.

Hirdetés

Nemcsak szépek, de fenntarthatóak is - ennek apropóján szervezett rendhagyó kiállítást a New York-i székhelyű SO-IL építészetiroda, amelyben a japán kézművesipar ruhamaradékokból előállított termékei előtt hódolnak.

Boro Textiles: Sustainable Aesthetics nevű tárlatban a boro technológia produktumait mutatják be, amelyet a 19. században kezdtek alkalmazni Japánban. A boro a mai napig megjelenik patchwork ruhák, kabátok, takarók és cipők formájában, a technológiát az idők során folyamatosan finomították. Kezdetben megmaradt anyagdarabokat illesztettek egymáshoz, később pedig elterjedt az a változata is, hogy egy öltéssel összevarrták a jó anyagot a feleslegessé vált szövettel, hogy aztán egy többrétegű viseletet kapjanak. A maradékot így nem kidobják, hanem újrahasznosítják, ez pedig a jövő útja lehet a textilgyártásban is.  Az építésziroda alapítója, Jing Liu elmondta, hogy

sosem tekintett élettelen ruhaként ezekre az alkotásokra, sokkal inkább olyanok, mint maga a mindennapi építészet, amely élettel tölt meg bennünket.

A kiállított projektek között vannak kortárs és régebbi darabok, az alkotások a tokiói Amuse Múzeum gyűjteményéből származnak. Jing Liu kiemelte, hogy a boro textíliák nagyon fontos üzenetet hordoznak számunkra, mert egy olyan találékony és fenntartható gyakorlatról van szó, amelyet sajnálatos módon az utóbbi időkben elfelejtettünk, de a koronavírus okozta gazdasági és társadalmi válság újra ráirányíthatja a figyelmünket.

„A kialakuló krízishelyzetben egyre több ember érzi úgy, hogy a jövőben nem az eddig megszokott módon kell gondolkodnunk és üzletelnünk. Úgy gondolom, hogy talán a technológia megváltoztatásánál is sokkal fontosabb a gondolkodásmód átalakítása.”

A kiállítás 2020. június 14-ig lenne megtekinthető a New York-i Japan Society Gallery-ben, de a galéria jelenleg zárva tart a koronavírus okán hozott intézkedések miatt. Az építész azonban bizakodó, szerinte ugyanis lehetőségünk nyílik végre a társadalom fogyasztásának lelassítására. Kiemelte a koronavírus potenciálisan előnyös hatását, miszerint Kínában érezhetően jobb lett a levegő minősége az elrendelt karantén következtében. Jing Liu szavai egybecsengnek Li Edelkoort trendkutató gondolataival, aki szerint a koronavírussal esélyt kaptunk arra, hogy változtassunk és változzunk.

Forrás: dezeen




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Octogon Deco 2021/4

- 2021/4

Megjelent a DECO őszi lapszáma, amiben hazatérve a nyaralás után megnézzük, milyen újdonságok vannak a bejárati ajtók és garázskapuk terén, bemutatunk egy felismerhetetlenségig átalakított, a tárgyak bűvöletében megalkotott budai „üvegpalotát”, egy különleges térélményeket nyújtó családi házat, és egy szentendrei újépítésű társasház penthouse lakását. Fókusz interjúnkban Mauricio Flores chilei származású belsőépítésszel beszélgettünk.

Augusztus végéig várja az érdeklődőket a 7. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé Szombathelyen

Augusztus végéig várja az érdeklődőket a 7. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé Szombathelyen

A kiállításra tizenhét országból érkeztek alkotások.

Hirdetés