2023-ban a 2019-2021-es évek munkáit díjazták

A MÉSZ Kós Károly termében Lánszki Regő építészeti államtitkár jelenlétében adta át Finta József távollétében, Zoboki Gábor az év belsőépítésze kitüntetést, melyet 1998-ban alapított Laki Péter, a LAKI Épületszobrász Zrt. alapító-tulajdonosa. A díjat 2023-ban Ottlik György vehette át, akinek munkáját, egy zugligeti bauhaus jegyeket mutató villa belsőépítészetét az OCTOGON Deco 2022/2-es lapszámából mi is szemléztük. A kiváló munka Triász című új sorozatunkban is felbukkant, Hitka András válogatta be kedvencei közé. Gratulálunk a díjazottnak szerkesztőségünk nevében!

 


Három év munkájának eredménye a csendes, zöldövezeti környezetben található, háromszintes, az 1930-as években épült, Bauhaus-jellegű épület átalakítása és felújítása, aminek során néhány, az 1960-as években készült hozzáépítéstől is meg kellett szabadítani a házat. A belsőépítész tervezők, Ottlik György, Cserny Katalin és Szentpéteri András számára is komoly fejtörést okozott az elmúlt évtizedek megörökölt építészeti hagyatéka. A belsőépítészeti kialakítás során elsődleges szempont volt a korszak stílusjegyeinek mai kontextusba helyezése. Részben ezért, részben pedig az új igények miatt, a ház alaprajzát megváltoztatták, a belső válaszfalakat szinte teljesen elbontották.

Bár igyekeztek maximális alázattal és tisztelettel minden, a korra jellemző építészeti elemet megtartani, és ezeknek megfelelő hangsúlyt adni, mivel az épületről nem maradtak fenn eredeti fotók, a tervezést komoly stílustörténeti kutatómunka előzte meg. Küllemét tekintve a homlokzat kialakítása, az antracit, fém nyílászárók, a teraszok állítható, lamellás árnyékolói, a teraszkorlátok, előtetők és burkolatok mind a legkorszerűbb technológiát hordozzák, a gyanútlan szemlélődő mégis azt érezheti, hogy a ház érintetlenül, eredeti állapotban maradt fenn a Bauhaus éveiből. Az autentikusság érzése fokozódik a három szintes ház belső tereiben.
 


Az épület földszintjén kapott helyet a karakteres és látványos fogadótér, amelynek fekete-fehér – ismét csak a Bauhausra utaló – burkolatait olyan berendezési tárgyakkal ellenpontozta a tervező, mint Wittmann tűzpiros, bőrpadja, ami egy faborítású fülkébe építve kapott helyet. Ebből a térből nyílik a vendég mosdó, valamint egy vendégszoba, a hozzá tartozó fürdőszobával. Szintén a földszinten található a háztartási- és gépészeti helyiség, a bortrezor és egy klimatizált kamra is.

Az első emeletre kerültek a közösségi terek, a konyha, a nappali-étkező, valamint a dolgozószoba, a másodikon pedig az intim zónák, a szülők lakrésze és a gyerekszoba található. Különösen nagy gondot fordítottak a részletekre és a csomópontokra a tervezők. Emellett a Bauhausra jellemző stílusjegyek a ház minden részletében tetten érhetők: a lépcsőház vörös színű linóleumától, a visszatérő „tomatenrot” piroson át, az olyan ikonikus bútorokig, mint Breuer Marcel vagy Ludwig Mies van der Rohe székei.
 

Alapterület: 283 m2
Helyszín: Budapest, 12. kerület

Tervezők: Ottlik György, Cserny Katalin, Szentpéteri András


 

 Még több fotó a galériában!


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Eladó Breuer Marcell egyik legfontosabb épülete

Eladó Breuer Marcell egyik legfontosabb épülete

A „Breuer on the Hudson” becenevű házat Breuer egy művész házaspárnak tervezte. 

Mies van der Rohe stílusában tervezett tribünt egy olasz építésziroda

Mies van der Rohe stílusában tervezett tribünt egy olasz építésziroda

A focipályához tartozó lelátót egy berlini múzeum ihlette.

Lombfűrészelt indák alatt - Az újjászületett zugligeti lóvasút végállomás-épülete

Lombfűrészelt indák alatt - Az újjászületett zugligeti lóvasút végállomás-épülete

A volumenét tekintve nem túl nagy projektben közel 20 építész és szakági tervező dolgozott együtt az épület újjászületéséért.

Hirdetés