Kétéves előkészítési, engedélyezési és kivitelezési munkálatokat követően átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programjának hatodik helyreállított műemlékét, a Somogy vármegyei Ádánd melletti Hetyei templomromot.
A DVM tervezésében valósult meg egy budapesti magánkórház bővítése.
Az ösztöndíj célja, hogy méltó és érdemi támogatást nyújtson a kiemelkedően teljesítő hallgatóknak.
Magyarország első branded residence lakóépülete új korszakot nyit az ultraprémium lakások piacán.
A bontási munkálatok július végén kezdődnek és 2026 elejéig tartanak.
Újabb fejezetet nyit a Market Építő Zrt. a jövő generációi iránti felelősségvállalási programjaiban, amiket a cégen belül a Tudásépítő Team és Karrierépítő programok fémjeleznek.
2024-ben nettó 307 milliárd 407 millió forintos árbevételt és 30 milliárd 513 millió forintos adózott eredményt ért el a Market Építő Zrt., megerősítve ezzel több mint másfél évtizedes piacvezető pozícióját a magasépítésben.
Különleges lakófejlesztés kezdődik hamarosan Budapest a Gellért-hegy lábánál, a Kemenes utcában.
A BEM Center irodaházat és Kimpton BEM Budapest Hotelt is díjazták.
Több ROM Vándor helyszínt is meg lehet látogatni egy hosszú túra keretében.
Átadták a megújult Varjaskéri templomromot Somogyszentpálon.
Interview with Marcel Wanders, Kimpton BEM Budapest interior designer. The article originally appeared in the Octogon Magazine 'Kimpton BEM Budapest' special issue.
A Bem téren nyílt új hotel belső tereinek tervezőjével beszélgettünk, ahol fény derült arra, milyen metódus alapján álmodták meg a design arculatát. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.
Letették az áruházlánc új logisztikai központjának alapkövét Kiskunfélegyházán.
A volt Radetzky-laktanya ügye egy évekig húzódó műemlékes és fejlesztői disputa tárgya volt. A historizáló épület főhomlokzata mögött a 3h építésziroda tervei és Marcel Wanders sajátos világa öltött testet - a szállodáról készült különszámunkban Csillag Katalinnal, a hotelrész vezető építészével készítettünk interjút.
Eddig nem látott fotókon az új budapesti hotel Marcel Wanders által tervezett belső terei. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.
A magyar tulajdonú építőipari vállalatok között élenjáróként, harmadik alkalommal készítette el ESG jelentését a Market Csoport.
Az Icomos-díjas, Market Építő Zrt. által elindított ROM Vándor program Csákányospusztán adta át a legújabb helyreállított romemléket.