EGYEDÜLÁLLÓ KÜLÖNDÍJJAL TÉRT HAZA A MAGYAR CSAPAT A WOMEN STARTUP COMPETITION EUROPE LONDONI DÖNTŐJÉBŐL.

A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa. 
 
A Women Startup Competition idén negyedik alkalommal látta vendégül a női alapítói többségű vállalkozásokat. A verseny kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepvállalásának fontosságára a startup szektorban is illetve, hogy a csapatok lehetőséget kapjanak a nemzetközi bemutatkozásra, potenciális befektetők előtt. 

 
A versenyre nem csak női résztvevők jelentkezhettek. Az egyetlen kitétel a legalább 50%-os női jelenlét volt a cégvezetői gárdában. A szervezők szeretnék, ha az új cégalapítók szem előtt tartanák a kiegyenlített nemi arány biztosítását vállalkozáson belül, alkalmazotti és alapítói szinten is. Továbbá azt remélik, hogy ez a pozitív és tanulságos élmény a verseny kimenetelétől függetlenül is motiválja majd a versenyzőket, és segítséget nyújt az ötletek alaposabb kidolgozásában. 
 
A döntőbe jutott startupok ötnapos, intenzív szakmai felkészítésen vettek részt, ahol nemzetközi mentorgárda segítségével tovább gondolhatták, tökéletesíthették, fejleszthették működő üzleti modelljüket és szakmai bemutatkozójukat. A felkészítésen olyan témákkal találkozhattak, mint a termék koncepció fejlesztése, piacra lépési stratégia, tárgyalás technikai alapok, befektetési jog, testbeszéd, önismeret, és márkaépítés. Dehelán Gábor, vezető mentor által összeállított felkészítő gárda tagjai között helyet kapott például Sindy Foster, az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyaránt jelenlévő PR&marketing ügynökség valamint a mylittlespace.co.uk alapítója; Kurucz Andrea, szabadúszó trend specialista, márkastratéga; Szántó Péter – sorozat vállalkozó, TEdx előadó, lean startup specialista; illetve Alexandra Isenegger, a startupok jogi támogatására létrejött Linkilaw alapító ügyvezetője.
 

 
A kétperces prezentációk után a csapatok az ötletek megvalósíthatóságával kapcsolatban kaptak kérdéseket a zsűritől. A zsűri a prezentációkat ötlet kivitelezhetősége, üzleti potenciál, előadói és ötletgazdák szempontból is vizsgálta: Dr Reich Lajos, a Quantum Leap Incubator-tól, Főzy Bory, a HiVentures képviseletében, Paul Dowling, a Dreamstake Ventures-től és Bo Ji, a CKGSB Europe képviselőjeként értékelte az előadókat. 
A verseny első három helyezettje a következő ötletekkel pályázott: 
 
1. PELVIFLY [Lengyelország]: A PelviFly egy mobil applikáción keresztül irányítható intimtorna berendezés, amely segítségével az intimtorna a napi rutin részévé válhat. Az applikáció különböző problémák megoldását hivatott segíteni, megfelelő gyakorlatok ajánlásával, úgy mint: szülés utáni rehabilitáció, egészségmegőrzés vagy fokozott sportolás következtében fellépő izom megnyúlás, amely inkontinenciát vagy szexuális problémákat okozhat. https://pelvifly.com/en
 
“A londoni siker hatalmas energia löketet adott, ami segít abban, hogy még keményebben dolgozzunk annak érdekében, hogy az intim torna lehetősége minden nő számára elérhető, biztonságos, rutinszerű, otthon elvégezhető tevékenységgé válhasson!” – Urszula Anna Wójtowicz, CEO, Pelvifly
 
2. FOPO [Németország]: A FoPo fellépve a zöldség és gyümölcs pazarlás ellen, üzleti alapú étel elosztó rendszer kiépítésén munkálkodik, amely a szavatossági idő lejárta előtt konzerválja a kidobásra ítélt élelmiszereket porított vagy szárított formában. A módszerrel, akár 2 évvel is megnövelhető az ételek élettartama. Az így tárolt zöldségeket és gyümölcsöket később ízesítéshez, sütéshez, főzéshez használhatjuk fel, de főleg a fejlődő országok számára jelenthet megoldást az élelmiszer utánpótlás biztosítására. https://www.myfopo.com 
 
„Úgy éreztem, hogy éppen most formáljuk a szupernők közösségét, akik nagyon profik és célorientáltak, de ugyanakkor törődnek egymással és támogatják is a másikat.” - Adriana Bałazy, Co-founder, FoPo
 
3. TWIPES [Anglia]: A Twipes nem más, mint egy anti-bakteriális, környezetbarát, nedves törlőkendő, amely vízben 100%-ban oldódó természetes, vegyszer mentes anyagokból készült és a meglévő WC papír tartóra illeszkedik. A lehúzás után vízzel érintkezve szinte azonnal természetes alkotóelemeire bomlik. https://www.twipes.co.uk
 
"Nagyon inspiráló volt látni, hogy mindenki ennyire igyekszik a legjobbat kihozni a versenyből. Sokat tanultam magamról is az öt napos felkészülés alatt." - Elle McIntosh, Co-Founder and Director of Operations at Twipes.
 
A Kínai különdíjat a HEATVENTORS [Magyarország] érdemelte ki, aki innovatív technológiát kínál a hőenergia tárolására - akár fűtési vagy hűtési rendszerekbe. A Külön díj Kínában biztosít négyszeri bemutatkozási lehetőséget helyi és nemzetközi nagybefektetők előtt. https://www.f6s.com/heatventorshttps://www.f6s.com/heatventors 
 
A Közönség Díj - amely a támogatói jegyek vásárlásából jött össze a 7 elődöntő és a döntő során - a FASHIONTOURI [Ausztria] csapatához került, akik geotargeting és automatikus viselkedésvizsgálattal működő, azonnali lokális vásárlást segítő alkalmazást fejlesztenek. Az alkalmazás városnézés közben segít felderíteni a környék divatnevezetességeit, valamint a számunkra érdekes akciókat és újdonságokat. http://www.fashiontouri.at/ 
 
A most felvonult csapatok vezetői tehetségben, ötletben és megvalósításban példát mutathatnak a következő évek generációinak. - mondta Müller Tamás alapító - Mi pedig a jövőben számos új lehetőséggel fogjuk tudni támogatni őket és az őket követőket, hiszen több országban még több elődöntő és felkészítő eseményt fogunk tartani. Mellette pedig elindult inkubátorunk is ahol már az idei év végén 10-15 csapatot szeretnénk hosszabb, 3-4 hónapos mentorprogramunkban a nemzetközi piacra lépésben támogatni. Ehhez persze nagyban hozzájárulnak azok a nagyvállalati- és befektetői támogató partnereink, akikkel az “okos” szponzorációs csomagjainkon túl, közös innovációs- és startup integrációs projekteken is dolgozunk. 
 
forrás: sajtóközlemény



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

15 startup került be a BME inkubációs programjába

15 startup került be a BME inkubációs programjába

A csapatok eddig mintegy 175 millió forint befektetéshez jutottak.

Ültess ceruzát, fa lesz belőle!

Ültess ceruzát, fa lesz belőle!

A Sprout nevű dán startup megalkotta a jövő ceruzáját.

Betonból készít villanykapcsolókat egy magyar startup

Betonból készít villanykapcsolókat egy magyar startup

Egy kampány keretében most 300 lelkes jelentkezőt keresnek, akik megrendelik a termékeket.

Hirdetés