Az egykori bérház hangulatát és adottságait indusztriális jegyekkel ötvözték.

Ritkán látni olyan loftalkást, amit a belvárosban, egy korábbi bérház félemeletén alakítottak ki. Kozma Péter grafikus, filmrendező, a kArton Galéria tulajdonosa és Bátonyi Éva belsőépítész új otthona az egykori bérház hangulatát és adottságait indusztriális jegyekkel ötvözi.

Fotó: Kövesdi Réka

Annak idején a kArton Galériának kerestek helyet, amikor rábukkantak erre az utcafrontos, félemeleti ingatlanra a belvárosban.

„A házmesterlakás előtti hat méteres belmagasságú térben korábban a főlépcső futott, de a helyén akkor már a ház közös tulajdonában lévő helyiség állt, ami raktárként funkcionált. Úgy gondoltam, ha ezt a részt is hozzá lehet csatolni a lakáshoz, akkor megéri belevágni” – emlékszik vissza a kezdetekre Bátonyi Éva, aki bár ipari formatervező szakon szerezte második diplomáját, közel két évtizede belsőépítészként dolgozik.

Így találta meg a helyét ebben a Quittner Zsigmond tervezte, 1890-es évek közepén emelt épületben a kArton Galéria, ami tizennyolc éven át filmprodukciós cégükkel együtt működött az ingatlanban. Mikor Éva és Péter néhány éve eladták korábbi svábhegyi lakásukat, Éva elkezdett ingatlanokat nézni, először Budán, majd kibővítette a kört Pestre is.

Fotók: Kövesdi Réka

„Hosszas keresgélés után sem találtam olyan lakást, ami megfogott volna. Ekkor merült fel az ötlet Péter részéről, hogy alakítsuk át a galériát. Mivel korábban már én is többször elképzeltem, hogy milyen lakást lehetne belőle tervezni, egyértelművé vált, hogy ezt kell tennünk” – meséli Éva, aki perfekcionizmusától vezérelve, hihetetlen aprólékossággal és kutatómunkával, közel egy éven át tervezte új otthonukat.

Csakúgy, mint a galéria kialakításánál ezúttal is kibontották a falakat, jó léptékű, ötletes beosztású és rendkívül karakteres stílusú otthont hoztak létre. Már a bejárat olyan impozáns, mintha a belső udvarról egy különálló házrész fogadna, ahol íves vonalvezetésű lépcsők vezetnek a különleges eljárással készült bejárati ajtóhoz. Az ipari hangulatot idéző hatalmas ablakokkal, hajlított vasból készült lebegőlépcsőkkel kialakított belső térben a szinteltolások és a belső kétszintes megoldások látványos átlátásokat produkálnak. A bravúros térszervezés mellett minőségi anyagokkal, kifinomult ízléssel válogatott berendezési tárgyakkal és műalkotásokkal berendezett helyiségekben egyedi kortárs eklektika és meghitt, otthonos hangulat uralkodik.

A cikk nyomtatásban az Octogon Deco Magazin Loftok című mellékletében jelent meg.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Acélrács és medúzaraj a designlámpákon

Acélrács és medúzaraj a designlámpákon

Márciusi designlámpa guide a Be Light!-tól.

LEGO óra ketyeg a Cordia otthonokban

LEGO óra ketyeg a Cordia otthonokban

Különleges ajándékkal várja új otthonukba beköltöző vásárlóit a Cordia. 

Hét nyomós érv a Carboland hőszigetelés mellett

Hét nyomós érv a Carboland hőszigetelés mellett

Carboland hőszigetelés a BodrogiBau Kft-től.

Hirdetés