A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.
A LafargeHolcim nemzetközi pályázatára építészeti projektekkel és tervekkel lehet jelentkezni a fenntarthatóság jegyében.
A MÉK és MÉSZ közösen Diplomadíj 2019 címmel pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves osztatlan képzésben, vagy az osztott, alap- és mesterképzésben végzett hallgatók részére.
Egyetlen magyar résztvevőként jutott tovább az “új Žižkov városközpont” megformálására kiírt pályázaton a magyar csapat.
Két alkotás valósulhat meg, cél a kisközösségek támogatása.
A díj arra törekszik, hogy kiemelje az építészet központi szerepét a táj kialakulásában.
Június 14-ig nyújthatják be munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői a 2019-es Év háza pályázatra.
A győztes hazai tervezők alkotásait egy 50 négyzetméteren standon fogják bemutatni.
Az MTA Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki Állandó Bizottság és az MTA Településtudományi Állandó Bizottság által szervezett konferencia.
Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek jelentkezhetnek környezetük újjávarázsolására, kültéri falfelülettel is.
A Lechner Tudásközpont nyílt, országos építészeti ötletpályázatot írt ki családi házak tervezésére.
A Kortárs Építészeti Központ utazási támogatást, együttműködési és tanulmányúton való részvételi lehetőséget nyújt fiatal építészeknek és irodáiknak, melynek célja, hogy a szakmai kapcsolatépítést, az új ötletek, jó gyakorlatok megosztását elősegítse.
A Mood for Wood nemzetközi workshop design szakokon tanuló hallgatókat céloz meg Lengyelországból, Csehországból, Magyarországról és Szlovákiából, a helyszín pedig Poznań.
"A szegedi papucs újragondolása" a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Szegedi Papucsért Alapítvány közös pályázata.
A legrangosabb hazai design pályázatot negyvenedik alkalommal hirdetik meg.
Idén is indul az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása.
Kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar hallgatóinak a Columbus utcai díszletraktárról készített munkáiból.
A győztes terv fogja megjeleníteni az egész világon az esemény programjait.
Gyula Város Önkormányzata ötletpályázatot hirdet GYULA VÁROS, KÖRÖS-PARTI „TERASZ” KÖRNYEZETRENDEZÉSI TERVEZÉSÉRE témában.
Az egri járási hivatal épületének tervpályázata.