Parfüm helyett kézfertőtlenítőt kezd gyártani a luxusmárka.

A Louis Vuitton luxusmárka tulajdonosa, az LVMH átállítja a gyártósorait: parfüm helyett kézfertőtlenítőt készítenek majd – írta a BBC. A cél természetesen felvenni a harcot a koronavírussal.

Franciaországra is lecsapott a koronavírus, a fertőtlenítőszerek országszerte hiánycikknek számítanak. A Louis Vuitton tulajdonosa közölte, hogy parfümök helyett kézfertőtlenítőt gyárt majd, ráadásul ezeket ingyen az egészségügyi hatóságok rendelkezésére bocsátja.

Franciaországban a legfrissebb adatok szerint 7730 megbetegedést regisztráltak, és 175 halálos áldozatot szedett a koronavírus.

Az LVMH állítása szerint „jelentős mennyiségű” hidroalkoholos gélt képes előállítani. Normál körülmények közt a cég olyan luxusmárkáknak készít parfümöt, mint a Christian Dior vagy a Givenchy.

„Az LVMH a francia hatóságokkal együttműködve addig folytatja a kézfertőtlenítők gyártását, ameddig szükséges” – tette hozzá a vállalat közleménye.

Louis Vuitton-épület Szingapúrban - Fotó: Felix Fuchs / Unsplash

Franciaországban bezárták az éttermeket, kávézókat, és általában minden, nem alapellátást végző boltot, hogy gátolják a vírus terjedését, amelynek világszerte tízezerhez közelít a halálos áldozatainak száma.

A koronavírussal, annak építészetet érintő vonatkozásaival mi is több cikkben foglalkoztunk, ezen kívül Li Edelkoort, a trend-előrejelzés guruja tágabb perspektívából is gondolkodott a járvány felől.

A kormányok világszerte komoly erőfeszítéseket tesznek a járvány megfékezéséért. Boris Johnson brit miniszterelnök a helyi cégeket szólította fel, hogy állítsák át a gyártási kapacitásaikat az NHS (National Health Service) számára. Kínában a járvány tetőzésekor a Foxconn nevű elektronikai cég a termelése egy részén Apple iPhone-ok helyett orvosi maszkokat gyártott.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bauhaus adaptáció
  • 2022-05-17 11:00
  • Deco

Bauhaus adaptáció

A csendes, zöldövezeti környezetben található Bauhaus-jellegű épület átalakítása és felújítása.

Egyben a három.

Egyben a három.

75 éves a BME Középülettervezési Tanszék – a jubileumot kiállítással, könyvvel és egy új díjjal ünnepli.

Igénylik a mentális egészség támogatását az irodai dolgozók

Igénylik a mentális egészség támogatását az irodai dolgozók

Masszázsra, közös étkezésekre, érdekes emberekkel való találkozásokra vágynak.

Hirdetés