Van-e ma a hazai designereknek megfelelő szakmai képviselete? És ha igen, vannak egyáltalán anyagi forrásai a szakmai képviseletnek, és hol vannak a mecénások? 

Van-e ma a hazai designereknek megfelelő szakmai képviselete? És ha igen, vannak egyáltalán anyagi forrásai a szakmai képviseletnek, és hol vannak a mecénások? Hol a vannak a képviseletet támogató piaci szereplők, akik sokszor jól profitálna k a designból? Fal áll vagy híd köti össze a fiatal és az idősebb tervezői generációkat?  Milyen változás kell a hazai designoktatásban, és lesz-e a Zsennyei Műhely továbbképző központja a hazai designnak?  Lokál vagy globál? A továbbiakban ezekre (is) keressük a választ. Kikkel? Idén éppen 25 éves a Magyar Design Kulturális (közhasznú) Alapítvány. Design témájú alapművek kiadása, pályázatok, kiállítások megrendezése mellett a jövőre már 40 éves (!) Zsennyei Műhely szervezője. Az Alapítvány elnökével, prof. dr. Lelkes Péterrel, Nagy Alexandrával, a kuratórium frissen megválasztott alelnökével, és a kibővült kuratórium* két tagjával, Zalavári Józseffel és Molnár L. Péterrel beszélgettünk.

Molnár Szilvia: Hol a helye az Alapítványnak a mai, hazai kulturális közegben? 
 
Lelkes Péter: Itt egy kicsit ki kell térnem arra, hogy minek a hiánya hívta életre az Alapítványt 1992-ben. Ez a rendszerváltás utáni időszak, amikor pár év alatt egyértelművé vált: a design különféle területei – és ezek között különösen az ipari területekkel érintkező ipari formatervezés – nehéz helyzetbe kerültek. Megszűnt a korábbi gazdasági környezet, bejött a szabadpiac, ami új helyzet elé állította a tervezőket, de az is nyilvánvaló lett, hogy a tervezők szakmai képviselete sem megoldott. Folyamatosan változott, változik a piac, a tervezőművészek is próbálnak alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez, viszont a szakmai képviseletük ma sem kielégítő. Létezik persze a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, de a működési struktúrája túlhaladott, vannak szakosztályok, amelyek jól és láthatóan működnek, de néhány csak vegetál. Aktív a Magyar Formatervezési Tanács, fontos feladatokat lát el, de a szakmára tekintve, elsősorban nagyobb, összefogó stratégiai, kormányzati szerepeteket visz. Hogy miért érezzük azt, hogy fontos a jól szervezett szakmai képviselet? Mert világosan látható, hogy ma itthon, így az Európai Unióban egyre nagyobb jelentősége van az ún. kreatív iparnak, ez pedig azt jelenti, hogy egyre inkább felértékelődik a magyar design is.

 Zalavári József: Én személy szerint azt érzem, hogy ma már a kis-, közép- és nagyipari szint is jelen van a hazai iparban: megvan az ipari háttér. Ráadásul egyetlen gombnyomással elküldök a világban bárhová egy szerszámtervet, és a kész eszköz egy hét múlva a kezemben van. De a szakma felől érkező igényeket, problémákat (jogi, pályázati stb.), a legkülönfélébb design területek mai helyzetét, és az aktuális tendenciákat nincs aki képviselje, feltárja, megmutassa. Ehhez egy állami szintű struktúra sokszor segítségre szorulhat. Mi viszont hidat tudunk képezni, összekötők tudunk lenni a döntéshozók és a szakmai különféle csoportjai, a gyakorló tervezők között.

Ezek nekem általánosságnak hangzó dolgok. Mi az, ami hiányzik ennek a közegnek? 
LP: Az Alapítvány keretein belül, az 1996-ban, majd ’98-ban és 2000-ben kiírt, nagy sikerű „Lépés a jövőbe” pályázatok egyszerre voltak a magyar design komoly megmutatkozási lehetőségei, de annak a gyakorlati példái is, hogy a design a jövőbe való befektetést jelenti. Ezt dokumentálják a ’92 és ’94-ben megjelent Magyar Design kiadványaink, mint ahogyan az általam írt és szerkesztett Art Designer (2004) kötet. Ezek ma a hazai design alapművei közé tartoznak. A kilencvenes években tehát nagyon sokat tettünk azért, hogy megmutassuk, dokumentáljuk, hogy a design szerves része a gazdaságnak, a magyar kultúrának, és nemzetközi mércével mérve is értékteremtő. Az Alapítvány a design fontosságára hívta fel a figyelmet abban az időszakban, mert akkor erre nagy szükség volt. Ma azt látjuk, hogy a design jelentősége itthon is felértékelődött végre, ezt más mellett a szakmai felsőfokú alapképzés színvonala, programjai is pontosan mutatják, de például épp az oktatás terepe az, ahol érezzük, hogy változására van szükség.
Vagyis?

LP: A kiemelt céljaink között szerepel, hogy egy jól felépített oktatási bázist hozzunk létre. Gondolj bele, milyen sokféle alapítványi iskola működik Magyarországon, de éppen a gazdaságilag az egyik legfontosabb ágazatnak, a designnak nincs ilyen iskolája, vagyis az egyetemi képzés előtti, kreativitást fejlesztő középfokú intézménye!

Nagy Alexandra: Mint ahogyan posztgraduális, azaz szakmai továbbképzés sem létezik Magyarországon, pedig erre is nagy szükség lenne. 

ZJ: A Zsennyei Műhely évről évre olyan programokat hirdetett meg, amelyek fő témái az éppen aktuális, legfontosabb itthoni és nemzetközi szakmai kérdések voltak. A design és társadalom, a kultúra, az ökológia, a művész és a mérnök viszonya, a kommunikáció, a rendszerszemléletű tervezés; a kelet-nyugat és észak-dél szakmai pólusai, a design paradigmaváltásai, a tradicionális és az újító design viszonyáról és sok egyéb, más fórumokon alig felvetett témák jelezik Zsennye fontos szerepét az adott időszakban. Az első évtizedben az elméleti előadásokra szervezett workshopon 2004-től az elmélet mellett a szekciókra szervezett koncepcionális tervezőmunka adta, adja a kereteket. Ebből a későbbiekben „élnek” a tervezők: töltekeznek, eszmét cserélnek, hazai és nemzetközi kapcsolatokat építettek, és később az élményből, tudásból a piacra is kivisznek, ki sokat, ki kevesebbet. Építve szakmai életüket, tájékozottabbakká válnak, tudatosabban fogalmazhatják meg saját design stratégiájukat. Vagyis Zsennyében már megvan az az elméleti és a gyakorlati megalapozottság, amire akár szakmai továbbképzést is lehet építeni a jövőben az Alapítványon keresztül. 

LP: Azért indítottuk útjára mi, tervezők annak idején, 1978-ban a Zsennyei Műhelyt – és itt meg kell említenem az alapító, Cserny József nevét –, mert fontosnak tartottuk, hogy egy szakma identifikálja magát, hogy egymás között legyünk, kapcsolatokat építsünk ki (külföldieket is), gondolkodjunk a szakmáról és vizsgáljuk azt, hogy éppen merre tart a világban a design.

ZJ: És ehhez kapcsolódik egy további sajátossága az Alapítványnak: az, hogy egymás között legyünk, az számunkra azt is jelenti, hogy az oktatásban megjelent két – mind a művészeti, mind a mérnöki alapra helyezett – design szemléletet együtt képviselő három generáció van jelen nálunk: idősebbek, a középgeneráció és a fiatalok.

Molnár L. Péter: Én Zsennyén keresztül ismerem, és elsősorban ezen keresztül kapcsolódom ma is az Alapítványhoz, és valóban azt éreztem és érzem, hogy képes összehozni több generációt. Ez egyedülálló a magyar designban, mert itt alapvetően az a jellemző, már a képzés idején, hogy korcsoport szerinti buborékokban vannak együtt a tervezők. Mi, fialok, Zsennyén kívül a ’92-es, ’94-es design köteteket lapozgatva értettük, tudtuk meg, hogy az Alapítvány más területen is aktív, így többen gondoltuk azt, hogy itt történik valami, érdemes csatlakozni hozzájuk. Már tagként a működést és a lehetőségeket látva úgy gondolom, hogy az Alapítvány, különösen mostantól, hogy a kuratóriumi tagok révén lényegében a design minden területét (textil, csomagolástervezés, terméktervezés stb.) lefedi, képes a tagságon keresztül kapcsolatokat kialakítani. Ezek szakmai, szponzorációs kapcsolatokat jelenthetnek a legkülönfélébb piaci szereplőkkel: befektetőkkel, bankokkal, gyártókkal stb.

Az Alapítvány professzionális, gyakorló tervezőkből áll. Ennek apropóján kérdezem, hogy célkitűzésetek az is, hogy a design professzionalizmusát, rangját megőrizzétek, megerősítsétek?
NA: A professzionalizmus megerősítését szeretnénk támogatni azzal is, hogy lehetőséget kínálunk egy honlapon ahhoz, hogy bemutatkozzanak a Szövetség tagjai – ez a lehetőség csírájában már létezik. De ez a honlap persze folyamatos fejlesztést és támogatást igényel.

LP: Pontosan fogalmaztál a professzionalizmussal kapcsolatban, és ezzel megint visszakanyarodtunk a szakmai képviselet hiányához. És ahhoz, hogy persze vannak díjak, időszakos kiállítások, és ez nagyon jó, de a folyamatos jelenléttől még mindig távol vagyunk. És ki kell mondanunk, hogy jelenlét, képviselet, képzési reform nincs meg pénzügyi támogatás nélkül. A képzésnek, a képviseletnek támogatókra van szüksége, anyagi támogatókra, éppen, mint az irodalomnak, az előadóművészeteknek, a képzőművészeteknek. Nem csupán állami kerettámogatásokra, költségvetési, pályázati pénzekre gondolok, hanem, mint ahogyan lényegében Molnár Péter is utalt rá, a piac nyitottságára, a dotációra. Arról a piacról, amelyik a fejlődését, az innovációit, a sikereit sok esetben közvetlenül is a designnak köszönheti. Azokhoz a célokhoz, amiket kitűztünk magunk elé az Alapítványban, a céges és magán mecenatúra lehetőségeit is aktívan keressük, mert a támogatóknak is designra van szüksége.

NA: Erre a beszélgetésre, de a 2018-ban, az Alapítványunk kezdeményezésére, szervezésében megvalósuló nemzetközi design konferencia készülve kutattam azt, hogy mi a szerepük ma a professzionális designereknek a világban. Ez a kutakodás megerősítése volt annak, amit a Zsennyei Műhelyek is kihoztak: hogy a designerek ma már nem tisztán tárgy- és terméktervezők, hanem egy komplexebb szemléletmód közvetítői – ez az ún. design thinking. Ez a szerepváltozás, szerepbővülés speciális helyzetbe hozta sok országban a szakmát: az építészek, formatervezők az oktatás mellett mind gyakrabban államigazgatási, kormányzati, vagyis döntéshozói szerepekben is megjelennek. Ezt is tudatosítanunk kell a szakma képviselőiben, és közvetítenünk kell a döntéshozók felé – azt gondolom, hogy a jövő évi konferenciánkon egy előadást mindenképpen ennek a témának kellene szentelnünk. 
Elárulhatnak részleteket az említett 2018-as konferenciáról? 
LP: A jövő évi Design Hét keretein belül a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával tervezzük megrendezni. Egyrészt az iparművészeti és tervezőművészeti Nemzeti Szalon tapasztalataira építve, és abból az alapvető szükségletből, hogy a rendszerváltozás óta nem volt itthon olyan nemzetközi, szakmai konferencia, ami egyrészt összefoglalta volna az elmúlt évtizedeket. De egyúttal a jövőt is boncolgatja, és a széles körű párbeszéd lehetőségét adja meg a tervezőművészeink számára. Jelenleg elsősorban a tervezés zajlik, de a témafelvetéseink – a hazai tervezőművészet (design) jelene, makro környezet és design, mikrokörnyezet, lakókörnyezet, a tervezőművészeti oktatás kutatási és szervezeti struktúrája, a tervezőművészeti oktatás jövője, egyetemközi és ipari kapcsolatai – tulajdonképpen lefedik azokat a területeket, amik bennünket az Alapítványban, a zsennyei találkozókon is élénken foglalkoztatnak. 

Jegyzet:
*A újjáalakult kuratórium tagjai:  Czapp György, Lelkes Péter, Mengyán András, Szentkirályi Miklós, Zalavári József, Nagy Alexandra, Molnár Péter, Miticzky Gábor, Jarosch Imre, Bravikné Páger Bernadett Mária, Sebestyén Ferenc, Slézia József, Bokor Gyöngyi.
- A fekete-fehér fotón az 1978-as, azaz a Zsennyei Műhely I. résztvevői láthatók: Bezzegh Tibor, Cserny József, Demjén Imre, Dudás László, Grabovitz Rainer (DDR) Jancsó Miklós, Kelemen József, Konik Mark (SU), Lelkes Péter, Lissák György, Mengyán András, Miticzky Gábor, Oehlke Horst (DDR) Orasznyepeszov Kakadzsan (SU) Pávai Sándor, Rosenblum Jevgenyij (SU) Scherer József, Simon Károly, Sipos Béla, Szabó Károly, Szentpéteri Tibor, Szummatavet Mait (SU) Tóth Ferenc, Tyitova Natalija (SU).

Az interjú az Octogon magazin 2017/8. lapszámában jelent meg. 

Szöveg: Molnár Szilvia
Fotó: MDKE

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 140 - 2017/8.. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Yada Toshio, Családi ház Budán, Konténerház, Dzsúdó csarnok Cegléden, Új fogadóépület a Graphisoft Parkban, Néprajzi Múzeum 


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretne előfizetni magazinunkra, itt teheti meg.

Kapcsolódó

141

141 - 2018/1

Abrantes új vásárépülete, Villa Hûvösvölgy határán, Hubertus-kápolna Göbös-majorban, Ibis Styles, Skanska HQ Budapest

140

140 - 2017/8

Yada Toshio, Családi ház Budán, Konténerház, Dzsúdó csarnok Cegléden, Új fogadóépület a Graphisoft Parkban, Néprajzi Múzeum 

139

139 - 2017/7

Vendégház Kisdörgicsén, Palatinus, Bikás park, zugligeti lóvasút végállomás, Corvinus Kollégium

Kiterjesztett open-office

Kiterjesztett open-office

Színek, ízek, illatok a remízben.

Design határok nélkül

Design határok nélkül

Interjú a londoni Design Múzeum igazgatóival.

138

138 - 2017/6

Kisház Nagykovácsiban, lakás a kőszegi vár középkori falai között, irodaház Budakalászon, császárfürdői kéjhely és sportuszoda

Hirdetés