A sorozatok témai között találunk kisállat krematóriumot, Walter Gropius mesterházakat és kínai építkezést madártávlatból.

Kihirdették a Sony World Photography 2021 díjazottjait. Építészet kategóriában megnéztük a Szakmai és a Nyílt Verseny díjazottjait. A profik mezőnyének győztese Tomáš Vocelka cseh fotós lett Örök vadászmezők című sorozatával, ami egy korábbi katonai bázis helyén kialakított kisállat krematóriumot mutat be.

I. helyezett
Tomáš Vocelka (Csehország)
Örök vadászmezők (Kisállat krematórium – építész: Petr Hajek)

Az egykori drnovi katonai bázis már 17 éve elhagyatottan állt, amikor két barát, Martin Chlum és Michal Seba megvásárolták a lepusztult létesítményt, hogy álmukat megvalósítva, kisállat-temetőt hozzanak létre benne. Petr Hajek cseh minimalista építész segítségével alakították ki az Örök vadmászmezők nevű temetőt, amely egy ravatalozó helyiséget, egy krematóriumot és körülbelül 40 hektárnyi környező földterületet foglal magába. A kisállat-temetőt egy korábbi cikkünkben mi is bemutattuk már.

Copyright: © Tomas Vocelka, Czech Republic, Winner, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards

II. helyezett 
Frank Machalowski (Németország) 
Meisterhäuser Bauhaus-Dessau

„Az elmúlt években számos alkalommal kerestem fel és fényképeztem Walter Gropius mesterházait Dessauban. A képek a Multiexpo nevű sorozat részei, mindegyik filmre készült, többszörös expozíció alkalmazásával.” - Frank Machalowski

Copyright: © Frank Machalowski, Germany, Finalist, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards

III. helyezett 
Gu Guanghui (Kína)
Az építési terület himnusza 

„A munkám miatt gyakran járok a kínai Csöcsiang tartományban található Ninghai megyében. Egy drón segítségével minden nap lefotóztam az építkezésen zajló munkálatokat.” - Gu Guanghui

Copyright: © Guanghui  Gu, China, 3rd Place, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards
Az építészet kategória shortistesei

Peter Franck
Homlokzat 

„A bemutatott képeken homlokzatok láthatók, bizonytalan, hogy milyen célt szolgálnak. Lehet, hogy egy film díszletei vagy egy különleges edzőtábor van mögöttük. Lehet, hogy csak megtámasztott romok. Végülis, nem számít a funkciójuk, mert az építészet művészeti tér lett. Egy olyan tér, amelyet a fény és az árnyékok formálnak, létrehozva egy színpadot. A képek kitágítják a fényképezés határait, elrugaszkodva a letisztult ábrázolástól. Minden lehetségesnek tűnik, és az árnyékok történetekké formálódnak.” – Peter Franck

Copyright: © Peter Franck, Germany, Shortlist, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards

Luca Locatelli
OGR: Az első ipari forradalom katedrálisa

Luca Locatelli sorozatának címében az Officine Grandi Riparazioni (OGR) arra a vasúti járműveket javító műhelyre utal, ami 1895-ben nyílt meg, és 190 ezer négyzetméterével és kétezer alkalmazottjával Európa egyik legnagyobb ipari létesítményévé vált az első ipari forradalom idején. 2003-ban egy 100 millió eurós beruházás lehetővé tette felújítását és átalakítását, hogy Észak-Olaszország egyik vezető kulturális központjává váljon. A Covid-19 első hulláma alatt az OGR-t átmenetileg kórházzá alakították át, a sorozat képei közvetlenül azelőtt készültek, hogy a létesítmény befogadta első betegeit.

Copyright: © Luca Locatelli, Italy, Shortlist, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards

Leonardo Costa Braga
A brazil demokrácia elve

„A fotóesszé a Brazíliavárosban található Praça dos Três Poderes-t, azaz a három hatalom terét és az azon kiállított szobrokat mutatja be. A két szobrot, amik Os Candangos – vagyis A harcosok – néven ismert Bruno Giorgi szobrász készítette, és azokat a munkásokat jeleníti meg, akik Brazília fővárosát építették. (...) Brazília viharos politikai időket él át. A végrehajtó, a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás közötti háború megrendítette a brazil identitást. A harcosok arra késztetnek minket, hogy elgondolkodjunk azon, nincs-e szükség arra, hogy a civil társadalom a három hatalom mellett negyedikként megszerveződjön.” - Leonardo Costa Braga

Copyright: © Leonardo Costa Braga, Brazil, Shortlist, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards
Arvind Jayashankar
München a föld alatt 

„Amikor fekeresek egy új várost, mindig szívesen fedezem fel annak metróállomásait. A müncheni U-Bahn az egyik kedvencem. Szeretem letisztult és szimmetrikus földalatti építészetének változatosságát. Sokan megkérdezik tőlem, hogyan sikerül ilyen üres állomásokat fotózni. Bár néhány dolog eltávolítható az utómunkák során, a minták és vonalak ezt megnehezítik. Így én inkább türelmesen várok a megfelelő pillanatra, és megpróbálom elkapni azt a kamerával.” - Arvind Jayashankar

Copyright: © Arvind Jayashankar, Belgium, Shortlist, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards

Karin Nuetzi-Weisz
Alpesi pajták: A történelem egy része véget ér

„Ezek a festői, szögletes gerendákból álló faházak egyszerű tömbszerkezetekként épültek. A hegyre néző oldalon nagy bejáratuk, a völgy felöli oldalon pedig két apró ablakuk van. Az időjárás, az erős havazás és a csillogó napfény koptatja az épület fagerendáit sötétbarnára. A Stadel, Schüpfen és Maiensäss néven emlegetett alpesi pajtaépület gyakori látvány Ausztriában, Németországban és Svájcban. Nyáron az állatok helye volt, télen mezőgazdasági eszközök és széna tárolására használták őket. Manapság, amikor a tehenek számára is műanyag csomagolásban érkezik a fű, ezeket az alpesi pajtákat egyre kevésbé használják, és lassan kezdenek szétesni.” - Karin Nuetzi-Weisz

Copyright: © Karin Nuetzi-Weisz, Austria, Shortlist, Professional, Architecture & Design, 2021 Sony World Photography Awards
A nyílt verseny győztese építészet kategóriában:

Klaus Lenzen
A kék ablak

A sorozat a düsseldorfi Hyatt lépcsőjéről készült.

Copyright: © Klaus Lenzen, Germany, Category Winner, Open, Architecture, 2021 Sony World Photography Awards

A nyílt verseny győzteseinek névsorán már március 18-án nyilvánosságra hozták, akkor derült ki, hogy a verseny egyetlen magyar nyertese Zih Kata volt Memento című sorozatával tárgyfotó kategóriában. 

Copyright: © Kata Zih, Hungary, Category Winner, Open, Object, 2021 Sony World Photography Awards
 

A Sony World Photography díjakat összesen tíz kategóriában ítélik oda, emellett fődíjat is kiosztanak. Idén az Év Fotográfusa címet, valamint az ezzel járó 25 ezer dollárt Craig Easton (Egyesült Királyság) kapta Bank Top című portrésorozatáért.

Copyright: © Craig Easton, United Kingdom, Finalist, Professional, Portraiture, Sony World Photography Awards 2021


Az összes pályamű megtekinthető a Sony World Photography oldalán.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Telep X 235 – Madách-esszencia analóg fotókon, pólókon és pulcsikon

Telep X 235 – Madách-esszencia analóg fotókon, pólókon és pulcsikon

Egy menő kapszulakollekció, mely kellően mai módon tiszteleg a Madách tér nagysága előtt.

Kik vagyunk az emlékeink nélkül?

Kik vagyunk az emlékeink nélkül?

Kontha Dora SOULSCAPES (Lélekképek) című kiállítása december 23-ig tekinthető meg a TOBE Gallery-ben.

Hirdetés