Kortárs képzőművészek a KÉPEZŐ-ben

Vajon a test a lélek börtöne? A KÉPEZŐ Galéria falain megjelenő alkotások vizuális kódokba rejtve foglalkoznak saját lényünk megbetegítésének problematikájával és a kifogástalan külső 21. századra legyőzhetetlenné vált mítoszával, amivel csupán takargatjuk lelkünk sebezhetőségét. Ezáltal folyamatosan eltávolodva az igazi összhang és önelfogadás lehetőségétől. Megnyitó 2024. február 8-án este 6 órakor.

Ősz hajszálak, szaporodó ráncok, szemek alatt ülő sötét karikák. Felszíni nyomok, amik apró szabálytalanságokként tanúskodnak belső énünk mindennapos küzdelmeiről. Vajon hogyan viszonyul társadalmunk ezekhez a jelekhez? Képesek vagyunk a test esztétikáján túllépni és büszkén magunkon viselni egy-egy kihívással és szorongással teli időszak fizikai leképeződéseit?

Kinézetünk a lélek egyfajta reprezentációja, anyagi minőségünket érintő döntéseinkben tükröződhet bizonytalanságunk, személyes traumáink, a minket uraló társadalmi normák sokasága, illetve környezetünkhöz- vagy éppen önmagunkhoz fűződő viszonyunk milyensége.

A test és lélek közti kölcsönhatás megjelenési lehetőségeit a Test & Lélek metafizikája című kiállításon hét kortárs képzőművész járja körül, akik festményeiken és szobraikon az idealizált body image-t hátrahagyva közelítenek egy kinézetünkkel kialakított őszintébb viszony felé.

A Heinz Kohut által kidolgozott szelfpszichológia önálló mélylélektani irányzata főképp az egyén önmagához fűződő viszonyával foglalkozik, vagyis a szubjektum külvilág felé mutatott képének történetét és összefüggéseit állítja a középpontba. A kiállító kortárs művészek ehhez hasonlóan saját test-lélek megélésüket tolmácsolják a befogadó közönség felé, így tárva eléjük a platonikus kérdést: Vajon a test a lélek börtöne?
 
Kiállító képzőművészek: BENYOVSZKY-SZŰCS Domonkos, CZENE Márta, FÜLÖP Gábor, NEMES Anna, KÖNYV Kata, SZURCSIK József, VEREBICS Ágnes
A kiállítás kurátora: Bacsek Júlia, művészettörténész
Helyszín: KÉPEZŐ Galéria, 1024 Budapest, Keleti Károly utca 13/A
A kiállítás megtekinthető: 2024. február 9. – április 5. között
Megnyitó: 2024. február 8. 18:00

A kiállításhoz számos kísérőprogram kapcsolódik, kövessétek a KÉPEZŐ oldalát! 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Általában hétköznapi pillanatokat idézek meg a mintákkal”

„Általában hétköznapi pillanatokat idézek meg a mintákkal”

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutattunk be az elmúlt egy hétben – végül, de nem utolsósorban íme Balázs Viola.

Fény, tükör, geometria 3D-ben – új írányok a textiltervezésben

Fény, tükör, geometria 3D-ben – új írányok a textiltervezésben

A TEXHIBITION és az OCTOGON közös, hatrészes sorozatában fiatal tervezőket mutatunk be a kiállítás nyitva tartásáig – ezúttal íme Zimonyi Gwendolin.
 
Érintkezések/Contacts

Érintkezések/Contacts

Kortárs textil és ékszer bemutatkozása Veszprémben.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1