A Blinken OSA Archívum kiállítása február 2-án nyílik. 

“A sarló és kalapács” vagy a “vörös csillag” még mind a mai napig jól ismert kommunista jelképek, de hogyan értelmezhezőek olyan egyszerűbb szimbólumok – mint a “Nap”, vagy a “könyv” – egy kommunista olvasat szerint? 1974-ben a művészettörténész Aradi Nóra, a szocialista realizmus mindenható védelmezője Magyarországon, megírta A szocialista képzőművészet jelképei című könyvét, melyben összegyűjtötte a “szocialista művészet” legfontosabb ikonjait és szimbólumait, megvizsgálva a különböző jelentéseket, amelyek hozzájuk kapcsolódhatnak, és felsorolva a helyzeteket, amelyben előfordulhatnak. Az így létrejött kézikönyv nem csak a művészek és a közönség számára bizonyult hasznos segédeszköznek, hanem egyben egyedülálló dokumentuma is a szocialista és kommunista képiségnek, mely mintegy negyed századdal a kommunizmus bukása után egy olyan vizuális segédeszköz szerepét is betöltheti, amely segít lefordítani a múltat az 1989 után született generációk számára.
 
Ez a kommunista Ikonológia, Cesare Ripa 17. századi úttörő könyvéhez hasonlóan, messze túllép egy egyszerű vizuális szótár keretein, hiszen a szó legszorosabb értelmében őrzi és mutatja meg a korszak világképét. A szocialista művészet jelképei című kiállítás ezt a vizuális szótárat értelmezi kritikailag újra Kelet-és közép-európai kortárs művészek segítségével, miközben szerzőjének szerepét is megvizsgálja a huszadik század második felének magyarországi művészettörténetében.
 
Meghívott művészek:
 
Erik JANEČEK / APART Collective (SK), Adéla BABANOVÁ (CZ), Anna BAUMGART (PL), FOKUS GRUPA (CR), GALÁNTAI György (HU), GRÓF Ferenc (HU), LITTLE WARSAW (HU), Jan PFEIFFER (CZ), RANDOMROUTINES (HU), Katarina ©EVIĆ (HU), SOCIÉTÉ RÉALISTE (HU/FR), SZALAY Péter (HU)
 
Kurátor: SZÉKELY Katalin
Az Aradi Nóra szerepét bemutató rész kurátora: MÉLYI József
Kurátorasszisztens és kutatás : GÁL Csaba
 
Vera and Donald Blinken Open Society Archives
1051 Budapest, Arany János utca 32.
www.osaarchivum.org
 
Jan PFEIFFER: Předtím, neµ jsem tam byl / Before I Was There, 2008
animation film, 4’40’’; a művész jóvoltából

MEGNYITÓ 2017. Február 2., 18:00
 
A kiállítást megnyitja SZÉKELY Iván Blinken OSA Archívum
MÉLYI József művészettörténész




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A jövő fürdőszobái

A jövő fürdőszobái

Változás a trendben – az AREZZO design kutatása és pályázata.

Szombaton nyílik a VI. TEXHIBITION

Szombaton nyílik a VI. TEXHIBITION

Finn és magyar textilművészek kiállítása a FUGÁ-ban.

Hirdetés