A Mistudio legfrissebb belsőépítészeti projektje.

Klasszikus és modern, nagyvonalú, mégis letisztult, történeti értékeket integráló enteriőr Budapest II. kerületében, ahol az építéskorabeli, 1909-es alaprajzhoz is csak minimálisan – jelentősebb falmozgatások nélkül – nyúltak hozzá a Mistudio fiatal építészei. A 31b elnevezésű projektet a tervezők leírásában közöljük.
 


Az 1909-ben épült, szecessziós stílusú épületben található 115 négyzetméteres, erkélyes lakás átalakításának tervezésénél fontos szempont volt az értékmegőrzés és a polgári miliő tovább éltetése. Ugyanakkor a nagyrészt eredeti alaprajzi elrendezést az eltelt évtizedek alatt radikálisan megváltozott igényekhez, életformához kellett igazítani.

A számos közös tevékenység és a kisgyermek élet- és játszóterének kitágítása mellett a továbbra is megmaradt elementáris igény az elvonulásra megkívánta a helyiségek funkcióinak újragondolását. A konyha-étkező újra pozicionálásával átlátható és egybenyitható térkapcsolatok jöttek létre, amivel a 34 négyzetméteres nappali még tágasabbnak hat és a hátsó kertekre néző erkély is szerves kapcsolatba került a közösségi terekkel.
 


A kisméretű cselédszoba falának bontásával, az eredeti konyhával összenyitva egy délre tájolt, teljes értékű szobát kaptunk, azaz a korábbi, a nappali plusz három szoba elrendezés nem változott. Egy új vizesblokkot is ki tudtunk alakítani, amely a korábbiakhoz hasonlóan a középfolyosóról közelíthető meg. Az eredeti, gerébtokos ablakokat és a részben üvegezett, elegáns ajtókat, réz kilincseket, a tölgyfa parkettát felújítottuk. 

Az anyag- és színválasztás is az 1910-es 20-as éveket idézi, finom kontrasztokra épül. Az olasz Alfalux terrazo burkolat jól harmonizál a fürdők nagyméretű kék illetve bézses graslapjaival és a beépített, egyedi tervezésű tölgyfa bútorokkal. A szintén egyedi tervezésű konyha ANTOLINI gránit pultja szoborszerű látványt nyújt a nappaliból átnézve.
 


Az ARTEMIDE olasz világító testek és a mennyezeti függesztékek formavilága jól illeszkedik a kortárs festményekhez és grafikákhoz. Összességében nagyvonalú, letisztult, a történeti értékeket integráló enteriőr jött létre, amely – mivel nem követ semmilyen aktuális trendet – évtizedekig szerethető és használható marad. 

 

Tervezők: Mistudio – Bálint Ábel, Debrei Nóra
Helyszín: Budapest
Alapterület: 115 m2



Mistudio | Web | Instagram


 

További képek és rajz a galériában!


Octogon Deco Magazinunkra itt tudsz online előfizetni.

A magazin a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Jön a hetedik Caracalla Design Days

Jön a hetedik Caracalla Design Days

2019 októberében ismét megnyitja kapuit a belsőépítészek által leginkább várt szakmai kiállítás, a Caracalla Design Days.

Egy étterem, ahol mindenről a lazac jut az eszedbe
  • 2019-10-10 08:00
  • Deco

Egy étterem, ahol mindenről a lazac jut az eszedbe

A belső designt az étterem séfje, Helene Darroze ihlette. 

Elindult a nevezés Az Év Irodája versenyre

Elindult a nevezés Az Év Irodája versenyre

Új kategóriákkal és design kiállítással ünneplik Az Év Irodája verseny évfordulóját.

Hirdetés