Interjú Papp Lindával, a CasaLindaStudio alapító-tervezőjével

Papp Linda, a CasaLinda Studio alapítója és tervezője gyerekkori flow-élményére építkezve hozta létre azt a kis irodát, amelyben egyedi hanggal, érzékeny megközelítéssel alkot egészen különböző területeken. Portfóliójában az elegáns high-end lakóingatlanok mellett az utóbbi évek emlékezetes S/ALON kiállítási terei, balatoni nyaraló és orvosi rendelő is megtalálható. Kezei között a sokféleség mégis rendezett egésszé, mindent átható harmóniává szelídül, és a végeredményben a szépség a tisztasággal, az alkotói energia felszínre törésének őszinte örömével találkozik. Interjú az OCTOGON Deco 2023/4-es lapszámából.

 

Fotó: Molnár Böbi

 

Hogyan indult a karriered, miért lettél belsőépítész?

Mint a legtöbb gyerek, én is sokat gondolkoztam arról, mi legyek, ha nagy leszek. Javíthatatlan álmodozóként elég sok lehetőségbe beleéltem magam, és bár leginkább a színészet vagy a tanári pálya vonzott, ezek nem tűntek a legjobb választásnak, ezért tovább kerestem. Érdekeltek a kézműves foglalkozások, szerettem kisebb tárgyakat, edényeket, szobrokat készíteni, majd ilyesmiket nézegetni a boltokban. Édesanyám akkoriban külföldi lakberendezési magazinokat vásárolt, amiket persze én is serényen lapozgattam, és arra lettem figyelmes, hogy amikor bújtam a lapokat, megszűnt a tér és az idő, és csak úsztam, elvesztem a képek világában. Ma már tudjuk, hogy ez a flow-élmény. Ez annyira magával ragadott, hogy eldöntöttem, ez lesz a fő irány.


Építészmérnöki diplomát szereztél, de talán ugyanilyen fontos, hogy sokat képezted magadat is.

Belsőépítészeti képzés nem igazán létezett akkoriban, ezért építészmérnöknek tanultam. Jó néhány év kemény tanulást és némi szakmai tapasztalatot követően éreztem, hogy valami még mindig nem stimmel: nem találtam a helyem a szerkezeti csomópontok és a jogi előírások között, hiányoztak a kézzel is tapintható finomságok, a tárgykultúrával és a mindennapi életünket meghatározó sok szép részlettel való foglalatoskodás. A szakmán belüli autodidakta átképzést követően, most végre azzal foglalkozom, amivel mindig is szerettem volna.


Saját stúdiód, a CasaLinda sokkal több, mint egy belsőépítészeti iroda.

A CasaLinda Studiót a kezdetektől egy multidiszciplináris műhelyként képzeltem el, ahol azon felül, hogy belsőépítészeti tervezést végzünk és azt megvalósítjuk, készítünk építészeti koncepciókat, tervezünk bútorokat, tárgyakat, burkolatokat vagy akár új anyagokat, szakmai rendezvényeket és utakat szervezünk, kézműveskedünk, festünk, szobrászkodunk, könyvet írunk, kiállítást rendezünk, közösséget építünk és még ki tudja mi mindent csinálunk... A legfontosabb, a tetteimet mozgató és összefűző, mélyen gyökerező szándék, egy folyamatosan és progresszíven alakuló olyan cél, amely az emberek és a többi teremtmény, a természet együttélésének kiegyensúlyozott szimbiózisára törekszik. Ha ehhez az kell, hogy évekig tanulmányozzak egy másik szakmát, akkor abba az irányba fogom képezni magam, ergo magamat alakítom a céljaimhoz, és ha kell, nem csak földrajzi, hanem eszmei értelemben is átlépem a szükséges határokat.
 

Csopaki nyaraló praktikus alaprajzzal, mai tömegekkel, tájba illeszkedően. Fotó: Papp Linda

Ebben a sokrétű tevékenységben egy kis csapattal dolgozol együtt. Hogyan alakul a munkaszervezés, milyen feladatokat végzel szívesen te magad és mi az, amihez partnereket vonsz be?

Alapvetően szeretek kézben tartani mindent, de mára egyre több részfeladatot tudok delegálni. Az ügyfelekkel elsősorban én tartom a kapcsolatot és a kreatív tervezési fázist is szinte kizárólag egyedül végzem, ebben egyébként jól jönne némi ellensúly. Korábban minden látványtervet én készítettem, de ez akkora feladat, hogy a legutóbbi projekthez már külső segítséget vontam be.

Évek óta együtt dolgozom egyik legkiválóbb kollégámmal, Dunai Virággal, aki nagyon precíz és a századik variálásomat is higgadtan kezeli. Ő az, aki a látványtervek alapján minden műszaki rajzot és konszignációt elkészít, persze a részletek kidolgozásánál sokat konzultálunk. Nem ritka az sem, hogy építészeti feladatokkal találnak meg, amire szintén van társtervező kolléga, akit be tudok vonni. Ezen felül vannak már grafikus, tárgytervező, kert- és tájtervező és egyéb területeken dolgozó partnereink, akiket egy komplex feladat esetén szintén hadba tudok állítani.
 

Díjnyertes lakás a Galgóczy utcában, ahol a tervező szabadon alkothatott, a terv pedig magas minőségben valósult meg. Fotó: Palkó György

Min dolgozol éppen? Mesélj a jelenlegi munkáitokról!

Jelenleg három magas presztízsű villán dolgozunk, egytől egyig csodálatos feladatok, ráadásul mindegyik villa építészeti tervezését is a partnereimmel végeztük. Az egyik villa egy új építésű ház lesz, ahol a tágas, áramló terekben a natúr szín- és anyagpaletta lesz megfűszerezve wabi sabi jegyekkel. A két másik villa felújítás, nagypolgári és art deco stílusban. Közben pedig készültünk az idei S/ALON kiállításra is, ahova idén két enteriőrt terveztem.
 

A Porsche designgarázs terve a 2021-es S/ALON kiállításra. Technológia, tempó és az ember érzékeny találkoztatása. Fotó: Barbay Csaba

„Léptékében változatos, szándékában progresszív és határokon átívelő” – így jellemzed a munkáitokat. Kifejtenéd ezt egy picit?

Jelenleg túlnyomórészt magyarországi lakóingatlanok belsőépítészeti tervezésével foglalkozom, de olyan feladatokat is örömmel végzek, melyek a design határterületeiről érkeznek, a világ bármely pontjáról. Az alkotóenergiáim szerteágazóak, számos területen igyekszem őket kibontakoztatni. Én úgy látom az építészetet, mint egy hatalmas ernyőt, ami alatt megszámlálhatatlanul sok műszaki, gazdasági, jogi, kereskedelmi és művészeti szakma található. Hiszek abban, hogy a specializálódás vezet a valódi profizmushoz, de az élet különböző területein való eligazodás számomra nem csak élményt, hanem a szakmámban való fejlődést és magabiztosságot is jelenti.
 

Modern, elegáns budai lakás, amelyet átjár a természet. Áramló terek, izgalmas részletek a Hegyhát utcából. Fotó: Palkó György


CasaLinda Studio | Web | Facebook | Instagram

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

BEST OF DECO 2022 | Szuper budai lakás
  • 2023-01-02 11:00
  • Deco

BEST OF DECO 2022 | Szuper budai lakás

A CasaLinda Stúdió tervezésében.

Belül tágasabb
  • 2022-10-05 09:00
  • Deco

Belül tágasabb

Szuper budai lakás a CasaLinda Stúdió tervezésében.

Öko-logikus Építészet 2021

Öko-logikus Építészet 2021

Ördög a részletekben – angyali csomópontok – konferencia június 10-én, ezúttal  akár már személyes részvétellel is...

Hirdetés