Több évszázados barokk lakóház felújításával jött létre iskolai könyvtár Sopronban

Erről szóló cikkünket a 200-as, 2025/4-es lapszámunkból közöljük.

Különleges, új „bejáratot” kap a veszprémi várnegyed

A várnegyedbe tervezett lift megépítésének legfontosabb célja a lehető legmagasabb szintű akadálymentesítés.

Újra keresztelőkápolna lesz a veszprémi Szent György Kápolna

A Július 19-én és 20-án a vezetett séták a várnegyed legősibb emlékét is érintik.

Gyalogból királynő – Irodaház lett a Molnár utca 28. alatti palotából

A historizáló emlék felújításán túl, végre az 1990-es évek hozzáépítéseit is értékként kezelték a Wagner-palota projektnél. Erről szóló cikkünk a 199-es, 2025/3-as lapszámunkból közöljük.

Az időutazás hasznáról

Gondolatok a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téren álló épületének felújítása kapcsán - Írásunkat a 198-as, 2025/2-es lapszámunkból közöljük.

Elkészültek a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház új harangjai, hazatért az „Öreg Mihály” is

Testközelből is meg lehet nézni a főszékesegyház harangjait a következő napokban.

Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a veszprémi várnegyedben

A látogatók előtt nemcsak az alsó szintet nyitják majd meg, de ünnepi alkalmakon az eddig szinte teljesen ismeretlen emeleti részt is.

Zaklatott sorsa volt ennek a jellegzetes zuglói háznak, de megmenekült

Több alá-mellé-ráépítést átélt ez a családi ház, a felújításával azonban kerek egész lett. Erről szóló cikkünket a 145-ös, 2018/5-ös lapszámból közöljük.

Máris csúszik az otthonfelújítási program indulása

Eredetileg június 3-án indult volna az otthonfelújítási hitelprogram, de problémák léptek fel.

Visszatért az élet Benczúr Gyula egykori kúriájába

Felújították a híres magyar festőművész által egykor birtokolt kúriát Benczúrfalván. Erről szóló cikkünket a 189-es, 2024/1-es lapszámból közöljük.

Elkészült az Esterházy-kastély felújítása és kiállítása Balatonfüreden

A kastély a műemléki megújuláson kívül egy kortárs szárnnyal, benne pedig egy izgalmas új kiállítással gazdagodott. 

Már közérthető illusztrációk is segítik a tervezést a HuGBC társasház felújítási útmutatójában

Hasznos információk következnek tervezőknek és azoknak, akik felújítandó társasházban élnek.

Notre-Dame: öt évvel a tűzeset után, hol tartunk most?

A tervek szerint idén december 8-án nyitja kapuit a párizsi Notre-Dame, miután befejeződik a 2019-es tűzesetet követő helyreállítás legjelentősebb szakasza. A munkálatok elképesztő dokumentáltsággal folynak a nyilvánosság előtt, és már lekerültek az állványok Viollet-le-Duc elpusztult tornyának másolatáról is. 

  • 2024-05-02 11:47
  • Deco

Alig 7 négyzetméteres a világ legkisebb, szaunával is ellátott apartmanja

A Rotterdamban található apartmanban pezsgőfürdő is van, a hálószoba belmagassága pedig alig több mint egy méter.

Játékos bölcsődei műemlék gimnasztika

A Zsuffa és Kalmár Építész Műterem gyerekeknek tervezett

„Most van itt az idő, az alkalom”

Egy Lechner mű, a Postatatkarék épületének továbbélése a 21. században.

Megújulhat a Clark Ádám tér

Élhetőbbé és barátságosabbá válhat Budapest ikonikus tere

A Vaslady új színben

Elkészült a Nyugati Pályaudvar felújítása

Nagykörút_ON

A Főváros és az érintett kerületek együttműködésében újul meg a Nagykörút

Hirdetés