A kötet ötletgazdája és művészeti vezetője, Barakonyi Szabolcs személyes kedvenceiről mesélt az Octogon online-nak.
A Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból – Barakonyi Szabolcs válogatásában egy olyan közel hétszáz oldalas kötet, amelyben a Fortepan online archívumon fellelhető fotográfiák minőségi közlése mellett a narratív szempontokat felfüggesztő képszerkesztés érvényesül – mindenféle spekulatív szándék nélkül a képekre koncentrál. A felvételeket úgy kezelték, mint egyetlen ember privátfotó hagyatékát, aki történetesen magyar volt és átélte a huszadik századot. Barakonyi Szabolcs személyes kedvencei az Octogon online-on!
„Az elejétől fogva biztos voltam abban, hogy mit szeretnék a könyv kezdőképének, aztán végül mégsem az lett az első kép. Vagyis de, ha máshogyan nézzük – és ezt a könyvet nekem is végig máshogyan kellett néznem. Ráadásul úgy, hogy sokáig nem is láttam, hisz egy teljesen üres makettet használtunk a képszerkesztés során. A könyv szerkezete pedig a kezdőkép ügyébe is beleszólt, az eredetileg kezdőnek választott kép a könyv formátuma miatt nem kerülhetett az elejére. De hogy mégis valójában és valahogyan ez legyen a könyv kezdete, végül egy tájképet tettünk elé – ami egy Sugimoto parafrázisnak is tekinthető. Szóval, itt van ez a kép, az eredeti kezdőképem, rajta három rövidnadrágos, félmeztelen, fiatal férfi, akik vizet isznak a patakból, pont mint a vadállatok. Nekem szarvasok. Talán azért, mert annál vadabb állat nem túl gyakori Magyarországon. Ha egy pillanatra elképzeljük, hogy semmit nem tudunk még az emberiségről és egy idegen bolygó National Geographic magazinját olvassuk éppen, idegen lényként, címlapon az emberiség történetével, akkor a címlapfotónak ennek a képnek kéne lennie. Ez a rácsodálkozás arra, hogy kik is vagyunk valójában aztán az egész könyv alatt kitart. Épp ez az idegenség és a saját magunkkal kapcsolatos megismerés vágya valahol a Fortepan Masters egyik megközelítése.”
„A könyv legtöbb képéről tudok ezt-azt, néhánynak ismerem a történetét. De sok képnek lett története a könyv készítése, a képszerkesztés kapcsán is. Ennek a fotónak emellett van egy személyes története is, ami visszanézve kulcsfontosságú, mert ez az élmény indítja el a könyv ötletét, a narratív szempontokat felfüggesztő képszerkesztést. Ha igazán pontos akarok lenni, akkor nem erről az egyetlen képről van szó, hanem a szerzőről, Lissák Tivadarról – viszont ez a fotó a kedvencem tőle és egyébként is az egyik legnagyobb kedvencem az egész Fortepanról.
Az oldal keresője szerint Lissák Tivadarnak 2213 darab képe van a Fortepanon. A régi Index és a Fortepan együttműködése még az első szakaszában volt, amikor találkoztam Lissák képeivel. Lehet ezért is kaptam meg az egész hagyatékot, hogy válogassam át egyedül. Így néhány napon át kizárólag Lissák képeit válogattam az O.S.A. könyvtárában, miközben azzal a felelősséggel birkóztam, hogy hogyan is lehetne korrekt egy válogatás ennyi év távlatából anélkül, hogy ismernénk a szerző szándékait.
Lissák Tivadar képeit a harmincas és a negyvenes években készítette, jó szemű és lelkes fotós volt, aki technikailag is elég komoly szinten állt. Gépészmérnökként szolgálati autójával sokfelé járt az országban, fényképezőgépét mindenhová magával vitte. Sokféle fotót csinált: része volt az országos villamosításban, de fotózta a családját, a közéletet, és sokszor csak úgy bármit, mert meglátta benne „a képet”. 1944-ben a nyilas rémuralom alatt gondosan dokumentálta a falragaszokat, a hivatalos rendeleteket, a nyilaskeresztes plakátokat. Ezeknek a képeknek a megőrzése később kimondottan kockázatossá vált. Hogy miért vállalja a megőrzést nem tudjuk pontosan, de az tény, hogy a világháború után politikailag megbízhatatlannak bélyegzik, így munkahelyet sem talál többé. Az információmorzsák és a fényképek alapján nekem egy felvilágosult gondolkodású ember személyisége áll össze, ha rá gondolok.
Persze az, hogy én mit gondolok, az inkább csak egy feltételezés. Pontosan így vagyok a képek válogatása közben is: igazából zúg a fejem a sok információtól. A frissességétől és a humorától lassan úgy érzem magam, mintha megismerkednék vele, de ezt az érzést már tapasztaltam más szerzőknél is, akiknek sok képét válogathattam. Amiben ilyenkor elbizonytalanodom az az, hogy milyen életművet rekonstruáljak és rekonstruálhatok a képekből és ennek a portfólióját hogyan rakjam össze. Ha a klasszikus módon akarok eljárni, akkor többféle út áll előttem, a képek jól körülhatárolható csoportokba rendezhetők. Klasszikus út alatt valami olyasmit gondolok, ami a felelősség és a tárgybeli tudás megfelelő keverékeként végül képes mégiscsak egy feltételezést reprezentálni. Ekkor eszembe jut az, hogy mit tudunk Vivian Mayerről és mi az a rengeteg dolog, amit nem: életművét szakmai szempontokra hivatkozva évtizedek távlatából az évszázad egyik bizniszévé rakják össze éppen az olyan emberek, akik őt egyáltalán nem ismerték, az alkotói szándékok ismeretlenek maradnak, miközben nyilvánvaló hogy zsenialitása az elért pozíciókat, eladási árakat megkérdőjelezhetetlenné teszi.
Később aztán az, amivel a Lissák hagyaték (megismerése) válogatása közben spekulálgatok egy időre feledésbe merült, sokáig nincs lehetőségem ekkora léptékben válogatni, jönnek a csodás, de jóval keskenyebb narratíva mentén tárgyalható Fortepan cikkek. Nem gondolom, hogy az első szerkesztésemben sikerült volna bármiféle megoldást találnom. Most, a könyv készítése során pedig az volt a cél, hogy a Fortepan Masters válogatása mindenféle spekulatív szándék nélkül a képekre koncentráljon.
Ami biztos az az, hogyha ránézek erre a képre, akkor beleborzongok. Nem hibátlan fotó, de nekem semmiféle gondom nincs vele. Igaz, annyira tetszik az első pillanattól fogva, hogy ezért az elvárásaim is azonnal eltűnnek, amikor meglátom. Szóval egészen biztos vagyok benne, hogy a könyv képszerkesztésének szempontjai nagyon hasonló érzelmi és gondolkodási állapotok mentén születtek – az meg egy különös véletlen, hogy a nyomdába adás előtti utolsó pillanatban úgy alakult, hogy ez a kép a könyv végéről a könyv elejére, a szerkesztői előszavamhoz került.”
„Nagyon kevés színes kép van a könyvben. Kicsit sajnálom is. Bár a Fortepan címszavazása közel tízezer színes képet jelez, ezek valójában nem is mind színesek. Én nagyon szeretem a színes fotográfiát, bár ez a huszadik századnak inkább csak a vége felé terjed el és akkor is főleg a családi használatban. A huszadik századi fényképek különös dokumentumok. A fotó eleinte kizárólag egy mesterségbeli és drága kiváltság volt. Amikor a fényképezőgép kiszabadult a műtermi kötöttségekből, akkor is inkább a jómódúak kezében volt, többnyire boldog családi pillanatokat rögzített és egy olyan gondtalan világot mutatott be, amiben az élet időnként csak egy nagy nyaralásnak tűnt. De ezzel párhuzamosan a fénykép bizonyítékká, politikává és a propaganda eszközévé is vált – de ekkor sem feltétlen jelentős a színes nyersanyag. A Fortepan Masters nem egy történelemkönyv, de ahogy a történelmi események felsorolásának se tettünk feltétlenül és nyilvánvalóan eleget, úgy azt se hagytuk, hogy bármiféle arányok befolyásolják a válogatás szempontjait. Bár jelentősen több fekete-fehér kép van a könyvben mint színes, valószínűleg ez az arány megkerülhetetlen volt. Ahogy az egyértelmű borzalmak konkrét és történelmi pillanatokhoz köthető bemutatását is kerültük, hasonlóan jártunk el a könnyed, a szerkesztés közben gyakran „nyaralósnak” titulált képekkel.
Pedig ez a kép valószínűleg épp egy nyaraláson készült. A különlegességét számomra a (szinte) feketére exponálódott alak rejtélyessége adja. Balaton, nyár, közelgő vihar. Elképesztően jó színek, de valami baljósság is egyszerre. Az evezős mozdulatának a dinamikájától a szemem újra és újra a képpontokon cikázik.”
„Ez egy olyan kép, aminek nem ismerhetjük a szerzőjét. A könyv alapkoncepciója a kollektív fotográfia. Egyetlen fiktív személy mögé rejtettük az összes szerzőt, és úgy kezeltük a képeket, mint egyetlen ember privátfotó hagyatékát, aki történetesen magyar volt és átélte a huszadik századot. Erre a narráció elrejtése és a fotókkal kapcsolatos elvárásaink felfüggesztése miatt volt szükség. A Fortepanon belül vannak olyan nagyobb gyűjtések amik egy szervezet munkájához köthetők. Ilyenek például az UVATERV, az MHSZ és a Magyar Rendőr képei is. Ez utóbbiból származik ez a különös kép is. Lissákon kívül még az ilyen képek segítették nagyban a válogatás szabadságát. A Magyar Rendőr a szocialista államhatalom propaganda gépezetébe tartozott. Tele van megrendezett és elsőre érthetetlen szándékú képekkel. Ráadásul a fotók ismeretlen szerzők napi munkájának eredményei.
Ez a fura érthetetlenség képes olyan megakasztó pillanatokat létrehozni a könyv szerkezetében, mint a mágikus realista irodalmi művekben a történetek különös fordulatai. Számomra a mágikus realista művek egyik ereje abban rejlik, hogy történjen bármilyen furcsa dolog is a történet szereplőivel, azok sosem lepődnek meg, csak mennek és élnek tovább, mintha minden őket körülvevő dolog a valóság legtermészetesebb velejárója lenne.”
A Fortepan Masters első, számozott kiadásának boltokba és közvetlen értékesítésre szánt példányai – alig három hét alatt – elfogytak. A karácsonyi időszakban egy limitált darabszámú, különleges, díszdobozos sorozattal jelentkeznek, amelynek belső borítói személyesen válogatott vintage fotókkal egészülnek ki.
A nagy érdeklődésre való tekintettel elindították a Fortepan Masters második kiadásának folyamatát is. A könyv gyártása speciális, sok részlete nagy odafigyeléssel, esetenként kézi munkával készül. Különleges papírokat használtak, amelyek beszerzése ezekben a hónapokban nehézkes, így a könyv a több hónapos nyomdai folyamat után csak jövő év elejétől lesz újra elérhető.
Az előrendelés – a karácsonyi díszdobozos kiadásra, valamint a kötet második kiadására – a fortepanmasters@gmail.com e-mail címen intézhető.
Fortepan Masters | Web | Instagram | Facebook
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.