Milyen szerepet játszik a művészet a társadalmunkban?

Hirdetés

Művészhallgatók által megalkotott térinstallációval, a jövő felsőoktatásáról szóló kerekasztal beszélgetésekkel, pályaválasztási önismereti workshoppal és linómetsző műhellyel is várja a Budapesti Metropolitan Egyetem mindazokat, akik ellátogatnak a ma kezdődő Bánkitó fesztiválra.  

 

Integrált társművészeti kurzus keretében, Koroknai Zsolt oktató vezetésével Művészeti és Kreatívipari karos mesterszakos hallgatók terveztek térinstallációt a Bánkitó Fesztiválra. A műalkotás fókuszában az adaptáció témakör megjelenítése áll és az idei fesztivál két fő helyszínét köti össze. Bánkitó fesztivál idei arculatának meghatározó eleme a rózsaszín kígyó, amire reflektálva alkották meg a hallgatók az Adapt-úton installációt. A két helyszínt összekötő úton három kaput helyeztek el, amelyeken kérdések várják a fesztiválozókat, a kapuk között pedig világító installációs gömbök segítik majd a közlekedést.  

„A hallgatók által megálmodott útvonalon az adaptációt körüljáró kérdéseket helyeztünk el, ami – reméljük – szöget üt majd az ott elhaladó fesztiválozók fejébe. Ez egy jelenleg is nagyon aktuális kérdéseket felvető útvezető, gondolatébresztő, grafikus képi vizualizációval megjelenő, a környezetünkhöz alkalmazkodó installáció” – hangsúlyozta Koroknai Zsolt. 


A ma kezdődő fesztivál a pályaválasztás szempontjából is körbejárja az adaptáció témáját: a Tudásbörze X METU programsorozat kerekasztal-beszélgetésein neves oktatási szakemberek mondják el, hogyan tud a felsőoktatás választ adni a jövő kihívásaira és így időtálló tudást biztosítani. Szóba kerül egyebek mellett a myBRAND módszer, a Budapesti Metropolitan Egyetem által fejlesztett egyedülálló, innovatív tanulási, tanítási módszertan kreatív eszközrendszere, amivel a hallgató felépítheti a tudáson alapuló személyes brandjét és saját szakmai portfólióját.

A Metropolitan Egyetem hallgatóira alkotókként tekint, akiket oktatói mentorként, az egyéni fejlődésükre koncentrálva segítenek, hogy a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból. Az egyetem képzéseinek egyik különlegessége a szakokon, specializációkon, sőt karokon átívelő együttműködés lehetősége, amivel hallgatóik más képzések hallgatóival hozhatnak létre közös projekteket. 

 

Az Adapt-úton installáció témavezető oktatója: Koroknai Zsolt DLA
Hallgatók: Árvai Csenge, Dévényi Csenge, Fekete Emese, Finta Orsolya, Hollósi Martina, Huszti Nikolett, Kállai Levente, Molnár Erika, Slezák Viktória, Tóth Dániel, Vasi Lili

A Budapesti Metropolitan Egyetemet Dr. Naárné Dr. Tóth Zsuzsanna Éva oktatási rektorhelyettes képviseli. 

Pénteken és szombaton 16:00 – 19:00 között pedig a fenntarthatóság fontosságát hangsúlyozandó linómetsző és pecsételő workshopra várják mindazokat, akik szeretnének megismerkedni a linómetszés fortélyaival és azzal, hogyan dobhatjuk fel megunt textíliáinkat, táskáinkat vagy készíthetünk egyedi plakátokat ezzel a technikával. Az érdeklődőket a Concept Agency – a Budapesti Metropolitan Egyetem kreatívipari ügynöksége – művészeti menedzserei várják. 

 

Forrás: sajtóanyag 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a METU legújabb kiállítása, a Kétely (X)

Megnyílt a METU legújabb kiállítása, a Kétely (X)

Az integrált művészeti kurzus kiállítást Don Tamás Milán mesteroktató nyitotta meg.

Till Attilával és számos premierrel jön az első Metuscope Filmszemle

Till Attilával és számos premierrel jön az első Metuscope Filmszemle

A Budapesti Metropolitan Egyetem kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvényt szervez

Crossovereken túl

Crossovereken túl

Dimenziók és generációk a METU és az MNB Arts and Culture közös kiállításán. 

Hirdetés